SZTE Info

Kosárlabda: kemény erőpróba következik a Szedeák számára

A Jászberény és a Nyíregyháza feletti győzelem után a Körmendet látja vendégül a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata a középszakasz következő, 2014. március 19-i játéknapján.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi alakulat jó pozícióból várja a hazai összecsapást, de a negyeddöntős hely eléréséhez feltétlenül le kell győznie a jó erőkből álló, jelenleg az alsóházi táblázat élén tanyázó körmendieket. A sorozatban aratott két siker nagy önbizalmat adhat, ami el is kél, hiszen nyolc nap alatt három nagyon fontos találkozó vár a Tisza-parti gárdára. Előbb a Körmend látogat Szegedre, majd Pécsre utazik a csapat, végezetül pedig a Falcót látja vendégül Nikola Lazic együttese. Egyelőre azonban a csapat minden figyelme a Körmend elleni összecsapásra irányul, ami 17 órakor kezdődik az újszegedi sportcsarnokban.

 

Forrás: SZEGEDma.hu

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 19.

Kiemelt_rektori

Napjainkban a nemzetköziesítés a felsőoktatási fokozatváltás központi eleme. Ez az átfogó program a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatrendszerének erősítésére és nemzetközi láthatóságának növelésére fókuszál. Mi történt ezen a területen az elmúlt négy évben? Az SZTE kapu a világra? – kérdeztük az SZTE négy rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *