SZTE Info

Szegedre látogatott a francia nagykövet

2014. november 18-án a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központjában tartott előadást Roland Galharague francia nagykövet, aki Franciaország külpolitikájáról és a frankofóniáról beszélt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A francia külpolitika

 

A nagykövet előadásában általános bevezetőt tartott Franciaország külpolitikáját meghatározó tényezőkről. Elmondta, hogy Franciaország külpolitikája egyrészt kétoldalú kapcsolatokon alapul, de ezen túlmenően jelenleg egyre inkább többoldalú. A francia külpolitika másik fontos jellemzője pedig, hogy globális, azaz az egész világ kihívásaira igyekszik választ adni. A nemzetközi együttműködési rendszerek alakulásán keresztül egyértelmű, hogy csak kétoldalú kapcsolatokban Franciaország nem tudja megjeleníteni azokat a külpolitikai célokat, amelyek számára fontosak, másrészt pedig a globalizációra is tekintettel világméretű kihívásokra kell, hogy választ adjon külpolitikája során. Franciaország helyzete történelmileg meghatározott. A történelem tanulságait nem lehet kikerülni, amikor külpolitikáról beszélünk. Ezek a történelmi tényezők egyrészt azon alapulnak, hogy Franciaországnak sajátos, világméretű elkötelezettsége van, hiszen nemcsak Európában, hanem az egész világban jelen volt a történelme során, gyarmatbirodalmán keresztül az egész földkerekségre befolyása volt. Mára ezek a gyarmatok jelentős részben Franciaországtól elszakadtak, részben viszont egészen már rendszerekben mindmáig részei. Az azonban egészen egyértelmű, hogy Franciaországnak van felelőssége ezen területek kapcsán. Másrészt, szintén történelmi okokból, Franciaország bizonyos értékek mentén elkötelezett, külpolitikája során is ezen értékeket kívánja megjeleníteni.

 


Az európai integráció elkötelezett támogatása

 

A 20. század második felének eseményei kapcsán Franciaország elkötelezett támogatója az európai integrációnak. A francia külpolitikát alapvetően meghatározza, hogy egy egységes Európának a megteremtésén fáradozik. úgy gondolja, hogy a mai kihívásokra európai szintű válaszokat szükséges adni. Például a gazdaságban olyan versenytársakkal szemben, mint Kína, mindenképpen szükséges, hogy európai szinten, egységes módon tudjunk megjelenni, hiszen ebben a nemzetközi versenyben csak így állhatja meg a helyét Európa és benne Franciaország. Kiemelte, hogy a 2008 óta jelentkező válságokra, illetve azon krízishelyzetekre, melyek a világpolitikában megjelennek, illetve a fegyveres konfliktusokra többoldalú diplomácián alapuló, globális válaszokat szorgalmaz Franciaország. Említette, hogy amikor Maliban vállaltak szerepet az ottani terroristák megfékezésében, nagyon fontos volt Franciaország számára, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott keretek között történjen a beavatkozás illetve, hogy európai szövetségesek is részt vegyenek abban – összegezte a francia nagykövet előadását Kruzslicz Péter, a Frankofón Egyetemi Központ adminisztrációs igazgatója.


Francia_nagykovet_2014._november_18
Szegedre látogatott a francia nagykövet - GALÉRIA

 


Nemzetközi szerepvállalások és a francia- magyar kapcsolatok

 

Az előadáson egyfajta közös gondolkodás indult el, hiszen a közönségből többen is feltették kérdéseiket. Hangzott el kérdés a Maliban zajló események kapcsán tett francia szerepvállalásra és ennek indokaira vonatkozóan. A kérdésre válaszolva a nagykövet elmondta, hogy Franciaország számára egyrészt fontos a felelősségvállalás az egykori francia szerepvállalások nyomán kialakult kapcsolatok miatt, másrészt alapvető cél, hogy a terrorveszélyt minél inkább csökkentsék. Mindazon által a nemzetközi terrorizmus megfékezése miatt szükség van nemzetközi szerepvállalásra más országok területén is. Hozzátette: nyilván lehet politikai népszerűséget szerezni egy ilyen nemzetközi szerepvállalás kapcsán, mégis elsősorban arról van szó, hogy a nemzetközi közösség által kialakított célok mentén Franciaország saját értékrendszerét is követve próbáljon meg lépni, amennyiben szükséges. Szintén kérdés hangzott el a magyar francia kapcsolatok vonatkozásában. A nagykövet elmondta, jónak értékeli a francia magyar kapcsolatokat, nagyon fontos Franciaország számára, hogy egy szövetséges környezetben jelenik meg Magyarország és Franciaország, Magyarországot legtöbb gazdasági kapcsolata az Európai Unió országaihoz köti. Fontos, hogy ezek a kapcsolatok fokozottan élénkek maradjanak, ez mindkét ország érdeke. A közönség soraiból szintén kérdés merült fel a Paksi Atomerőmű felújítása kapcsán történt magyar elköteleződés kapcsán. A nagykövet elmondta: világos a magyar álláspont, hiszen nemcsak kormányzati nyilatkozat, hanem parlamenti határozat is született arról, hogy a Roszatommal kívánja Magyarország megvalósítani ezt a programot. Kiemelte: Franciaországnak komoly tapasztalatai vannak a nukleáris energia felhasználása kapcsán, így reménykedik abban, hogy francia cégek, ha másodlagosan is, de szerephez juthatnak ebben a felújítási programban – tolmácsolta az SZTE Médiacentrumnak Kruzslicz Péter.

 


Egyre elismertebb a szegedi egyetem Franciaországban

 

Roland Galharague francia nagykövet kijelentette: nagyon fontos számára, hogy ellátogasson Budapesten kívülre is, Szegedre különösen sok oka van eljönni, hiszen itt található egy kis francia közösség, Szegeden és környékén több francia cég működik, emellett az SZTE-nek saját Frankofón Egyetemi Központja van, és Szegeden található az Alliance Française Kulturális Egyesület is. Harmadsorban pedig Szeged a jövőbe fektet az ELI-programmal. A Frankofón Egyetemi Központról elmondta, hogy Magyarországon a frankofónia egyik nagyon fontos központja, mivel a szegedi nemzetközi tanulmányok mesterképzés keretében a Lille-i Politikatudományi Intézettel kettős diplomás képzésként működik. Nagy reményeket fűz ehhez a központhoz, hiszen ez lehet Magyarországon a frankofónia legfontosabb fellegvára. Hangsúlyozta: az Erasmus-program keretében sok francia diák jön a Szegedi Tudományegyetem valamely képzésére egy-egy félévre, de többen teljes tanulmányi idejüket itt töltik az Általános Orvostudományi Karon. Ez is bizonyítja, hogy a Szegedi Tudományegyetem hírneve Franciaországban is egyre elismertebb.

 

SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotó: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. január 09.

SZEM_2018_dekanok_nyito

Mi a szegedi egyetem küldetése? A 2000-ben született 12 karú szegedi universitas kari vezetőinek válaszai az SZTE honlapján a Pillanatfölvétel a dékánoktól interjúsorozatban olvashatóak. Ezekre épül a Szegedi Egyetem Magazin alábbi összeállítása, amely az SZTE 12 karának hasonlóságait, az összetartó és előre vivő erőket villantja föl.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • május 20.
    18:00 - 19:00
    Születni kell a vezetésre vagy az tanulható? Ha születni kell rá, miért tanítjuk? Mi teszi sikeressé a 21. század vezetőit? Mit üzen Dzsingisz kán és Steve Jobs a ma vezetőinek? Mi a vezetés felelőssége? Mi a morál, az etika szerepe a vezetésben? Mit hoz a jövő, hogyan alkalmazkodik a változáshoz a (tudás)társadalom? Hogyan alakítja a munka és az iskola világát, mindennapi életünket az AI (mesterséges intelligencia), a VR (virtuális valóság), az AR (kiterjesztett valóság) és az 5G? Izgalmas kérdések, hiteles válaszok - vendégünk dr. Baráth Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézetének igazgatója!
  • május 20.
    18:30 - 19:30
    Joe Vitone-nal Kis Péter beszélget a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban is kiállított képeiről. "Joe Vitone 'Családi felvételek: Portrék az amerikai rozsdaövezetből' című sorozata az alkotó az ohiói Akronben és környékén élő családtagjairól készült. Az 1998 óta készülő anyag az amerikai rozsdaövezet (az USA észak-keleti, egykori nagyipari régiója) munkásosztálybeli közösségeiben élők személyes kapcsolatainak alakulását dokumentálja. Vitone a képeket nyári látogatásai alkalmával készíti, és olyan családi ünnepekkel, házasélettel, válással, függőséggel, munkanélküliséggel vagy gyermekszületéssel kapcsolatos pillanatokat örökít meg, melyek az egész országban részei a családi életnek." (Theresa Bembnister, segédkurátor, Akron Művészeti Múzeum) Joe Vitone dokumentarista fotóművész és oktató a texasi Austin városából. Művei főként nagyformátumú portrék és az Egyesült Államokban készült tájképek, panorámaképein pedig különböző kultúrák hagyományait vizsgálja. Hagyományos és digitális fotográfiával, illetve elektronikus médiával kapcsolatos kurzusokat tart a St. Edwards Egyetemen. Elnyerte a National Endowment for the Arts ösztöndíját, Fulbright-ösztöndíjasként pedig Costa Ricában dolgozott egy családi gazdálkodással kapcsolatos projekten. Számos kiállítása volt többek között a New York University-n, a Limában található Perui-Észak-amerikai Kulturális Intézetben, a portlandi Oregon Fotóművészeti Központban és a Houstoni Fotográfiai Központban. Fotói részét képezik a Clevelandi Művészeti Múzeum, a Kreatív Fotográfiáért Központ, a Houstoni Szépművészeti Múzeum és a Smithsonian Intézet Amerikai Történelem Múzeuma gyűjteményének. American Corner fotópályázata: Parafrázis Fotópályázat / Paraphrase Photo Contest https://www.facebook.com/events/856167818100087/
  • május 21.
    14:00 - 18:00
    A SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék a Bonni Egyetem Médiatudományi Tanszékével közösen nemzetközi workshopot szervez május 21-én Screen Cultures címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  • május 21.
    17:00 - 18:00
    Pászka Imre professzorral, a SZAB Szociológiai Munkabizottság alapító elnökével 70. születésnapja és készülő kötete kapcsán beszélget Jancsák Csaba a SZAB Szociológiai Munkabizottság elnöke és Dávid Benjámin hallgató.
  • május 21.
    19:30 - 20:30
    A Bharatanatyam Dél-India klasszikus tánca, amely leszármazottja a több évezredes múltra visszatekintő templomi táncosnők, a dévadászik művészetének. A 20. században a Bharatanatyam színpadi műfajjá vált. A táncos a zene, tánc, színészet és költészet egységét hivatott megidézni, hogy ezzel spirituális magasságokba emelje nézőjét és önmagát. Subhashini Goda indiai származású táncművész, tánctanár; Erasmus Mundus – Choreomundus ösztöndíjat nyert táncelmélet és -gyakorlat, illetve kulturális örökség témakörben, jelenleg az SZTE BTK Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszéken folytatja tanulmányait. Egyéni táncelőadások, valamint csoportos tradicionális és kortárs táncdrámák kimagasló előadója és alkotója. Többszörös szakmai elismerésben részesült: 2013-ban és 2014-ben legjobb előadói díjat, valamint kiváló táncművész minősítést kapott. A Kala Sangam Tánccsoport 2003 óta működik Szegeden. A tánccsoport vezetője, Kiss Tímea Somi Panninál kezdte, majd Indiában folytatta tanulmányait Anuradha Shinde tanárnőnél és Adyar K. Lakshman táncmesternél. Tanítványaival számos fellépésen, fesztiválon vettek részt, adtak önálló táncestet. A fellépők csoportos és szóló tánckoreográfiákat adnak elő, mely alkalmon az összes tánccsoport megmutatja magát, magyar és indiai származású tanítványok egyaránt. Belépőjegy elővételben és SZTE diákigazolvánnyal 990 Ft, a rendezvény napján 1300 Ft