Bezár

Hírarchívum

A hatodik helyre ugrálták be magukat a szegedi Pajtások

A hatodik helyre ugrálták be magukat a szegedi Pajtások

2014. november 26.
1 perc

Több ezer egyetemista küzdött meg a Coke Ugró1etem bajnoki címéért. A döntőt végül a gödöllői Szent István Egyetem Illuminaty csapata nyerte, de a szegedi universitasnak sem kell szégyenkeznie: a Pajtások csapata a 6. helyre ugrálta be magát.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

szegedi_pajtasokÓriási érdeklődés kísérte a 2014-es Coke Ugró1etemet: a versenyen 4000 egyetemista indult, összesen 300 csapat nevezett be. A döntőbe a tíz legjobb csapat jutott be.

Idén a gyerekkor egyik kedvenc játékát, az ugróiskolát választotta témaként az üdítőipari cég. A speciálisan erre a versenyre fejlesztett applikációt kellett a versenyzőknek letölteni, és gyakorolni – azok, akik az ugróiskolával a legtöbb kalóriát égették el, meghívást kaptak a döntőbe, hogy valódi pályán mérhessék össze erejüket, ügyességüket és kitartásukat.

Az érdeklődés már az app iránt is óriási volt: több mint négyezren töltötték le okostelefonjaikra, és ez az alkalmazás volt a legkedveltebb a sport kategóriában. Segítségével bárhol és bármikor gyakorolhattak a fiatalok, hogy a mozgással legtöbb kalóriát elégetők már valódi pályákon mérhessék össze erejüket. A selejtezők után a legjobb tíz együttes mutathatta be tudását 2014. novemberben a budapesti döntőn a Petőfi Csarnokban.

A legtöbb nevezés Budapestről érkezett, de sok csapatot indítottak a vidéki egyetemek, így Debrecen, Pécs, Eger, Gödöllő, Győr, Nyíregyháza és Szeged felsőoktatási intézménye is.

A dobogóra nem állhatott szegedi csapat, de óriási sikert könyvelhet el a szegedi Pajtások: ők a hatodik helyen végeztek.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek