Bezár

Hírarchívum

allasborze_2014_oktober_kiemelt

Munkaadók, munkakeresők és továbbtanulást tervezők forgataga a TIK-ben

Munkaadók, munkakeresők és továbbtanulást tervezők forgataga a TIK-ben

2014. október 01.
5 perc

A Dél-Alföld legnagyobb álláskeresési fóruma a X. SZTE Őszi Állásbörzén és az V. Szolgáltatók Börzéjén, valamint a Mesterképzések Nyílt Napján (2014. október 1-jén) az állást vagy másoddiplomát keresők az ország legnagyobb cégeivel, régiós vállalkozások képviselőivel találkozhattak, és mindent megtudhattak az SZTE mesterképzéseiről.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az állásbörze olyan, mint egy jó szüret”

 

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora megnyitójában így fogalmazott: „az állásbörze olyan, mint egy jó szüret, azzal a különbséggel, hogy két fél jön ide, és mindkettő azt hiszi a másikról, hogy az a szőlő. A hallgatók munkahelyeket szeretnének szüretelni, a munkaadók pedig jó hallgatókat, jó munkaerőt.” A Szegedi Tudományegyetem nagy jelentőséget tulajdonít az állásbörzének, nemcsak a hallgatók elhelyezkedésének segítése, hanem új gazdasági, kutatás- fejlesztési kapcsolatok, együttműködések kialakítása miatt is – fogalmazott. Szabó Gábor akadémikus az SZTE Médiacentrumnak elmondta: az állásbörze kitüntetett esemény, mert az egyetemnek fontos, hogy jó állásokat kapjanak a végzett diákok. – A börze célja ugyan az, hogy egymásra találjanak leendő munkáltatók és munkavállalók, ugyanakkor ez a rendezvény lehetőséget ad arra is, hogy a lehetséges ipari, gazdasági partnerekkel kapcsolatot építsünk ki, hiszen a jövőbeni stratégiai célunk az, hogy az ipari jellegű kutatás-fejlesztést, illetve az oktatásban a gyakorlati képzést erősítsük. Ez csak ipari partnereken keresztül lehetséges tette hozzá.


 

Sikeres elhelyezkedés SZTE-s diplomával

 

Az SZTE rektora kérdésünkre azt is elmondta: modern mérőrendszerekben mérik, hogy egy intézménynek a diplomája milyen értékes a munkaerőpiacon. A leendő munkáltatókkal fenntartott kapcsolat az egyetemnek is hasznos és fontos lehetőség a végzett hallgatók elhelyezkedésének segítésében. Hozzátette: meglehetősen jók az SZTE elhelyezkedési statisztikái, a diplomás pályakövetési rendszer adatai szerint a hallgatók 80 százaléka 3-4 hónapon belül el tud helyezkedni. Az elhelyezkedési arány erősen szakmafüggő, az informatikusoknál általában az átlag mínusz 2-3 hónap, más szakmáknál több idő, de végeredményben egy éven belül a hallgatók 93 százaléka talál munkát. Azt lehet mondani, hogy nagyon nagy valószínűséggel egy éven belül egy SZTE-n szerzett diplomával el lehet helyezkedni.


Allasborze_2014._oktober_1
Munkaadók, munkakeresők és továbbtanulást tervezők forgataga a TIK-ben - GALÉRIA

 

Kalauz segítette a tájékozódást

 

A börzére érkező fiatalokat kalauz kiadvány, benne térkép segítette, melyből előzetesen tájékozódhattak a kiállító cégekről, egyetemi szolgáltató egységekről. A résztvevőket nyereményjátékkal is várták, főnyereményként egy Lenovo tabletet sorsoltak ki a Display Computer Kft. felajánlásával.


 

Újdonságok a börzén

 

Vörös Dóra főszervező, az SZTE Karrier Iroda munkatársa elmondta, az idén tizedik alkalommal megrendezett SZTE Őszi Állásbörze több újdonságot is tartalmazott. – Egy virtuális térkép készül a börzéről, így aki esetleg nem tudott eljönni, vagy nem talált meg egy partnert, az az SZTE Karrier Iroda honlapján virtuálisan megnézheti a standokat, és információkat, elérhetőséget talál a kiállító cégekről. Ennek köszönhetően a számukra szimpatikus munkaadókkal az esemény után is felvehetik a kapcsolatot az új felület segítségével fogalmazott. Hozzátette: a rendezvény másik újdonsága, hogy „Alumni órával” várják vissza az SZTE valamely karán végzett diplomásokat. Tavasszal először indult el az állásbörze kísérőjeként a már végzett hallgatóknak szóló esemény, amely lehetőséget teremt a már végzett, éppen munkahely- vagy pályaváltás előtt állóknak, hogy körülnézzenek az aktuális ajánlatok között, és személyesen is találkozzanak a régió munkaadóival.


 

Informatikus és közgazdász kerestetik

 

A kiállító cégek közül sokan az informatika, mérnök és közgazdaság területen végzett hallgatókat keresik. Az idei börzén először mutatkozott be NNG Kft., a rendezvény visszatérő vendégei voltak többek között a ContiTech Rubber Industrial Kft., a Bonafarm Csoport és az épülő ELI lézerkutató csapata is. – 2014 őszén pályázatot indítottunk, azoknak a kisvállalkozásoknak, melyeknek még nem volt lehetőségük az állásbörzén megjelenni, ugyanakkor tevékenységük és az általuk kínált karrierlehetőségek érdemessé teszik rá őket. A hallgatóknak így olyan érdekes és új kiállítók is bemutatkozhatnak, melyek alternatív karrierutakkal ismertethetik meg őket ftájékoztatott Vörös Dóra.


 

Felkészítő napokkal segítik az álláskeresőket

 

Hagyományosan felkészítő napok kísérték az állásbörzét. A háromnapos programban grafológiai és pályaválasztási tanácsadások és előadások mellett gyakorlati foglalkozások, önéletrajz-írási tippek, CV-fotózás és interjúszimuláció szerepelt. A nap folyamán workshopon mutatkoztak be az idei börze cégei, ismertették, hogy milyen ajánlatokkal érkeztek, és megosztották korábbi tapasztalataikat az SZTE-s hallgatókkal kapcsolatban. Workshopon mutatkozott be többek között az ExxonMobil, a TATA Consultancy Services, a Florin Cosmetics, a Generali Biztosító Zrt., a Professional Services Kft. és a Budapest Bank. A GE Healtcare munkatársai pedig pizzázással egybekötött beszélgetésre várták az álláskeresőket. Molnár Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó és Kecsmár Zsuzsa, az egyik legsikeresebb magyar start-up, az Antavo marketing szakértője alma materükről és karrierjükről meséltek az érdeklődőknek.

 


167 mesterképzést kínál az SZTE

 

Nemcsak a munkát keresőket várták 2014. október 1-jén a Tanulmányi és Információs Központba, hanem a továbbtanulni vágyókat, másoddiplomát szerzőket is. Az Őszi Állásbörzével párhuzamosan zajlott az SZTE Mesterképzések Nyílt Napja, ahol az egyetem nyolc kara (Állam- és Jogtudományi Kar, Bölcsészettudományi Kar, Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Gazdaságtudományi Kar, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Mérnöki Kar, Természettudományi és Informatikai Kar, Zeneművészeti Kar) mutatta be mesterképzési kínálatát. Az alapdiplomával rendelkezők összesen 167 mesterképzési szak közül választhattak. Az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság munkatársai standjuknál az online mesterképzés-keresőt ismertették, melynek segítségével a hallgatók tájékozódhatnak, hogy egy adott alapdiplomával milyen mesterképzéseken tanulhatnak tovább.

 

SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotó: Herner Donát


Korábban írtuk:

Új kiállítók és sikeres végzettek a X. SZTE Őszi Állásbörzén

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek