SZTE Info

„Termelek, amíg bírok” – Szilasi László kötetbemutató estje

Az SZTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalmi Tanszék docense, Szilasi László író, irodalomtörténész új, A harmadik híd című könyvét a szegedi Grand Caféban mutatták be 2014. március 6-án.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Elöl még vannak fekvő helyek” – ajánlja valaki kedvesen az újonnan érkezőknek. A szegedi Grand Café moziterme megtelt, sokan a pódium melletti falnak támasztják a hátukat, vannak, akik a sorok között telepednek le a földre, a szervezők gyorsan behoznak még pár széket, de ez sem elég, az ajtóban is állnak. Szilasi leteszi a korsót az asztalra, végignéz a tömegen, bocsánatot kér, hogy nem férünk el.

 


A műalkotás eredete

 

Az est apropója Szilasi László új kötetének, A harmadik hídnak a bemutatása, az íróval Darvasi Ferenc, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget. Elsőként a kritikusok által intellektuális krimiként aposztrofált Szentek hárfája című regény kerül szóba, amely 2010-ben elnyerte a Rotary irodalmi díjat. Darvasi arra kérdez rá, mennyiben volt más a két regény megírását előző munkafolyamat, mi a közös a két műben, és mi az, amit a mostaniak fényében máshogyan írna meg. Szilasi ez utóbbival kapcsolatban egy személyes élménybe avat be, cizelláltan idézi Grecsó Krisztián hozzá intézett szavait, miszerint nem kell annyit okoskodni, csak le kell írni. Utalva ezzel arra hogy az első regény megírását hosszas kutatómunka előzte meg. Úgy látszik, Szilasi megfogadta a tanácsot, és bár mostani regényének alapja is a kutatómunka, az élmény mégis interperszonálisabb, az író ugyanis személyesen látogatott el hajléktalan műhelyekbe, közvetlen kapcsolatba került olyan sorsokkal, melyekből felépülhetett A harmadik híd.

A műfaji besorolás kapcsán Szilasi elmondja, hogy az csupán az olvasónak egy lehetséges mankó, amelynek segítségével koherens egészként látja a regényt, míg az író számára a műfaj kvázi indifferens fogalom. A történet kinövi magát a szereplőkből és az eseményekből, nincs szükség direkt korlátok felállítására. Szilasi sokkal inkább egy gondolattal játszik el, és erre épül a regény narratívája, vagyis esetünkben: mi történik az emberrel, ha belekerül egy reménytelen élethelyzetbe.


 

A (hajléktalan) lét elviselhetetlen derűsége

 

Kitérünk az elbeszélés módjára, Darvasi a két narrátor felől kérdezi az írót, mire Szilasi felvázolja a kétlakiságban rejlő örök igazságot. A két mesélő ugyanis reprezentánsa annak a se nem kívülálló, se nem érintett körnek, amely a legreálisabb képet tudja nyújtani a hajléktalanok életéről. Akik ennek a létnek a határán mozognak, még nem hontalanok, vagy már nem azok, egyszerre képesek egy külső és egy belső szemlélő pozícióját képviselni. Ennek kapcsán szóba kerül a regény kritikai fogadtatása, mely a hitelességet kérte számon. A harmadik híd ugyanis látszólag csapongva ér véget. Itt szót kér a védelem, Szilasi az életet hozza fel példának, ami „húz néhányat”, és vannak, akik elbuknak. Mindez csak egy pillanat kérdése.

Az író kérésre felolvas, a teremben kezd nagyon meleg lenni, szinte már egymás elől szívjuk el a levegőt, de maradunk, és mosolyogva hallgatjuk a történetet, együtt nevetünk a szereplők nyomorán. A részlet után Szilasi kitér erre a furcsa ambivalenciára, és választ is ad egy a regényt ért kritikára, miszerint az túlságosan derűsen mutatja be a tragikus sorsokat. Az író megint visszanyúl a perspektíva kérdéséhez, aki benne van egy élethelyzetben, az próbál túlélni, mindezt tragikus felhang nélkül. Talán ennek a rezignáltságnak köszönhető a regény hangneme is, az a mód, ahogyan a hajléktalanok miliője megjelenik előttünk, nincs benne leereszkedő részvét, inkább egyfajta emancipáló iróniát hallani a sorok között.

Végezetül Szilasi beavat következő munkájának nehézségeibe is, az író ezúttal a történelmi regény újabb lehetőségeit kutatja, vagyis azt, hogyan képes a történelmet nem történelemként megírni, hogyan válik semlegessé a jelen emberének nézőpontja, és emelkednek ki azok az emberek, akik az idők élén vágtatnak.

Zárásként az itthoni viszonyok kerülnek szóba, de Darvasi érzi, rossz a végszó, ezért a nosztalgiára tereli a beszélgetést, a közönség a nyolcvanas évek diszkrét báján mereng, ez már egy jobb irány. Felidézzük a Hungária-slágereket, gondolatban kicsit átírjuk a történelmet, hiszen nem egészen úgy történt minden, a világ mégsem olyan rossz. Vagy csak nézőpont kérdése.

 

Ottroba Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *