Bezár

Hírarchívum

tik_kavezo_megnyito_kiemelt

Megújult a TIK Café

Megújult a TIK Café

2014. szeptember 12.
3 perc

Kedvező árak, mosolygós személyzet és széles kínálat várja a vendégeket a megújult TIK Caféban, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ hangulatához illeszkedő közösségi térben.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja kávézójának üzemeltetésére hét pályázat érkezett. Ezek közül a legkedvezőbb feltételeket nyújtó Universitas-Szeged Nonprofit Kft. nyerte el a lehetőséget arra, hogy minőségi szolgáltatást nyújtson a TIK vendégeinek, az ott dolgozó egyetemi polgároknak, a rendezvények résztvevőinek.

 


  Nemcsak kávézó, hanem közösségi tér is


A kávézó hivatalos megnyitóján, 2014. szeptember 12-én Bolgár Zsolt, az Universitas-Szeged Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket. „Volt 10 éve egy álmunk, szerettük volna ezt a kávézót az Universitas berkein belül üzemeltetni. Most jött el az a pillanat, amikor azt tudom mondani, hogy miénk ez a hely. Másfél hónapos kemény munkának köszönhetően elkészült a helyiség és készen áll a vendégek fogadására. Az üzemeltetési koncepciót úgy dolgoztuk ki, hogy illeszkedjen az épület szellemiségéhez, ugyanakkor kiszolgálja a hallgatói igényeket és a konferencia vendégeknek is minőségi szolgáltatást tudjuk nyújtani”- fogalmazott köszöntőjében. „Úgy gondolom, hogy ez a hely nemcsak egy kávézó, hanem közösségi élettér is. Célunk, hogy ne csak vendéglátó helyiségként működjünk, annál több legyen ez a hely. Szeretnénk kulturális eseményeket és kiállításokat is szervezni”- mondta. Az ügyvezető a TIK Cafe megnyitó ünnepségén megköszönte Korcsik Rafael, Tóth Zsófia, Csaba Levente, Juhász Miklós munkáját, valamint a TIK és az SZTE vezetésének segítségét.

 

TIK_Kavezo_felujitasi_utani_megnyitasa_2014._szeptember_12
Megújult a TIK Café - GALÉRIA


Terasz, kiállítás, program


Majó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem gazdasági és műszaki főigazgatója beszédében kiemelte: 10 évvel ezelőtt az SZTE Tanulmányi és Információs Központ környékéről senki nem gondolta volna, hogy az épület ilyen fejlett és nyüzsgő részévé válik a városnak. Napjainkban kevés olyan vállalkozó, vagy lakásvásárló akad, aki ne szeretne erre a környékre költözni, itt üzletet nyitni. „Csináljatok közösségi teret, igen is legyen terasz és legyenek kiállítások, mert egy ilyen épülethez ez való. Az elkövetkező években itt egy igazi kávézót kell működtetni”- kívánt sok sikert az üzemeltetőnek.



  „Hallgató-barát árak”


A helyiség szabadtéren és beltéren egyaránt körülbelül 80- 80 személynek biztosít ülőhelyet.

A megújult kávézóban a vendégeket igazán széles termékpaletta várja; saláták, különböző csokoládék, müzlik, szendvicsek, helyben sütött pékáru, cukrászsütemények, gyümölcsös joghurtok, túró rudik és tejszeletek, forró italok, kávék és üdítők széles választékban, üveges sörök és borok, ciderek és energiaitalok. Mindez természetesen „hallgató-barát áron”. Például 2,5 dl kóla 240 forint, 5dl Nestea 350 forint, a 100% gyümölcslé decije 100 forint. Egy Espresso kávé 190 forint, a Latte Macchiato 300 forintba egy nagy pohár forró csoki 280 forintba kerül.


SZTEinfo - Gajzer Erzsébet

Fotó: Ócsai Gábor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek