Bezár

Hírarchívum

Simonka Zsolt a második Az év orvosa versenyen

Simonka Zsolt a második Az év orvosa versenyen

2014. március 24.
1 perc

2014. március 21-én ünnepélyes gálán adták át az Astellas-díjat. A legtöbb szavazatot a kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, Kelemen Edit kapta, így ő lett az év orvosa. Simonka Zsolt szegedi sebész a második helyet szerezte meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A budapesti Larus Rendezvényközpontban tartották az Astellas-díj – Az év orvosa díjátadó gáláját. A korábbi díjazottakból álló zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot Kelemen Edit kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház részlegvezető főorvosa kapta, így ő vehette át az idei Astellas-közönségdíjat.

 

A díjra országszerte több mint 150 orvost jelöltek, Simonka Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának egyetemi tanársegédje a megyei 15-ből került a döntőbe. A gálán a közönségdíjasok között a második helyezésért járó elismerést vehette át.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek