SZTE Info

„Termelek, amíg bírok” – Szilasi László kötetbemutató estje

Az SZTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalmi Tanszék docense, Szilasi László író, irodalomtörténész új, A harmadik híd című könyvét a szegedi Grand Caféban mutatták be 2014. március 6-án.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Elöl még vannak fekvő helyek” – ajánlja valaki kedvesen az újonnan érkezőknek. A szegedi Grand Café moziterme megtelt, sokan a pódium melletti falnak támasztják a hátukat, vannak, akik a sorok között telepednek le a földre, a szervezők gyorsan behoznak még pár széket, de ez sem elég, az ajtóban is állnak. Szilasi leteszi a korsót az asztalra, végignéz a tömegen, bocsánatot kér, hogy nem férünk el.

 


A műalkotás eredete

 

Az est apropója Szilasi László új kötetének, A harmadik hídnak a bemutatása, az íróval Darvasi Ferenc, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget. Elsőként a kritikusok által intellektuális krimiként aposztrofált Szentek hárfája című regény kerül szóba, amely 2010-ben elnyerte a Rotary irodalmi díjat. Darvasi arra kérdez rá, mennyiben volt más a két regény megírását előző munkafolyamat, mi a közös a két műben, és mi az, amit a mostaniak fényében máshogyan írna meg. Szilasi ez utóbbival kapcsolatban egy személyes élménybe avat be, cizelláltan idézi Grecsó Krisztián hozzá intézett szavait, miszerint nem kell annyit okoskodni, csak le kell írni. Utalva ezzel arra hogy az első regény megírását hosszas kutatómunka előzte meg. Úgy látszik, Szilasi megfogadta a tanácsot, és bár mostani regényének alapja is a kutatómunka, az élmény mégis interperszonálisabb, az író ugyanis személyesen látogatott el hajléktalan műhelyekbe, közvetlen kapcsolatba került olyan sorsokkal, melyekből felépülhetett A harmadik híd.

A műfaji besorolás kapcsán Szilasi elmondja, hogy az csupán az olvasónak egy lehetséges mankó, amelynek segítségével koherens egészként látja a regényt, míg az író számára a műfaj kvázi indifferens fogalom. A történet kinövi magát a szereplőkből és az eseményekből, nincs szükség direkt korlátok felállítására. Szilasi sokkal inkább egy gondolattal játszik el, és erre épül a regény narratívája, vagyis esetünkben: mi történik az emberrel, ha belekerül egy reménytelen élethelyzetbe.


 

A (hajléktalan) lét elviselhetetlen derűsége

 

Kitérünk az elbeszélés módjára, Darvasi a két narrátor felől kérdezi az írót, mire Szilasi felvázolja a kétlakiságban rejlő örök igazságot. A két mesélő ugyanis reprezentánsa annak a se nem kívülálló, se nem érintett körnek, amely a legreálisabb képet tudja nyújtani a hajléktalanok életéről. Akik ennek a létnek a határán mozognak, még nem hontalanok, vagy már nem azok, egyszerre képesek egy külső és egy belső szemlélő pozícióját képviselni. Ennek kapcsán szóba kerül a regény kritikai fogadtatása, mely a hitelességet kérte számon. A harmadik híd ugyanis látszólag csapongva ér véget. Itt szót kér a védelem, Szilasi az életet hozza fel példának, ami „húz néhányat”, és vannak, akik elbuknak. Mindez csak egy pillanat kérdése.

Az író kérésre felolvas, a teremben kezd nagyon meleg lenni, szinte már egymás elől szívjuk el a levegőt, de maradunk, és mosolyogva hallgatjuk a történetet, együtt nevetünk a szereplők nyomorán. A részlet után Szilasi kitér erre a furcsa ambivalenciára, és választ is ad egy a regényt ért kritikára, miszerint az túlságosan derűsen mutatja be a tragikus sorsokat. Az író megint visszanyúl a perspektíva kérdéséhez, aki benne van egy élethelyzetben, az próbál túlélni, mindezt tragikus felhang nélkül. Talán ennek a rezignáltságnak köszönhető a regény hangneme is, az a mód, ahogyan a hajléktalanok miliője megjelenik előttünk, nincs benne leereszkedő részvét, inkább egyfajta emancipáló iróniát hallani a sorok között.

Végezetül Szilasi beavat következő munkájának nehézségeibe is, az író ezúttal a történelmi regény újabb lehetőségeit kutatja, vagyis azt, hogyan képes a történelmet nem történelemként megírni, hogyan válik semlegessé a jelen emberének nézőpontja, és emelkednek ki azok az emberek, akik az idők élén vágtatnak.

Zárásként az itthoni viszonyok kerülnek szóba, de Darvasi érzi, rossz a végszó, ezért a nosztalgiára tereli a beszélgetést, a közönség a nyolcvanas évek diszkrét báján mereng, ez már egy jobb irány. Felidézzük a Hungária-slágereket, gondolatban kicsit átírjuk a történelmet, hiszen nem egészen úgy történt minden, a világ mégsem olyan rossz. Vagy csak nézőpont kérdése.

 

Ottroba Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.