Bezár

SZTEhírek

Ünnepi fogadással emlékeztek a Brazil Köztársaság jubileumi évforulójára

Ünnepi fogadással emlékeztek a Brazil Köztársaság jubileumi évforulójára

2014. november 17.
2 perc

A Brazil Köztársaság fennállásának 125. évfordulójára emlékezve ünnepi fogadást tartottak 2014. november 14-én az SZTE Rektori Hivatal épületében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ünnepi fogadással emlékeztek meg 2014. november 14-én a Brazil Köztársaság fennállására az SZTE Rektori Hivatal épületének dísztermében, az eseményre a Szegedről és Egerből érkezett brazil hallgatókon kívül számtalan szegedi egyetemista, mentor és oktató is kíváncsi volt. A jelenlévőket Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes köszöntötte. – Az első brazil hallgatók tavaly jöttek az egyetemre. Az érdeklődés pedig gyorsan nőtt, és mostanra már 15 városból érkeztek hozzánk hallgatók – jegyezte meg, kifejezve a reményét, hogy a brazil hallgatók otthon érzik magukat Szegeden, és integrált részei lesznek az egyetemi életnek.

Ezt követően a brazil hallgatók által látogatott karok képviselői mondtak rövid beszédet. Széll Márta, az ÁOK dékánhelyettese megköszönte a hallgatóknak, hogy Szegedet választották tanulmányaik színhelyéül, és a Brazíliához képest kicsit, de kultúrájában gazdag Magyarország megismerésére bíztatta őket. Hodúr Cecília, az MK dékánhelyettese elmondta, hogy nagy kihívás volt megfelelő környezetet teremteni a külföldi hallgatóknak, de remélte, maradandó élménnyel gazdagodtak, és idővel visszatérnek még. Monostori Tamás, az MGK dékánhelyettese köszönetét fejezte ki annak az egy hallgatónak, aki a kart választotta, és számtalan új tapasztalatra tett szert. A TTIK-t képviselő Bereczki Zsolt elmondta, azzal, hogy a brazil hallgatók Szegedre érkeztek, kettős viszony alakult ki: a diákok ugyanis legalább annyi dolgot tanítanak a társaiknak, mint amennyit ők tanulnak tőlük. Morován Júlia, a Magyar Rektori Konferencia nemzetközi koordinátora pedig sok szerencsét kívánt a vizsgáikhoz, és megköszönte az együttműködést.


Brazil_hallgatok_RH_fogadas_2014._november_14
Ünnepi fogadással emlékeztek a Brazil Köztársaság jubileumi évfordulójára - GALÉRIA


Az eseményen beszédet mondott Isabella Dias is, aki brazil hallgatótársait képviselte. – Oka van annak, hogy ma itt lehetünk – jelentette ki, utalva arra, hogy ez nemzetközi kapcsolat nem jöhetett létre, ha 125 évvel ezelőtt Brazília nem teszi meg az első lépéseit a demokrácia felé. Ezt követően röviden ismertette, hogy mit is érdemes tudni az országról. – Bár a két ország messze van, mégis jó döntés volt ellátogatni ide, mert rengeteg mindent lehet tanulni – jegyezte meg Isabella Dias, aki a nehézségek között a magyar nyelv elsajátítását nevezte meg. Az utolsó beszédet Zsámba Renáta, az egri partnerintézmény képviselője mondta, aki remélte, hogy sikerült megfelelni a hallgatók elvárásainak, és kijelentette, hogy a meghívást viszonozva ők látják majd vendégül a szegedi hallgatókat és oktatókat.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek