Bezár

Hírarchívum

Értékteremtő fiatal újságíró mutatkozott be a Közéleti Kávéházban

Értékteremtő fiatal újságíró mutatkozott be a Közéleti Kávéházban

2014. november 07.
3 perc

Papp Melindával ismerkedhetett meg a nagyközönség 2014. november 5-én a Somogyi-könyvtárban. Az est házigazdája Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke volt. A beszélgetésben részt vett Kövérné Klucsik Edit, a Szegedi Tudományegyetem televíziós szakirány vezetője, Melinda egykori tanára és Sófi József, a Sófi-ösztöndíj alapítója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Hónapról hónapra bemutatkoznak a Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek a Somogyi-könyvtárban. Ezúttal Papp Melindával találkozhattunk, akit értékteremtő újságíróként emlegetnek. A beszélgetés során kiderült, miért. Amellett, hogy sokféle területen kipróbálja magát, fontos neki, hogy olyanról írjon, készítsen filmet, kutasson, aminek célja van. Melinda karrierjének kezdete egészen a gimnáziumig nyúlik vissza, erről mesélt: a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban két meghatározó tantárgy volt számára, az egyik a magyar nyelv és irodalom, a másik pedig a mozgóképkultúra és médiaismeretek.

– Az első feladat az volt, hogy el kellett tennünk a füzetet, a papírt és a ceruzát, és a kreativitásra bízni magunkat. Filmeket néztünk, filmeket elemeztünk, cikkeket olvastunk, tanulmányokat. Közös gondolkodásra inspiráltak bennünket emlékezett vissza az első médiaórára

Ezután jött a lehetőség az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen való részvételre. Itt nem csak elméleti tudást mértek, hanem gyakorlati feladatokat kellett elvégezniük. Vagy fotósorozatot készített a jelentkező, vagy egy kisfilmet, amivel bemutatta munkásságát. Az OKTV-n való szereplése háromszoros sikerrel zárult, hiszen Melinda megnyerte az mozgóképkultúra és médiaismeretek kategóriát, ezzel párhuzamosan magyar nyelv és irodalomból 16. és 18. helyezést ért el. Ez megadta a kezdő lökést számára.

Egyetemi éveit 2009 és 2014 között az SZTE BTK kommunikáció és médiatudomány szakán töltötte először alap-, majd mesterszakon. Klucsik Edit, az SZTE televíziós szakirány vezetője mesélt a szakról. – A világ egyre inkább mediatizálttá vált, így igény nyílt a szakképzett újságírókra. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szak az évek során megerősödött, és mostanra az itt megszerezhető diploma elég erősnek számít Magyarországon. Az alapszak elvégzését követően a tanulók kétharmada folytatja tanulmányait mesterszakon, ha nem is itt, Szegeden. Az erős és sokrétű kommunikáció alapszaknak köszönhetően Budapesten is sok egyetem mesterszakja befogadja az itt megszerzett alapdiplomát.

Melinda egyetemi évei alatt szintén töretlenül haladt előre. Elnyerte a Szegedi Városi Ösztöndíjat és a Köztársasági Ösztöndíjat is. 2012-ben pedig újabb lehetőségek adódtak számára, a DUE médiahálózat pályázatán az Év Ifjúsági Sajtódíjasa kitüntetést kapta, amit minden eddigi eredménye, munkássága alapján nyert el. Az év diák videó-újságírója pályázaton 3. helyezett lett. Teljes gőzzel című ismeretterjesztő filmje, amit szakdolgozati filmként készített el, az Országos Diákszemlén és a Vas megyei független filmfesztiválon is eredményesen szerepelt. Melinda mindezzel és tanulmányi eredményével 2014-ben elnyerte a Sófi-különdíjat és az SZTE Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíjat is.

Sófi József, a Sófi-ösztöndíj alapítója elmondta: hálás, hogy ennyi fiatal tehetség van a szegedi egyetemen, és jó érzéssel tölti el, hogy támogathatják őket. Fontosnak tartja a médiát és azt, hogy olyan emberek szerepeljenek benne, akik értéket képviselnek. A Sófi Alapítvány célja, hogy felkarolja ezeket az értékteremtő újságírókat. Klucsik Editnek pedig köszönetet mondott azért, hogy ő volt az első, aki hírt adott az alapítvány létezéséről, ezzel segítette munkájukat.

Melinda utolsó egyetemi évében kezdett érdeklődni a kutatások iránt, ezért a mesterképzést lezáró szakdolgozatában az óvodáskorú gyermekek nyelvi és kognitív képességeit vizsgálta. A beszélgetés során elmondta, hogy mindenképp Szegeden szeretne maradni, és továbbvinni azt, amit elkezdett. Mindenkinek csak ajánlani tudja a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakát, aki kellőképpen elhivatott, és egyetemi évei alatt minél több gyakorlati dolgot ki szeretne próbálni, hiszen itt van rá lehetőség.

 

SZTEinfo – Juhász Éva

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek