Bezár

SZTEhírek

Utoljára adták át a Kathleen Heaslip Wodala-emlékdíjat

Utoljára adták át a Kathleen Heaslip Wodala-emlékdíjat

2014. március 20.
2 perc

Az SZTE Angol-Amerikai Intézete húsz éven keresztül egy különleges díjjal jutalmazta a legtehetségesebb hallgatóját, melyet a tanszéken tanító Kathleen Heaslip Wodala emlékére alapítottak. A hagyomány 2014-ben érkezett a végéhez.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Mint minden évben, idén is március 19-én tartották meg az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézet dolgozói azt a díjátadó ünnepségét, mellyel Kathleen Heaslip Wodala emléke előtt tisztelegtek. Kathleen Heaslip Wodala húsz évig volt a szegedi angol tanszék munkatársa. 1974-ben a British Council lektoraként kezdte pályafutását. Az akkori JATE angol tanszékén először tanársegédként dolgozott. 1985-ben írta meg doktori disszertációját, amelynek témája az angol-magyar kétnyelvű gyermekek olvasási készségének fejlődése volt. A család és a munka mellett talált időt arra is, hogy a Bartók Kórusban énekeljen, segítsen kollégáinak, nyári kurzusokon skót táncokat tanítson, és segítette létrehozni a touloni egyetemen, Franciaországban az angol tanszéket. A Kathleen Heaslip Wodala Awardot 1994-ben bekövetkezett halála után alapították a kollégái, meghosszabbítva így az emlékét. A díjat kezdetektől fogva húsz éven át gondolták átadni, ezzel ugyanis „kétszeresére emelték azt az időt, amit Kathleen a tanszéken tölthetett”.



angoldijkepek galéria


Március 19-én az utolsó ünnepi utolsó ceremónián a tanszék oktatói, volt és jelenlegi hallgatói mellett jelen volt Szabó Gábor rektor és Wodala Márk, Kathleen fia is. Az eseményt Novák György, az Amerikanisztika Tanszék docense nyitotta meg, aki egy kedélyes hangulatú múltidézésre invitálta a jelenlévőket. Egy rövid diavetítés során felelevenítette a néhai Kathleen Heaslip Wodala emlékét, valamint az elmúlt évek díjkiosztóinak hangulatát. Ezt követően Wodala Márk vette át a szót, aki kihirdette, hogy ki volt az a hallgató, aki teljesítményével kivívta a tanszék elismerését. A díjat Huber Máté Imre nyerte el, aki szorgalma mellett a TDK-s eredményére is büszke lehet.

 

A Kathleen Heaslip Wodala Memorial-díjasok:

 

1995: Gáspár Róbert
1996: Varga Edina
1997: Kovács Ágnes Zsófia
1998: Vékony Attila
1999: Szarvas Júlia
2000: Dragon Zoltán
2001: Rauzs Orsolya
2002: Kelemen Csilla
2003: Balogh Erzsébet
2004: Maczák Zsuzsanna
2005: Janurik Boglárka
2006: László Zsuzsa
2007: Borthaiser Nóra
2008: Hajdú Richárd
2009: Makra Péter
2010: Nagy Éva
2011: Ótott Márta
2012 Bálint Réka
2013: Sallai Boglárka Judit

2014: Huber Máté Imre

 

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek