SZTE Info

veradas_kiemelt

Ments meg te is három életet! – véradás az SZTE-n

2014. szeptember 1-jén kezdetét vette a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóit 2014. novemberben ismét önkéntes véradásra várják a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, több egyetemi karon és kollégiumban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az idei kilencedik véres megmérettetésre a Szegedi Tudományegyetem – mely a tízezer fő feletti nappali tagozatos hallgatójú intézmények kategóriájában megnyerte a 2013-as versenyt – elsőként jelentkezett. A Tisza-parti universitas hallgatói minden hónapban adhatnak vért, és menthetnek meg így három életet. Az önkénteseket 2014. november 4-én a TIK-ben várták, majd november 5-én Hódmezővásárhelyen az SZTE Mezőgazdasági Karán, 12-én 10 órától az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán, november 18-án a Teleki Blanka Kollégiumban, november 25-én ismét a Tanulmányi és Információs Központban, november 26-án pedig a Károlyi Mihály Kollégiumban lehet jelentkezni véradónak.

A Magyar Vöröskereszt október 31-én az Országos Vérellátó Szolgálat szegedi Véradó Állomásán Halloween-véradást szervezett. Összesen 40-en adtak vért Szegeden, minden véradó The Walking Dead ajándékokat kapott, valamint egy kupont, melyet „zombis sminkre” válthattak. A bátor önkéntesek a szegedi Véradó Állomáson, a Somogyi Béla utcában minden hétfőn, kedden és pénteken 7.30-14.00 között, minden szerdán és csütörtökön 10.00-18.00 között fogadják.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 19.

Kiemelt_rektori

Napjainkban a nemzetköziesítés a felsőoktatási fokozatváltás központi eleme. Ez az átfogó program a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatrendszerének erősítésére és nemzetközi láthatóságának növelésére fókuszál. Mi történt ezen a területen az elmúlt négy évben? Az SZTE kapu a világra? – kérdeztük az SZTE négy rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 23.
    10:00 - 16:00
    A látogatók megismerkedhetnek a Füvészkert új, rovarfogó növényeket bemutató gyűjteményével. A húsevő, vagy rovaremésztő növények a világ minden táján élnek, közös jellemzőjük, hogy tápanyagszükségletüket állati eredetű forrásból egészítik ki. A rovarok, vagy kisebb békák, gyíkok, esetleg kisemlősök elfogására a levelük módosult fondorlatos szerkezetű csapdákká. Ezekkel a különös lényekkel lehet testközelből is megismerkedni a tematikus napon.
  • szeptember 26.
    18:00 - 19:00
    Prof. Dr. habil. Szakály Sándor történész (VERITAS Történetkutató Intézet) előadása: Magyarország a második világháborúban: A kezdetek
  • szeptember 28.
    14:00 - 23:00
    A Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen mintegy 300 programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján szeptember utolsó péntekén. A tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő eseménysorozaton máskor rejtett helyek nyílnak meg a látogatók előtt. A szegedi egyetemen több mint 350 oktató, kutató és hallgató mutatja be tudományterületét. Laborlátogatások, előadások, kreatív foglalkozások, játékos programok, bemutatók, kísérletek, kalandtúrák, workshopok kora délutántól késő éjszakáig! Az SZTE programjai elérhetők az SZTE Kutatók Éjszakája mobil alkalmazáson keresztül. Az alkalmazás az esemény digitális programfüzete, amely a programok alapvető információ mellett (leírások, időpontok, helyszín, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A térkép segítségével a rendezvény helyszínei és az ahhoz tartozó programok tekinthetők át, a kereső funkció pedig még könnyebbé teszi a böngészést. Az applikáció a 4.4-nél magasabb verziószámú Android rendszerekre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play áruházból ingyenesen letölthető. Az SZTE szegedi és vásárhelyi programjai megtekinthetők a www.kutatokejszakaja.hu honlapon is. Találkozzunk a Kutatók Éjszakáján 2018. szeptember 28-án, pénteken!
  • szeptember 28.
    18:00 - 19:00
    Az előadássorozat következő vendége Dux László, az SZTE professzora. Előadásának címe: Szent-Györgyi Albert és intézete.
  • október 3.
    10:00 - 18:00