SZTE Info

nok_a_tudomanyban_szell_marta_kiemelt

Nők a tudományban – konferencia az Agórában

Hogyan lehet összeegyeztetni a családot a tudományos karrierrel? Miként lehet nőként boldogulni az akadémia világában, a vállalati szférában? Ezekre a kérdésekre is válaszolnak a „Nők a tudományban” című országos konferencia előadói 2014. november 6-án a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nagyszabású rendezvényt 2014. november 6-án 9 óra 30 perckor Karsai Krisztina, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese és Badó Attila, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke nyitja meg. Az SZTE Tehetségpont szervezésében a konferencián olyan neves szegedi egyetemi kutatók is felszólalnak, mint Mastalir Ágnes, Széll Márta és Vígh Éva, akik akadémiai doktori fokozattal rendelkeznek. Ugyanakkor a pályakezdő, aranyfokozatú Tehetségpont-tagsággal rendelkező női kutatók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. A rendezvényen beszámolót tart két idei aranyfokozatú kiválósági listás ösztöndíjas: Bencsik Orsolya, az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója és Martyin Zita, a Földtudományi Doktori Iskola hallgatója.

A konferencián való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat a sztehetseg@gmail.com e-mail címen jelezhetik az érdeklődők.

Részletes program az SZTE Tehetségpont oldalán.

 

SZTEinfo

Plakat_NTK_2


Korábban írtuk:

Nők a tudományban – az SZTE Tehetségpont konferenciája

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *