Bezár

Hírarchívum

sagvari_evnyito_tik_kiemelt

60. tanévnyitóját ünnepelte az SZTE gyakorló gimnáziuma

60. tanévnyitóját ünnepelte az SZTE gyakorló gimnáziuma

2014. szeptember 02.
4 perc

Az állandóság és a haladás jegyében ünnepelte a 60. tanévnyitóját a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Gyakorló Gimnázium 2014. szeptember 1-jén. Átadták a Ságvári Emlékérméket és megfejtették a „ságvárizmus” lényegét.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Dübörgő tapssal köszöntötték a gólyákat, majd többször is tapssal szakították meg a 11. C műsorát a ságváris diákok 2014. szeptember 1-jén az SZTE TIK nagytermében, ahol a 60. tanévnyitót ünnepelték a nyugállományú és az aktív tanárok, az egykori és a mai diákok.

 


  Köszönet a tanároknak


1400901Sagvari46Az ország legjobb száz középiskolájának a toplistáján is szereplő SZTE Ságvári Gyakorló Gimnázium tanári karát és diákságát Homoki-Nagy Mária professzor, az SZTE volt oktatási rektorhelyettese köszöntötte. Személyes tapasztalataira is hivatkozva méltatta az itteni pedagógusok elhivatottságát, fáradozását, mérhetetlen türelmét, s mindazt az erőfeszítést, amit tanítványaik előmenetelének támogatásáért tettek és tesznek. A diákoknak azt mondta, hogy bízzanak tanáraikban és soha nem felejtsenek el kérdezni. Azt kívánta, hogy a 60. tanévnyitó esztendeje ünnepi események sorával hívja fel a figyelmet az intézmény értékeire.

 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a szegedi egyetem több professzora és oktatója, így – többek között – az SZTE BTK dékánja: Szajbély Mihály; az SZTE TTIK dékánja: Mucsi László; az SZTE JGYPK dékánhelyettese: Pukánszky Béla; az SZTE Tanárképző Központ megbízott főigazgatója: Forgács Tamás.


 

  Időutazás és tisztelgő levél


Időutazásos műsort állítottak össze a 11. C diákjai. A jubileumot köszöntve a jelenből visszaléptek a 11. tanévnyitóig, amikor elődeiknek még marxista ismereteket kellett tanulniuk, és a szombati iskolai napok gyakorlati oktatással teltek. „Rohan az idő…” – idézték a slágert, és máris a 28. tanévnyitó időszakát idézték a Pink Floyd: A fal című albumára alapozó filmrészlettel, az őszi mezőgazdasági „társadalmi munkát” és a honvédelmi oktatást fölvillantó KISZ-titkári levél részleteivel, a szombati oktatási nap megszüntetésére is emlékeztetve. Az iskola kiváló diákzenekara is segített idézni a múltat. Egy humoros kisfilmet nézve, a főszereplő srácokkal együtt „rohanva” értünk vissza a mába, a 60. tanévnyitó ünnepségre.

Az alapító igazgatónak, Bokor Istvánnak címezték a 11. C-sek azt a tisztelgő levelet, amelyben a mai diákok összegezték, mi minden történt azóta, hogy az induló 5 lány és 4 fiú osztály 3,35-ös átlagától eljutottak a mai 21 osztály 4,27-es átlagáig. Szó esett az iskolai névadásról, az épületek és tantermek változásairól, a képzési struktúra bővüléséről, a biciklizés nemes hagyományáról, az interaktív táblák és az elektronikus naplók hasznáról.


 

  „Ne hagyd abba kérdezést!”


Tanulj a tegnapból, élj a mának, és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést!” – ajánlotta a tanítványok figyelmébe Einstein szavait köszöntőjében „a” Ságvári gimnázium igazgatója. Dobi János köszönetet mondott az alapító tanári kartól kezdve a mai pedagógusokon át, a kezdeményezésben bízó és gyermekeiket az egyetemi gyakorló gimnáziumba irányító szülőkig mindenkinek, aki tett valamit az intézmény sikereiért. Kiemelte a tehetségesnél tehetségesebb diákok sorának köszönhető eredményeket. Így például a mögénk került tanévben érettségizők 4,43-as átlagát, az ötven kitűnő tanulót, valamint Somogyvári Kristófnak az Informatikai Diákolimpia magyar válogatóján elért 4. helyezését, aminek következtében tagja lett a tajvani döntős csapatnak.

A 9. osztályosokat külön is köszöntötte a direktor. Szerinte az állandóságra és a haladásra utal az ilyen ünnep, amikor a hagyományokat nézzük és a jövő képét is felvillantjuk.

 

Sagvari_Gimnazim_tanevnyito_a_TIKben_2014._szeptember_01_galeria
60. tanévnyitóját ünnepelte az SZTE gyakorló gimnáziuma - GALÉRIA


  Kitüntetés és szülinapi torta


Ságvári Emlékéremmel ismerték el az egykori diákok közül Kozma Róbert, az agykutatóként az USA-ban dolgozó matematikus-fizikus-neurobiológus kiemelkedő kutatói teljesítményét. Az SZTE Ságvári Gyakorló Gimnázium által 1993-ban alapított kitüntetést adományozták a művészbarát Iván Lászlónak, az SZTE klinikáján dolgozó, elismert fül-orr-gégész orvosnak. A díjazott egykori tanítványok – a köszönet mellett – útravalót is adtak a mai diákoknak. Egyikük kiemelte: ki kell lépni a trivialitásból, másikuk rávilágított: az iskolában születő jófajta tanár-diák kapcsolat egy életre szóló muníciót ad.

A jövőt is kutatta a „ságvárisok” műsora, mikor Szív Ernő hírlapíró példáján és tárcáját dramatizálva-előadva bűn és megbocsátás, élet és halál kérdésein gondolkodtattak. Végül Barok István tanár úrral együtt megfejtették a „ságvárizmus” lényegét, ami egy életen át elkísérő életérzés!

Az ünnepség után az elsőszámú közreműködők megkóstolhatták a szülinapi tortát, aztán tanárnak és diáknak is elkezdődött az új, az SZTE Ságvári Gyakorló Gimnáziumban a 60. tanév. Becsöngettek.


SZTEinfo

Tudósító: Újszászi Ilona

Fotó: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek