Bezár

Hírarchívum

kiemelt_szte

Új ösztöndíjakkal támogatja a hallgatókat az SZTE Tehetségpont

Új ösztöndíjakkal támogatja a hallgatókat az SZTE Tehetségpont

2014. március 08.
4 perc

Badó Attila, az SZTE Tehetségpont vezetője sajtótájékoztatón ismertette a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tavaszi félévre kiírt új ösztöndíj-lehetőségeit, a tanács új tagját és azt a négy támogató céget, amelyek ösztöndíjak segítik az egyetem hallgatóit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi egyetem hallgatói 2014. március 10-étől jelentkezhetnek az SZTE Tehetségpont Kiválósági listára, és a lista első helyezettje megkapja az Év Tehetsége díjat. A hallgatók ezen kívül az SZTE Esélyegyenlőségi ösztöndíjra, publikációs, művész- és sportösztöndíjra is jelentkezhetnek, emellett idén először az SZTE Magyar Nemzeti Bank hárommillió forintos támogatása révén az SZTE Magyar Nemzeti Bank Talent Ösztöndíjára is pályázhatnak. A kiosztható támogatás a tehetségeket felkaroló cégek, vállalkozások befektetésével együtt 12 millió 700 ezer forint – ismertette Badó Attila professzor.

SZS20140307_szte_tehetsegpont_egyuttm_012A támogatók közül a 2014. március 7-én az SZTE Rektori Hivatal épületében tartott sajtótájékoztatón négy új partnercég képviselőjével írt alá megállapodást az SZTE Tehetségpont vezetője: Molnár Judittal, az OTP Travel vezérigazgatójával, Regina Gensigorával, a ContiTech Rubber Industrial Kft. ügyvezetőjével, Szügyi Györggyel, a szegedi Euromenedzser vezérigazgatójával, valamint Forgó Gáborral, a Dipol csoport ügyvezetőjével.

Badó Attila elmondta, az ösztöndíjakról a Szegedi Tehetséggondozó Tanács határoz, ahova nemrég csatlakozott az első női tag, Várkonyi Andrea műsorvezető, az SZTE korábbi hallgatója. Várkonyi Andrea kiemelte, fontosnak tartja a tehetségek támogatását, örült a felkérésnek, hiszen ő is a Szegedi Tudományegyetemen végzett, az orvosi karon. Jelenleg is levelező tagozaton pszichológiát hallgat az intézményben. A tanács másik megjelent tagja, Lékó Péter sakknagymester azt emelte ki, hogy évről évre nagyobb anyagi háttér áll rendelkezésükre, amivel a hallgatókat támogatni tudják. Örömmel látja, hogy egyre több cég és vállalkozás tartja fontosnak, hogy támogassa a tehetségeket.
Vida György, a szegedi Földtudományok Doktori Iskola doktorandusza, aki tavaly sportösztöndíjat kapott, azt hangsúlyozta, hogy az elnyert összeget tanulmányaira tudta fordítani, és a díj növeli az életrajza értékét. Szelepcsényi Zoltán, aki szintén doktorandusz a szegedi egyetemen, nyelvtanulásra fordította az esélyegyenlőségi támogatásért járó összeget.

A hallgatók a jelentkezés módjáról a http://www.sztehetseg.hu/weboldalon találhatnak bővebb információt.

Az SZTE Tehetségpontról

A 2008-ban megalakult SZTE Tehetségpont célja a Szegedi Tudományegyetemen működő tehetséggondozó programok összefogása, a tehetséges hallgatók felkutatása és támogatása. A szervezet által összefogott ösztöndíjak és alapítványok között találjuk a Pro Talentis Universitatis Alapítványt is, amely célzatosan igyekszik megsokszorozni a szervezet forrásait. A 2006-ban megalakult Szegedi Tehetséggondozó Tanács a legfőbb döntéshozó szerv, amely irányelveket, célokat fogalmaz meg, a Tehetségpont pedig végrehajtja azokat. A tanácsa elnöke Badó Attila jogászprofesszor, tagjai között találjuk Telegdy Gergelyt, Lékó Péter nemzetközi sakknagymestert, Balogh Elemér alkotmánybírót, Hatvani László professzort, Szalay István főiskolai tanárt, Sófi Józsefet, az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány létrehozóját és Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának elnökét. A Tehetségpont 2011 októberében indította el a sztehetseg.hu interaktív honlapot, ezen keresztül nyújthatnak be pályázatokat a tagok. Új tehetséggondozó rendszere, az évente kiírt Kiválósági lista keretében külön rangsorban értékelik az alap-, mester-, illetve osztatlan képzések hallgatóit, a sportolókat és művészeket, valamint a doktoranduszokat. A hallgatói teljesítmények függvényében bronz-, ezüst- és aranyfokozatú tagság érhető el. Az egyes szintekhez megfelelő kedvezmények is társulnak, az ingyenes vagy kedvezményes színház-, sport- vagy például az aranyfokozatúaknak járó JATE Klub-bérletektől a Tehetségpont-könyvtáron át az olyan szolgáltatásokig, mint a mentorálás vagy a banki tanácsadás. A rendszer célja egy motiváló rangsor kialakítása a hallgatóknak, a kedvezmények arra ösztönzik a tagokat, hogy minél jobb teljesítményekkel minél magasabb fokozatot érjenek el. A Tehetségpont szeretné, ha a távolabbi jövőben a végzősök a Kiválósági listán elfoglalt helyük alapján előnyt élveznének a munkaerőpiacon. Először 2012 áprilisában osztottak Talent-ösztöndíjakat a Szegedi Tehetséggondozó Tanács, Szeged Megyei Jogú Város, az SZTE Doktori Intézet, a Pro Talentis Alapítvány, az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, az SZTE Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottsága, továbbá cégek támogatása alapján.


SZTEinfo
Fotó: Szuda Sándor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek