Bezár

Hírarchívum

Jelentkezz az EHÖK emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamára!

Jelentkezz az EHÖK emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamára!

2014. szeptember 22.
1 perc

2014. november és 2015. március között emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamat hirdet a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata egyetemi oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók közreműködésével.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE EHÖK olyan tizenegy- és tizenkettedikes diákok jelentkezését várja, akik egy átfogó, tömbösített program keretében erősítenék meg tudásukat. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy segítse a középiskolás tanulókat az emelt szintű magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, angol nyelv, fizika, biológia, kémia és földrajz emelt szintű érettségire való felkészülésben, egyúttal betekintést nyújtson az egyetemi oktatás rendszerébe is. Az órákat szombatonként tartják meg, tantárgytól függően délelőtt vagy délután. A tanfolyamon tantárgyanként, alkalmanként 3x60 perces órákat adnak egyetemi oktatók, PhD-, illetve mester tanár szakos hallgatók.

A felkészítő tanfolyam díja: 24 000 Ft/tantárgy, mely tartalmazza a 16 alkalmas oktatást.

Jelentkezni a sztefelvi@gmail.com címen 2014. október 31-ig lehet. További információ Papp Violától a 20 376 8930-as telefonszámon kérhető.


emelt_erettsegi_tabor


 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek