Bezár

SZTEhírek

allborze_2014_marcius

Több mint ezerötszázan látogattak el az SZTE Tavaszi Állásbörzére

Több mint ezerötszázan látogattak el az SZTE Tavaszi Állásbörzére

2014. március 26.
4 perc

A részt vevő cégek álláshelyeket és szakmai gyakorlati lehetőségeket is kínáltak. A Morgan Stanley érdemelte ki a 2014. évi Alma Mater Díjat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A József Attila Tanulmányi és Információs Központban rendezték meg 2014. március 26-án a 19. SZTE Tavaszi Állásbörzét és az 5. Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéjét. Az SZTE Karrier Iroda és az SZTE Alma Mater által szervezett eseményen mintegy 40 országos, illetve regionális cég és civil szervezet jelent meg standdal, és a nap folyamán több mint 1500 jelenlegi vagy már végzett SZTE-s hallgató fordult meg a központban. A látogatók ismét találkozhattak a régió legnagyobb cégeivel, a Bonafarm Csoporttal, a Merdeces-Benz kecskeméti gyárának munkatársaival és a ContiTech képviselőivel, illetve idén először volt vendég az épülő ELI lézeres kutatóközpont.

 

Egyre meghatározóbb szempont a munkaadók értékelése

 

allb5Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese a megnyitón úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy a szervezők évek óta találkozási lehetőséget biztosítanak az egyetem hallgatói számára azon szervezetekkel, melyek később lehetővé teszik szakmai tevékenységük kibontakoztatását. – A nemzetközi felmérésekben, rangsorokban egyre nagyobb szerepet kap, hogy a munkaadók miként vélekednek egy felsőoktatási intézmény hallgatóiról, az általuk megszerzett tudás hasznosíthatóságáról. Az egyetemek minőségét tehát kezdi megszabni, hogy a munkaerőpiacon, az úgynevezett termelésben minként boldogulnak diákjai. Ezért is teszünk meg mindent annak érdekében, hogy biztosítsuk a leendő munkaadók, cégek és hallgatóink közötti kétoldalú, folyamatos, interaktív kapcsolatot – szögezte le a professzor. Pál József hozzáfűzte, a börze különös jelentőségét a személyes találkozós lehetősége adja, hiszen – mint mondta – a karrier nagymértékben múlik már a személyes kapcsolatokon. Az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken pedig a cégek és a diákok is tájékozódhatnak a másik fél velük kapcsolatos elvárásairól.

 

A Szegedi Tudományegyetem és partnerei között egyre szélesebb, sokrétűbb az együttműködés, mely szakmai gyakorlati programokban, munkaerő-piaci mentorszolgáltatásban, ösztöndíjakban, majd álláshelyek biztosításában testesül meg – erről már Görög Márta, az SZTE Alma Mater vezetője beszélt, aki a 2014. évi Alma Mater Díjat a Morgan Stanleyt képviselő Tóth Miklósnak nyújtotta át. Az elismerést mindig egy olyan cég kapja, amely valamilyen formában kiemelten támogatja az egyetemet, szoros kapcsolatot ápol azzal, és kimagasló létszámban foglalkoztat az SZTE-n végzett hallgatókat.

 

58 SZTE-s végzett fiatalt foglalkoztat az idei díjazott cég

 

A Morgan Stanley, a nemzetközi pénzpiaci tanácsadás és végrehajtás terén világszerte ismert pénzintézetként működő cég számos tevékenységgel járul hozzá az SZTE-n folyó oktatási-kutatási projektek megvalósulásához. Most 58 egykori szegedi hallgatót foglalkoztatnak, és nemcsak számos diplomamunka elkészültéhez nyújtottak szakmai segítséget, de előadásokat is tartottak a Gazdaságtudományi, valamint a Természettudományi és Informatikai Karon, anyagi támogatást nyújtottak az Informatikai, Fizikus és Matematikai Tanszékcsoport hallgatóinak munkaállomásokat biztosító Irinyi Kabinet fejlesztéséhez. Mindemellett a Morgan Stanley gyakornoki programjában is részt vesznek SZTE-s hallgatók, tavaly 12 fő szerzett náluk értékes és valódi munkatapasztalatokat. Szoros kapcsolatot ápolnak az SZTE Karrier Irodával és a GTK Karrier Irodával, évek óta kiállítóként jelennek meg a tavaszi és őszi állásbörzéken, illetve tevékeny részesei az SZTE Alma Mater által a 2013/14-es tanév tavaszi félévében indított munkaerő-piaci mentorprogramnak is.

 

Allasborze_2014._marcius_6
Több mint ezerötszázan látogattak el az SZTE Tavaszi Állásbörzére - GALÉRIA


A Morgan Stanley egyébként elsősorban informatikusoknak és közgazdászoknak nyújt gyakorlati és munkalehetőséget, az állásbörzén viszont az egyéb területeken tanuló diákok is megtalálhatták a számukra érdekes és vonzó cégeket. Számos vállalkozás konkrét álláshelyeket is kínált. A Florin Cosmetics Zrt. személyzeti vezetője, Fodor Ágnes elárulta, ők elsősorban vegyésztechnikusok, vegyészek, élelmiszermérnökök jelentkezését várják. A börzére 8 állásajánlattal érkeztek a marketing területéről az értékesítésen át a vegyészetig. Az Unilever Magyarország Kft. standjánál Daka Zsuzsanna, a röszkei gyár humánerőforrás-vezetője fogadta az érdeklődőket. Mint elárulta, ők kimondottan a szegedi mérnök, élelmiszermérnök szakos diákokra kíváncsiak, nyírbátori üzemükben pedig vegyészmérnökökre is szükség van. A börzén ugyanakkor egy konkrét pénzügyes álláslehetőséget is ajánlottak a látogatóknak. A Mercedes Benz Manufactury Hungary Kft. képviselőitől megtudtuk, mind a termelésben, mind a termeléstámogatásban nyújtanak állás- és gyakorlati lehetőségeket a szegedi hallgatóknak. Ezúttal elsősorban jogászokat, közgazdászokat és a HR-területen jártas fiatal szakembereket kerestek.

 

Kedvenc kiállítót is választottak

 

A cégbemutatók mellett egyébként egész nap HR-tanácsadók és trénerek álltak az érdeklődők rendelkezésére a TIK-ben, hogy segítsék őket az ütőképes pályázati anyagok összeállításában, a börzéhez kapcsolódó Felkészítő Napok előadásain pedig a munkavállalással kapcsolatos további hasznos tippekkel gazdagodhattak. A kísérőprogramok keretében az önéletrajzukban szereplő fotójukat is frissíthették a hallgatók, a próbainterjúkra, személyes kapcsolatépítésre készülők pedig a Karrier Café és a Relax Sarok lehetőségeit kihasználva kapcsolódhattak ki a megmérettetések előtt.

 

A látogatók ezúttal kedvenc kiállítójukra is szavazhattak, az elismerést a TATA Consultancy Services érdemelte ki. A 2014-es állásbörze újdonságának számított a kifejezetten a volt SZTE-s hallgatóknak szóló „Alumni óra”. A szegedi alma mater egykori diákjai a kiállítás zárását követően, délután 17-től 18 óráig találkozhattak a kifejezetten őket célzó cégek képviselőivel a TIK kiállítási terében, ahol papírstandoknál idézték fel a korábbi regionális állásbörzék hangulatát.

 

SZTEinfo

fotók: Herner Donát


Korábban írtuk:

Állásbörzével indul a tavasz a Szegedi Tudományegyetemen


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek