Bezár

Hírarchívum

Sikeres uniós programok a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolában

Sikeres uniós programok a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolában

2014. november 26.
3 perc

A Stella iskolai partnerség és a Déli barátság programokat európai uniós támogatással valósították meg, melyek révén az intézmény számos diákja fejleszthette tudását, kompetenciáit, és szerezhetett életre szóló élményeket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola az elmúlt két félévben két európai uniós támogatású projektet is meg: a „Stella iskolai partnerség” TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0009 projektnek köszönhetően a Stella Egyesület szervezésében a 2013/2014-es tanév I. félévében, valamint a 2013/2014-es tanév II. félévében összesen 26 gyermek kapott arra lehetőséget, hogy az iskolában szervezett és bonyolított, színvonalas és tartalmas szakkörben vegyen részt.

A programban – amely a Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával valósult meg –, az iskola ének, fafúvós és rézfúvós szakos tanulói olyan szakkörön vehettek részt, ahol speciális, ezekre a hangszerekre, illetve szakterületekre kidolgozott légző gyakorlatokat sajátíthattak el. Ezek a gyakorlatsorok nagyban hozzájárulnak a hangszeres játék során fennálló egyoldalú terheléssel járó egészségügyi kockázatok csökkentéséhez, nagyban segítik a tanulók technikai tudásának a legalapvetőbb elemeit érintő fejlesztését, valamint bővítését.

A program támogatásával 2014. augusztusban 20 diák kapott lehetőséget arra, hogy táborozzon és zeneirodalmi témákat földolgozó foglalkozásokon vegyen részt a Csongrádi Zenei Táborban. A tábori foglalkozások tematikája kapcsolódott a tanév során feldolgozott tananyaghoz. Újdonság volt azonban, hogy olyan aspektusból, interpretációból közelítették meg a foglalkozások során az adott témákat, melyeknek feldolgozására a tanév feszített programja nem adhat lehetőséget.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A zeneművészeti szakközépiskolában megvalósult egy másik projekt is, a „Déli barátság” TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0003 kódszámú, szintén az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával. Ez a pályázat kifejezetten olyan iskolák kapcsolatfelvételét, programkínálatának bővítését támogatja, amelyek hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat nevelnek, oktatnak. Korábban is számos együttműködési lehetőség adódott már az iskolák számára, azonban arra még nem volt példa, hogy olyan kezdeményezés megvalósításának támogatására pályázhassanak, amelynek egyik feltétele, hogy különböző helyzetű iskolák alakítsanak ki kapcsolatot egymással, ily módon lehetőséget teremtve a tanulók és pedagógusaik számára arra, hogy a sajátjuktól eltérő életminőségű és helyzetű társakkal kerüljenek együttműködő kapcsolatba. A program azért is különösen hasznos, mert a részt vevő tanulók szociális kompetenciái fejlődnek, valamint kulcskompetenciáikat is fejlesztik a program során. Mindez hozzájárul a tanulmányi eredményeik javulásához, valamint ahhoz, hogy eredményesek legyenek a mindennapi életben és az iskolában is. A módszer és a program hatásai pedig messzire nyúlnak: a sikeres iskolai részvétel hozzásegíti a tanulókat magasabb iskolai végzettség megszerzéséhez, amely által nő az elhelyezkedési esélyük a munkaerőpiacon.

A program az együttműködés során lehetőséget nyújt arra, hogy a különböző helyzetű iskolák, illetve tanulók a pedagógusokkal együtt tetszőlegesen kiválasztott és közösen felépített projektet dolgozzanak ki és valósítsanak meg.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek