Bezár

SZTEhírek

Nagyszabású konferenciával ünnepel a 20 éves Osztrák Tanszék

Nagyszabású konferenciával ünnepel a 20 éves Osztrák Tanszék

2014. március 17.
4 perc

A neves osztrák író, Christoph Ransmayr életműve kerül középpontba a 2014. március 24. és 26. között a jubileumi tudományos tanácskozáson.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszéke a 2013/2014-es tanévben ünnepli megalapításának 20. évfordulóját. A tanszék – egyedüliként az országban, sőt a környező, szomszédos országok tekintetében is – nevéhez híven alapításától kezdve irodalom- és kultúraközvetítői feladatot teljesít az egyetemi oktatás és kutatás mellett Szeged városi, sőt országos szinten. A tanszék fennállásának és működésének jubileumi évét német nyelvű nemzetközi konferenciával ünnepli meg, melynek témája ugyancsak egy jelentős évfordulóhoz kapcsolódik: Ausztria egyik világszerte elismert írója, a regényeivel – A jég és a sötétség borzalmai, Az utolsó világ, A Kitahara-kór, A repülő hegy – Magyarországon is népszerű Christoph Ransmayr 2014-ben ünnepli 60. születésnapját. A szerző munkásságával a hazai irodalomtudomány és kritika kiemelten foglalkozott az elmúlt évtizedekben. A szakmai programot kétnyelvű irodalmi est kíséri magyarországi írókollégái, Esterházy Péter és Sándor Iván, illetve fordítói, Adamik Lajos és Márton László részvételével.

 

A Bis zum Ende der Welt / A világ végéig című konferenciát az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában rendezi meg 2014. március 24. és 26. között az SZTE Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszéke a Szegedi Germanisztikáért Alapítvány, a Budapesti Osztrák Kulturális Fórum, illetve Ausztria Tudományos, Kutatásügyi és Gazdasági Minisztériuma támogatásával.

 

osztrak_tanszek


A részletes program:

 

2014. március 24. (hétfő):

 

17.00: Megnyitó

Dr. Susanne Bachfischer, a budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatónője

Prof. Dr. Bernáth Árpád, az Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék társalapítója

Dr. habil. Bombitz Attila, az Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék vezetője

 

17.30 – 18.00: Bernhard Fetz (Bécs): Bilder und Texte. Von der Kraft der Dokumente in der Literatur Christoph Ransmayrs

 

18.00 – 18.30: Wolfgang Müller-Funk (Bécs): Ästhetische Hybridität. Fakt und Fiktion in Christoph Ransmayrs Die Schrecken des Eises und der Finsternis

 

18.30 – 19.00: Helga Mitterbauer (Graz / Edmonton): Narrative des Archivs in den Romanen Christoph Ransmayrs

 

2014. március 25. (kedd):

 

9.00 – 9.30: Dana Pfeiferova (Budweis): Die Geschichte(n), vom Rande aus erzählt. Zu den Romanen Christoph Ransmayrs

 

9.30 – 10.00: Vincenza Scuderi (Catania): Figuren der Verdoppelung im Werk Christoph Ransmayrs

 

10.00 – 10.30: Renate Langer (Salzburg): Religiöse Motive im Werk Christoph Ransmayrs

 

11.00 – 11.30: Arany Mihály (Szeged): Christoph Ransmayrs Die Schrecken des Eises und der Finsternis im Kontext des historischen Reiseromans

 

11.30 – 12.00: Király Edit (Budapest): Zeitfalten, Enklaven. Über die Prosasammlung Der Weg nach Surabaya Christoph Ransmayrs

 

14.00 – 14.30: Maria Naganowska (Poznań / Wien): Zurück zum Urzustand. Christoph Ransmayrs Prosa: Forschungsperspektiven

 

14.30 – 15.00: Bombitz Attila (Szeged): Letzte Welten im ungarischen Kontext. Eine rezeptionsgeschichtliche Annäherung

 

15.30 – 16.00: Wernitzer Julianna (Budapest): Lauerne Welten. Christoph Ransmayr und die ungarische Gegenwartsprosa

 

18.00: Tribute to Christoph Ransmayr. Kétnyelvű irodalmi est Adamik Lajos, Esterházy Péter, Márton László és Sándor Iván részvételével

 

2014. március 26. (szerda):

 

9.00 – 9.30: Bognár Zsuzsa (Piliscsaba): Unteilbarkeit des Erzählens. Zu den poetologischen Texten Christoph Ransmayrs

 

9.30 – 10.00: Slawomir Piontek (Poznań): Christoph Ransmayrs Morbus Kitahara oder die (Un)möglichkeit einer Erinnerungskultur

 

10.00 – 10.30: Sándorfi Edina (Pécs): Das Vertönen der schrillend-schillernden Präsenz. Diametrische Zugänge zum Atlas eines ängstlichen Mannes

 

11.00 – 11.30: Tymofij Havryliv (Lvov): Über die Erzählung Przemyśl Christoph Ransmayrs

 

11.30 – 12.00: Gabriela Ociepa (Wroclaw): Die polnischen Geschichten Christoph Ransmayrs

 

14.00 – 14.30: Hammer Erika (Pécs): Weiße Felsen, schwarze Löcher. Bergbesteigungen und dunkle Geheimnisse in Christoph Ransmayrs Der fliegende Berg und Thomas Glavinic’ Das größere Wunder

 

14.30 – 15.00: Ritz Szilvia (Budapest): „Flucht-Linien eines Lebens“. Annäherungen an Christoph Ransmayrs Geständnisse eines Touristen

 

15.00 – 15.30: Eleonora Ringler-Pascu (Temesvár): Odysseus, ein Verbrecher? Zu Christoph Ransmayrs Dramatisierung des Homerschen Heldenepos

 

16.00 – 16.30: Fatima Naqvi (New Jersey): Die kosmische Dimension: Christoph Ransmayr “übersetzt“ Anselm Kiefer

 

16.30 – 17.00: Karl Katschthaler (Debrecen): Musik als Supplement der Narration? Zum Verhältnis von Literatur und experimenteller Musik am Beispiel Damen und Herren unter Wasser von Christoph Ransmayr und Franz Hautzinger

 

SZTEinfo


A részletes (német nyelvű) program itt letölthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek