SZTE Info

A vasfüggöny lebontása a magyar nép érdeme – a 89-es határnyitásra emlékeztek az SZTE-n

Németh Miklós korábbi miniszterelnök is részt vett azon a 2014. november 17-i beszélgetésen, melyen elhangzott, az 1989-es magyar–osztrák határnyitás, tágabb értelemben a rendszerváltás dicsőségét senki sem sajátíthatja ki magának, a békés átmenet hosszú folyamat eredménye volt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kerekasztal-beszélgetéssel zárult a Szegedi Tudományegyetem által a magyar–osztrák határnyitás 25. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat. Görbe tükör címmel 2014. november 6. óta karikatúra-kiállítás tekinthető meg a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban, 2014. november 17-én pedig a kor főszereplői mondták el emlékeiket a történelmi jelentőségű eseményekről az SZTE Rektori Hivatal dísztermében, népes közönség érdeklődése mellett. Házigazdaként Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese vezette a beszélgetést, melynek vendégei valamennyien a szegedi universitas egykori oktatói voltak: Németh Miklós miniszterelnök (1988-1990), Bíró Zoltán, az MDF első elnöke (1987-1989), jelenleg a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Budapest) főigazgatója, valamint Raffay Ernő szegedi országgyűlési képviselő (1989-1994), történész. A korszak jeles közéleti személyiségei az 1989-es magyar–osztrák határnyitás mellett a rendszerváltás gazdasági-társadalmi problémaköréről is eszmét cseréltek.

 

Kormányhatározat nélkül kezdődött a vasfüggöny bontása

 

Németh Miklós a történelmi eseményekről szólva felidézte, miniszterelnökként az osztrák kancellárt követően 1989. március 3-án Mihail Gorbacsovval, a szovjet pártfőtitkárral közölte másodikként, hogy Magyarország nem újítja meg a határzárat. Az első mozgatórugót a romániai falurombolást kiváltó menekültáradat jelentette, melynek hatására Magyarország 1989 tavaszán aláírta menekültek helyzetére vonatkozó genfi egyezményt. Ennek értelmében március 27-én Rajkánál meg is kezdték a hazánkat, illetve a keleti blokkot a Nyugattól elválasztó vasfüggöny bontását, még kormányhatározat nélkül. Azért éppen ott, mert Magyarország akkori vezetése egyszerre akart ezzel üzenni Ausztriának, a „keményvonalas” Csehszlovákiának és a Sopron, Kőszeg térségében állomásozó szovjet haderőnek. Május 2-án Hegyeshalomnál folytatódott ez a lépéssorozat, bejelentették, hogy hazánk lebontja a vasfüggönyt. Gorbacsov ezzel párhuzamosan egy dandárt teljes fegyverzettel hazaküldött a Szovjetunióba, így Németh Miklós szerint már látszottak annak egyértelmű jelei, hogy döntés született a szovjet csapatok és az atomtöltetű rakéták kivonásáról. A magyar kormány május 17-én tette rá pecsétjét a vasfüggöny lebontásáról szóló határozatra. Felidézte, amikor Horn Gyula külügyminiszter és osztrák kollégája, Alois Mock június 27-én látványosan, sajtóesemény keretében átvágták a drótot, tulajdonképpen már nem létezett a határzár, ennek a procedúrának a kedvéért kellett felépíteni egy 30-35 méteres részt. Ezt követte a híres páneurópai piknik 1989. augusztus 19-én, amikor több száz NDK-s állampolgárok jutott át a határon. Németh Miklós úgy fogalmazott: a kormánynak akkoriban pontosan fel kellett mérnie, Gorbacsov helyzete mennyire stabil a Szovjetunióban, számíthatnak-e az adott szavára, illetve van-e esélye a vérontásnak. Hosszú, összetett lépéssorozat vezetett el végül az 1989. szeptember 10/11-i végleges határnyitáshoz, melyben szerepet játszottak a nemzetközi folyamatok, Gorbacsov lépései, a magyar kormány eltökéltsége, húzásai, a formálódó ellenzéki pártok követelései, valamint a magyar társadalom határozott akarata, támogatása. Ilyetén módon az érdemet utólag senki sem sajátíthatja ki csakis saját magának, a dicsőség tulajdonképpen a magyar népet illeti meg.

 

Bíró Zoltán szerint is érezhető volt már 1989 tavaszán, hogy a Szovjetunió nem akar beavatkozni Magyarország döntéseibe. Ő is megerősítette, annak ellenére, hogy az elmúlt 25 évben többen megpróbáltak a történelmi eseményekből kiragadni maguknak egy-egy dicsőségre való szeletet, a határnyitás hosszabb folyamat volt, mely nem mehetett volna végbe a magyar kormány döntései, az ellenzék fellépése, valamint a szovjetek hallgatása, távolmaradása nélkül. Raffay Ernő felidézte, milyen szívszorító élményt jelentett számára, mikor a későbbi miniszterelnök, Antall József társaságában Németh Miklós miniszterelnök 1990 tavaszén magához kérette, és közölte az ellenzéki politikusokkal, a kormány döntést hozott a szovjet csapatok kivonásáról.


Nemeth_Miklos_rendszervaltas_25_eves_evfordulo_2014._november_17
A vasfüggöny lebontása a magyar nép érdeme – a 89-es határnyitásra emlékeztek az SZTE-n - GALÉRIA

 

A rendszerváltás eredendő bűnei

 

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, komoly hiba volt, hogy a rendszerváltáskor nem tárgyalták végig az ország súlyos társadalmi-gazdasági problémáit, és nem kerestek azokra közösen megoldásokat. Németh Miklós emlékeztetett, hazánk már 1981-ben az államcsőd helyzetében volt. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon ugyanakkor a jogi-politikai kérdések megvitatásának oltárán valóban feláldoztak, pontosabban a szőnyeg alá söpörtek olyan ügyeket, mint a gazdaság állapota, a privatizáció folyamata, ez pedig egy az eredendő bűnök közül. Később Antall József kormánya 20,1 milliárd USA-dollár államadóssággal vette át a hatalmat (és ez 82 százalékban állami és szövetkezeti tulajdont érintett). Németh Miklós úgy látja, akkor kellett volna a Nemzeti, illetve az Ellenzéki Kerekasztalnál ciklusokon átívelő döntéseket előkészíteni, megoldásokat keresni például arra, hogyan lehet rendbe tenni a magyar gazdaságot, egészségügyet vagy éppen az oktatást. Ez azonban nem történt meg, sőt, következett a második eredendő bűn: az azonnali politikai fragmentáció és stigmatizálás. A harmadik belső vétekként pedig azt említette, hogy a rendszerváltás előestéjén, illetve idején nem nyúltak alá kellőképpen a civil szerveződéseknek. Hozzátette, nem lehet a nemzetközi környezet vétkeitől, a külső bűnöktől sem elvonatkoztatni, mikor választ keresünk arra, miért nem sikerült rendezni a volt szocialista országok, így hazánk súlyos gazdasági-társadalmi problémáit a rendszerváltást követően. Mint mondta, ő maga (hiába) sürgetett egy második Marshall-tervet, melynek a lényege az lett volna, hogy a Nyugat a demokrácia, a civil szféra és a piacgazdaság kiépítéséért cserébe vissza nem térítendő segélyt ad az érintett országoknak, emellett kedvezményt hitelt biztosít az infrastruktúra fejlesztése céljából, és megnyitja előttük a világpiacot. Ilyen lépéssorozatra nem került sor. Emellett szerinte az is hiba volt, hogy a Nyugat gyakorlatilag egy ütemben integrálta a korábbi keleti blokk államait – helyesebb lett volna első lépésben csak az erre minden szempontból érettebb Magyarországot és Lengyelországot, ezáltal „mintaállammá” téve azokat a többiek előtt.

 

Szabad préda volt az ország

 

Raffay Ernő és Bíró Zoltán is megerősítette, sajnos a rendszerváltást, az átmenetet sokan jóformán „szabad rablásnak” tekintették az ország valós állapotáról való felelős gondolkodás helyett. Az MDF első elnöke azt mondta, az ellenzéki erők akkoriban egyébként is bizonytalanok voltak a gazdaság helyzetét illetően, nem rendelkeztek jó szakértőkkel, és a kilátások sem kecsegtettek túlzottan sok politikai haszonnal, márpedig az az igazság, hogy akkor a legtöbben ebből a politikai haszonszerzésből indultak ki. Általában vízió nélküliség, kapkodás, fejetlenség jellemezte az ellenzéki pártokat, amit megfűszerezett az MDF és az SZDSZ éles szembenállása is. Minden Bíró Zoltán elmondása szerint oda vezetett, hogy a vagyonosodni akaró magyar politikusok és a nyugati pénzemberek szabad prédának tekintették az országot egy ellenőrizhetetlen privatizációs folyamat során. Ilyetén módon az ország kifosztása szempontjából a rendszerváltás katasztrofális következményekkel járt.

 

SZTEinfo – P. M. L.

Fotók: Edelmayer Zsolt

 

Korábban írtuk: Görbe tükör – különleges kiállítás nyílt az SZTE-n a határnyitás évfordulóján

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 5. 09:00 - 22. 19:00
    A kiállítás szervezője: SZAB Művészeti Szakbizottság.
  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 9. 18:00 - 21. 20:00
    Megnyitja: Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat fôszerkesztôje Közremûködik: Csanádi Hajnalka (ének), Nemes Levente (doromb, dob) Nagy Károly (Szeged, 1952) Vinkler-díjas festô- és grafikusmûvész, a „Szeged kultúrájáért díj” 2017. évi kitüntetettje. A szegedi Tanárképzô Fôiskolán földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a Képzômûvészeti Fôiskola továbbképzô kurzusát. Tanított általános iskolákban (Algyô, Deszk), az Eötvös Gimnáziumban és mûvészeti iskolákban (Lyra, Classic) rajz és vizuális kultúra tantárgyat, médiaismeretet. A Szegedi Szépmíves Céh szabadiskolájában rajzot, festészetet és fotózást oktat. 1990 óta vezet nyári mûvésztelepeket. Fest olajjal és akrillal, készít akvarellt, ecsetrajzot, hagyományos sokszorosító grafikával és computer grafikával is foglalkozik. Elnöke a Szegedi Szépmíves Céhnek, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Megtekinthetô október 21-ig, hétköznapokon 08.00–22.00, szombaton 09.00–20.00 óráig.