Bezár

SZTEhírek

Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a Szent Imre Kollégium

Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a Szent Imre Kollégium

2014. november 12.
2 perc

A megújított szerződést 2014. november 7-én írta alá Szabó Gábor rektor és Serfőző Levente egyetemi lelkész.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Rendszerváltás utáni újraindulásának 20. évfordulóját ünnepelte a szegedi Szent Imre Katolikus Egyetemi Szakkollégium a 2014. november 7-én a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg-termében. Ez alkalomnól hálaadó szentmisét mutatott be Kovács József, a Szent Gellért Szeminárium rektora mutatott be a Szent Gellért Szeminárium Szent Imre kápolnájában. Ezt követően a Klebelsberg-teremben ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Serfőző Levente egyetemi lelkész. A kontraktus lehetőséget ad arra, hogy a jövőben a korábbiaknál szélesebb körben tudjon együttműködni a két intézmény mind az egyetem, mind pedig a kollégium szellemi és lelki életének gazdagabbá tétele érdekében. A rendezvény a Szent Imre Kollégium tagjainak zenés műsorával folytatódott, valamint egy Szent Imre herceg életéről szóló darabbal, melyet a diákok maguk állítottak színre.

 

Serfőző Levente elmondta: a Szent Imre Szakkollégium az elsőként nyitotta meg kapuit mint keresztény kollégium a Szegedre érkező hallgatók előtt, s ennek köszönhetően a mai napig is a Szegedi Tudományegyetem diákjai kapnak helyet a mintegy 100 fős közösségben. A kollégiumi élet a tanulmányi, a közösségi és a lelki pillérek egységére épül. A most tulajdonképpen megújított megállapodásunk alapján a jövőben az egyetemmel nemcsak támogatjuk és segítjük egymást, hanem olyan szakmai kapcsolatot is építünk a két intézmény között, mint például műhelyek és kurzusok, amelyeket saját tanulmányi programunkon belül valósítunk meg. Ezt a munkát fogja oktatóival is segíteni az SZTE – árulta el.

 

Szabó Gábor, az universitas rektora a közösségek fontosságát hangsúlyozta beszédében. Sikeres volt az újjáalapítás, húsz évvel ezelőtt ugyanaz volt a feladat, mint az alapításkor Glattfelder Gyula idejében, az 1930-as években: közösséget formálni, a fiatalok szakmai fejlődését segíteni. Ez a feladat sosem évül el, és igazából sokkal aktuálisabb lesz azokban a pillanatokban, amikor nehezebb a társadalomban tájékozódni – fogalmazott. Hozzátette, a Szent Imre Szakkollégium talán kicsi az egyetem hatalmas létszámához képest, de éppen ezért van rá szükség, hiszen az SZTE akkor végezheti sikeresen munkáját, ha vannak valódi, működő közösségei.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek