Bezár

Hírarchívum

Berenyi_Antal_kiemelt

SZTE-kutatók mutatják be az új Nobel-díjasokat és módszereiket

SZTE-kutatók mutatják be az új Nobel-díjasokat és módszereiket

2014. október 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem – ahonnan 1937-ben Nobel-díját átvenni elindult, majd ahova visszatért kutatómunkájához Szent-Györgyi Albert – figyelmet szentel a tudomány magas rangú kitüntetetteinek. Az SZTE 2014. október 21-i és 28-i programján bemutatja az új Nobel-díjasokat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ha ősz, akkor „Nobel-időszak”: 2014. októberében a Svéd Királyi Akadémia sorra bejelenti a Nobel-díj különböző kategóriáinak nyerteseit. A legújabb Nobel-díjasok közül több tudósnak a munkája köthető a Szegedi Tudományegyetemen végzett kutatásokhoz. Erről is szó lesz a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) kezdeményezésére és szervezésében megtartandó Nobel-előadásokon.


2014. október 21-én (kedden) 17 órakor az SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Oktatási Központ (Szeged, Dóm tér 13.) előadótermében „Az agy navigációs rendszere, azaz hogyan találunk haza” címmel Dr. Berényi Antal (fotónkon) egyetemi adjunktus tart előadást. Dr. Berényi Antal az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének egyetemi adjunktusa előadásában ismerteti a 2014. évi orvosi Nobel-díj legfontosabb eredményeit és jelentőségét.


2014. október 28-án (kedden) 17 órakor az SZTE Szent-Györgyi Albert Oktatási Központ (Szeged, Dóm tér 13.) előadótermében Dr. Erdélyi Miklós egyetemi adjunktus tart előadást, melyben ismerteti a 2014. évi kémiai Nobel-díj legfontosabb eredményeit és jelentőségét. 2014-ben két amerikai és egy német tudós Eric Betzig, William E. Moerner és Stefan Hell kapta megosztva a kémiai Nobel-díjat. A két amerikai tudós dolgozta ki az „egymolekula-mikroszkópia”, vagyis lokalizációs mikroszkópia alapjait, amellyel a hagyományos optikai mikroszkópok feloldásánál tízszer részletesebb kép alkotható. Bár az elektronmikroszkópokkal már korábban is elérhető volt ez a tartomány, a minták előkészítése nem tette lehetővé az élő sejtes kísérletek vizsgálatát. Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén is alkalmazzák a nanoszkópiai módszert, a tanszéken az eljárást alkalmazó mikroszkópot építenek, melyet elsősorban agyi folyamatok vizsgálata során használnak. Dr. Erdélyi Miklós adjunktus a Nobel-díj jelentőségén túl bemutatja a tanszékükön is alkalmazott módszereket és eljárásokat.


A Nobel-előadásokra várnak minden érdeklődő oktatót, dolgozót és hallgatót.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek