Bezár

SZTEhírek

31 csapat méri össze tudását a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyen

31 csapat méri össze tudását a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyen

2014. október 18.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem egykori rektorának, Nobel-díjas kutatójának teljesítménye előtt tisztelegve 2014-ben is megszervezi a középiskolások Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyét. 2014. november 28-án közel száz tehetséges középiskolás verseng majd SZTE Általános Orvostudományi Kar oktatási épületében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az ország minden részéről neveztek középiskolások

 

2014. október 13-án lezárult a Nobel-díjas kutató nevét viselő tanulmányi verseny meghosszabbított jelentkezési határideje. A megmérettetésre 31 háromfős csapat jelentkezett hazánkból és határainkon túlról. A versenyre többek között Balassagyarmatról, Bonyhádról, Szolnokról, Szegedről, Zentáról, Monorról, Debrecenből, Temesvárról, Makóról, Szentesről, Mezőberényből, Gyuláról, Orosházáról, Gödöllőről és Kecskemétről érkeznek középiskolás fiatalok és felkészítő tanáraik. A viadalon induló középiskolások tehetségét mi sem mutatja jobban, hogy a korábbi vetélkedők – gimnáziumban már végzett – résztvevői közül többen nyertek felvételt a Tisza-parti universitasra. Jelenleg is több olyan hallgató tanul a Szegedi Tudományegyetem valamely fakultásán, akik kiemelkedő eredményeket értek el a korábbi években megrendezett tanulmányi versenyeken.


 

Nők a természet- és élettudományokban

 

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyének különlegessége, hogy a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterület is érint, azaz a legendás kutató munkájához kapcsolható tantárgyak – biológia, kémia, fizika – tanulmányi versenyének ötvözete. Idén a verseny altémája „Szent-Györgyi és a nők megjelenése a természet- és élettudományokban”, így szerepet kap Szent-Györgyi tudóstársa, Bangha Ilona is. 2014. november 28-án a délelőtti regisztrációt követően egy számítógépes teszt kitöltésével mérik össze tudásukat a középiskolás diákok, majd délután nyílt versenyben mérkőzik meg az első fordulós teszt alapján legjobb teljesítményt nyújtó hat csapat. Itt derül majd ki az is, hogy melyik csapat nyeri a 2014. évi megmérettetést. A végső eredményt értékes jutalmak átadásával, ünnepélyesen hirdetik ki a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának épületében.

 


3 napos Szent-Györgyi programsorozat

 

Az SZTE nemzetközi ismertségű és elismertségű tudósának teljesítménye előtt azzal is tiszteleg az egyetem, hogy a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny mellett – a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány, az SZTE Általános Orvostudományi Kar és az MTA Biológiai Kutatóközpont együttműködésével – a legtehetségesebb diákokat támogató Szegedi Tudós Akadémiát is megszervezi. A tehetséggondozást szolgáló két rendezvényhez most először csatlakozik az SZTE egészségügyi karainak közös, 21. Szent-Györgyi Napok programsorozata. A három, de összekapcsolódó nagyszabású rendezvényre 2014. november 27. és 29. között várják az SZTE polgárait és partnereit, az egyetemmel kapcsolatban álló középiskolák diákjait és tanárait.

A versenyről további információ itt: Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny 2014

A Szegedi Tudós Akadémiáról további információ itt: Szegedi Tudós Akadémia

 

SZTEinfo

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek