Bezár

SZTEhírek

Startup Club, SzegedBoost és SzegedTech az Informatóriumban

Startup Club, SzegedBoost és SzegedTech az Informatóriumban

2014. március 07.
3 perc

2014. márciusban a SzegedBoost és a SzegedTech programjaira várják az érdeklődőket a Szent-Györgyi Albert Agora Informatóriumába. Az Informatóriumban egyébként most tavasszal indult el a Startup Club is, amely ezen rendezvények befogadóhelyeként működik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem tudományos aktivitásának bemutatására – a Szent-Györgyi Albert Agorán belül – létrehozta az Informatóriumot, ami egy kétszintes, 400 négyzetméter összterű, szuperintegrált fizikai tér. Az érdeklődők a legmodernebb vizualizációs rendszerek segítségével nyerhetnek bepillantást a nagyvilág, a tudományos műhelyek hétköznapjaiba. Az Informatórium célja a befogadás, a beavatás és a tanítás. Ebben a hónapban két, a startupokkal és IT-témákkal foglalkozó rendezvényt tartanak itt.
2014. március 18-án, kedden 18-tól 20 óráig a SzegedBoost várja az érdeklődőket. A SzegedBoost egy szemlélet, a kezdeményezés 2012 novemberében indult, a mozgalmat egy különböző szakmai hátterű, de azonos értékek köré szerveződő közösség indította el. Céljuk a kollaboratív értékteremtés fogalmának megszilárdítás, mottójuk: „Think Globally, Boost Locally”.
A SzegedBoost alapítói úgy gondolják, egy laptop és internetkapcsolat segítségével bárki elindíthat egy sikeres startupot. A szükséges tudás, a módszertanok, az entrepreneurship tudománya már globálisan elérhető, de az ökoszisztéma mindig lokális marad. A startup ökoszisztéma építéséért szerencsére sokan tesznek, de megfelelő szemléletváltással ez a folyamat felgyorsítható. Ez a Boost. Közösségük ad-hoc jelleggel szerveződött, és tette meg az első lépéseket víziójuk irányába. Hisznek abban, hogy képesek létrehozni egy olyan nyitott rendszert, ami összeköti az ökoszisztéma tagjait, és crowdsourcing jelleggel működve hat katalizátorként annak fejlődéséhez.
A SzegedBoost-hoz csatlakozni lehet a mozgalom Facebook-oldalán is.
A SzegedTech 2014. március 25-én, kedden 18 és 20 óra között tartja rendezvényét az Informatóriumban. A részvétel regisztrációhoz kötött. A rendezvénysorozat célja, hogy megjelenést biztosítson a webfejlesztéssel és egyéb, IT-témákkal kapcsolatos előadásoknak. A szervezők a programokat vonzóvá és keresetté kívánják tenni a cégek, az egyetemisták és a téma iránt érdeklődők körében. Az előadásokra nemcsak a témák iránt érdeklődőket várják, de az előadókat és a területen tevékenykedő cégek jelentkezését is. A programokról a SzegedTech honlapján és Facebook-csoportjában lehet tájékozódni.
A Szent-Györgyi Albert Agóra Informatóriumában havonta rendezik meg a Startup Clubot, amelyen az előadók (a beavatók, tanítók) és a nézők között aktív információcsere zajlik. Ezekből a találkozókból a szervezők reményei szerint üzleti kapcsolatok, új startup projektek sarjadhatnak.
A rendezvények témái gyakorlatiasak, a Startup Club egy olyan „katalizátor rendezvény”, ahol már működő szinergiák is kapcsolódhatnak egymással (például FIVOSZ, SzegedTech, SzegedBoost – olyan szervezetek, amelyek egyébként külön-külön is találkozókat szerveznek az Informatóriumban) úgy, hogy az összeköttetés feltételeit, platformját a házigazda biztosítja.
Az idei évadot a Startup Club a Virgo Systemsszel nyitotta. A következő hónapokban a prezi.com-ot, valamint a Microsoftot szeretnénk a helyi startupok hoz közelebb húzni.
A Startup Clubról az aktuális információk az Informatórium Facebook-oldalán találhatók.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek