Bezár

Hírarchívum

oszi_kulturalis_fesztival_2014

Több mint 200 program a 19. Őszi Kulturális Fesztiválon

Több mint 200 program a 19. Őszi Kulturális Fesztiválon

2014. szeptember 23.
6 perc

Az SZTE Kulturális Irodája idén októberben tizenkilencedik alkalommal rendezi meg az egyetem összművészeti fesztiválját, az Őszi Kulturális Fesztivált, amely 5 héten át 50 helyszínen 220 programmal jelentkezik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Őszi Kulturális Fesztivál idén 19. alkalommal jelentkezik, a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája által szervezett programsorozatot minden évben úgy állítják össze, hogy lehetőség szerint minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és minden korosztálynak, érdeklődési körnek nyújtsunk programlehetőséget. A műfaji sokszínűség mellett a másik legfontosabb szempont az igényesség, az értékközvetítés, a kulturális élményeken alapuló közösségépítés. Az idei fesztivál öt héten át tart, 50 helyszínen 220 programmal jelentkezik.

 

A fesztivál hivatalos megnyitóját 2014. október 1-jén, szerdán este 6 órakor tartják az SZTE Rektori Hivatal Átriumában (Szeged, Dugonics tér 13.), köszöntőt mond Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Sonkodi István gyűjteményes kiállítását Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató (József Attila Múzeum, Makó) nyitja meg, közreműködik Blaho Attila zongoraművész. A kiállítás 2014. október 10-ig tekinthető meg, munkanapokon 8 és 20 óra között.

 

Az Őszi Kulturális Fesztivál egyik legnagyobb vállalkozása és legizgalmasabb programja a 12 dühös ember, a fesztivál kiemelt rendezvényét a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Tudományegyetem kooprodukciójában állítanak színpadra. A darab premierjét 2014. október 15-én, az egyetemisták számára rendezett nyílt napon láthatja a közönség a Kisszínházban. Reginald Rose legendás darabja rendhagyó szereposztásban látható: egyetemisták, a bíróság munkatársai és a színház művészei alakítják a szerepeket.

 

A fesztivál programfüzete itt tekinthető meg, a fesztivál további kiemelt programjai pedig itt olvashatók:

 

Millenniumi Kávéház, Dugonics tér 12.

Szeptember 30. kedd

19.00 A Szegedi Egyetemi Színház zenés, verses játéka az SZTE Kulturális Iroda által kiírt Akrosztichon pályázatra érkezett pályaművekből

Írók: Pigniczki Daniella, Bártfai Csaba, Csaba Eszter Anna, Géczi Gergő István, Ficzere Ágnes, Szvoboda Zoltán, Balogh Gyula, Sléder Welli Noémi, Kiszely Katalin, Tóth Noémi, Mayer Szilvia, Megyeri Csilla, Dóra Dominik, Adankó Edina, Miksi Zoltán, Tisóczki Péter, Sárközy András, Varga Edina

Előadók: Péterffy Andrea, Jeney Luca, Lipták László, Hadzsy János, Bartók Gergely, Varga Norbert

Rendezte: Varga Norbert

 

SZTE Rektori Hivatal, Átrium, Dugonics tér 13.

Október 1. szerda

18.00 Sonkodi István gyűjteményes kiállítása és az Őszi Kulturális Fesztivál megnyitója

Köszöntőt mond: Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora

A kiállítást megnyitja: Dr. Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató (József Attila Múzeum, Makó)

Közreműködik: Blaho Attila zongoraművész

 

REÖK Palota, Tisza Lajos krt. 56.

Október 2. csütörtök

10.00 – 18.00 REÖK Egyetemi nap

Ezen a napon az SZTE hallgatói ingyenesen tekinthetik meg a REÖK kiállításait.

 

SZTE Rektori Hivatal, Díszterem, Dugonics tér 13.

Október 2. csütörtök

19.00 Rácz Máté hegedűművész hangversenye

Zongorán közreműködik: Rákai András

Műsor:

Cèsar Franck: A-dúr hegedű szonáta

Frederick Delius: H-dúr hegedű szonáta

Hubay Jenő: Carmen-Fantázia

 

Millenniumi Kávéház, Dugonics tér 12.

Október 2. csütörtök

20.00 Tóth Bagi Csaba Balkán Uniója koncert

A zenekar tagjai: Tóth Bagi Csaba (gitár, ének), Vasil Hadzimanov (zongora), Máthé László (basszusgitár), Kertész Ákos (dob)

 

SZTE Rektori Hivatal, Díszterem, Dugonics tér 13.

Október 7. kedd

19.00 Fülei Balázs zongoraművész szólóestje

Műsor:

J. S. Bach: d-moll angol szvit

Bartók Béla: Táncszvit

Virágh András Gábor: Tánc az ismeretlennel - ősbemutató

Kodály Zoltán: Marosszéki táncok

A. Ginastera: Argentín táncok

 

Millenniumi Kávéház, Dugonics tér 12.

Október 7. kedd

20.00 A Kaláka együttes koncertje

A zenekar tagjai: Gryllus Vilmos (cselló, gitár, koboz, doromb), Gryllus Dániel (furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda), Becze Gábor (nagybőgő, gitár), Radványi Balázs (mandolin, 12 húros gitár, ukulele, brácsa, kalimba)

 

Cooltour Café, Kelemen u. 11.

Október 8. szerda

19.00 Slam poetry est Gergály Norberttel, Horváth Kristóf Színész Bobbal, Laboda Róberttel és Simon Mártonnal

 

Grimm Galéria, Kölcsey u. 4.

Október 9. csütörtök

18.00 Egy író hétköznapjai – kiállítás megnyitó

Csősz Géza fotói Szilasi László életéről és könyvbemutató

 

Millenniumi Kávéház, Dugonics tér 12.

Október 9. csütörtök

20.00 Petruska András koncertje

 

Szegedi Nemzeti Színház, Vaszy Viktor tér 1.

Október 15. szerda

11.00 – 22.00 Színházi Nyílt Nap a Szegedi Nemzeti Színház és az SZTE Kulturális Iroda szervezésében

 

Kisszínház, Horváth Mihály u. 3.

Október 15. szerda

19.00 Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (bemutató előadás)

Szereplők: Dr. Forrai Miklós, Németh György Attila, Dr. Kosztolányi József, Dr. Nagy Erzsébet, Spitzer Jenő, Varga Norbert, Dr. Ragány Zoltán, Dr. Hegedűs István, Fekete Gizi, Dr. Magyarossy József, Gyorgyev Bránimír, Kiss Máté, Nyéki Tamás, Dr. Harangozó Attila

Produkciós vezető: Tajti Gabriella

Rendező: Barnák László

További előadások: október 16-án,17-én és 18-án 19.00 órakor

 

Millenniumi Klub, Dugonics tér 12.

Október 16. csütörtök

18.00 Bene Zoltán: Kurta élet című kötetének bemutatója

Pusztai Virág: Kurta élet című illusztráció-tárlatának megnyitója

 

Hungi Vigadó, Dózsa utca 1-3.

Október 16. csütörtök

19.00 Tandi Flora - Akusztikus koncert

Közreműködnek: Molnár Gábor, Márton Gergely, Demeter László és Koczka Ferenc

Sztárvendég: Puskás Peti

 

Millenniumi Kávéház, Dugonics tér 12.

Október 16. csütörtök

20.00 Az Enyedi Sugárka Jazz Tett koncertje

A zenekar tagjai: Enyedi Sugárka (ének, zene, szöveg), Csicsák György Balázs (gitár, szájharmonika), Fonay Tibor (bőgő, basszusgitár), Horváth Dániel (dobok, ütőhangszerek)

 

SZTE Füvészkert, Lövölde u. 42.

Október 18. szombat

10.00 - 19.00 Tök jó nap! Családi nap a Füvészkertben

 

SZTE Klebelsberg Könyvtár, Ady tér 10.

Október 21. kedd

15.00 Ajándék az egész életem

A Tolnay Klári színpadi és filmszerepeiből készült fotókiállítás megnyitója

Belvárosi Mozi, Vaszy Viktor tér 3.

18.00 Tolnay 100 - Filmvetítéssel és filmplakát-kiállítással egybekötött könyvbemutató

Dr. Góg Laura, a Tolnay Emlékév főszervezője mesél „Tolnay 100” című új könyvéről

Beszélgetőtárs: Sándor János rendező, színháztörténész, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész

Nem ér a nevem (1961, színes magyar film, 90’) Rendezte: Keleti Márton

 

SZTE Rektori Hivatal, Átrium, Dugonics tér 12.

Október 27. hétfő

18.00 Vallomás – Balló Andrea kiállításának megnyitója

Megnyitja: Pataki Ferenc Prima-díjas festőművész

Közreműködik: Cser Krisztián magánénekes (Magyar Állami Operaház)

 

REÖK Palota, Tisza Lajos krt. 56.

Október 27. hétfő

19.00 Mégis szép – Udvaros Dorottya önálló estje

Zongorán kísér: Darvas Kristóf

Az esten hallhatók dalok Brechttől, Zsütitől, Bereményitől, Cseh Tamástól, Leonard Cohentől, Cole Portertől, Kamondy Ágitól, Hrutka Róberttől, valamint szövegek Térey Jánostól, Lőrinczy Attilától, Bartis Attilától, Nádas Pétertől, Závada Páltól.

Rendező: Vörös Róbert

 

Millenniumi Kávéház, Dugonics tér 12.

Október 29. szerda

20.00 Cimbaliband Vidámpark lemezbemutató koncert

A zenekar tagjai: Szita Eszter (ének, vokál), Unger Balázs (cimbalom, ének, vokál), Boda Gellért (hegedű, kontra), Lázár Gyula (nagybőgő, basszusgitár), Horváth Dániel (dobok, cajon, derbuka, konga, kanna), Unger Gergő (gitár, ének, vokál), Agatics Krunoszláv „Kico” (harmonika)

 

REÖK Palota, Tisza Lajos krt. 56.

Október 30. csütörtök

19.00 A Kalungu zenekar koncertje – Jubileumi koncert

A zenekar tagjai: Mészáros László, Takács Ádám, Bereczky Zsolt, Tóth Gellért, Bubla Bence

 

Millenniumi Kávéház, Dugonics tér 12.

Október 30. csütörtök

20.00 A Fabula Rasa koncertje

A zenekar tagjai: Szirtes Edina Mókus (ének, hegedű), Balogh Guszti (ének), Cserta Balázs (tárogató, szaxofonok, kecskeduda), Varga Kornél (gitár), Földes Gábor (basszusgitár), Kertész Ákos (ütőhangszerek)

Közreműködik: Four Bones Quartet: Magyar Péter, Gáspár Olivér, Kiss Bálint, Gyetvai Péter

 

Katolikus Ház, Díszterem, Dugonics tér 12.

November 5. szerda

19.00 Feldaraboljuk a végtelent! Művészi hentesmunka vér nélkül, vérre menően - Gryllus Dániel és Lackfi János közös estje

 

Szent-Györgyi Albert Agóra, Kálvária sgt. 23.

November 5. szerda és 10. hétfő

19.00 Az Universitas Szimfonikus Zenekar őszi hangversenye

Műsor:

Schubert: Rosamunda nyitány

Bach: d-moll kettősverseny, BWV 1043

Schubert: 8. szimfónia „Befejezetlen”

Közreműködik: Széll Judit és Kovácsné Tóth Ágnes (hegedű)

Vezényel: Somorjai Péter

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek