Bezár

Hírarchívum

pneumobil_kiemelt_nagy

Idén is starthoz állnak az SZTE pneumobiljai

Idén is starthoz állnak az SZTE pneumobiljai

2015. április 20.
3 perc

Javában készülnek a Szegedi Tudományegyetem mérnök hallgatói a 2015. májusi 8-9. közötti, VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyre. A megmérettetésen négy különböző járművel áll rajthoz a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar 13 hallgatója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2015. május 8-9. közötti versenyen 26 hazai és külföldi egyetem mérnök hallgatói mérik össze tudásukat Egerben.



Két kategóriában három versenyszám


A 2008 óta megrendezett AVENTICS különleges versenye iránt az érdeklődés évről évre nő: 2013-ban 41, 2014-ben 48 csapat állt rajthoz. A pneumobil verseny nemcsak hazánk egyetemei körében, hanem határon túl is komoly elismertségre tett szert, így 2015-re megháromszorozódott a résztvevő csapatok száma. A szerepet vállaló egyetemisták a 2015. május 8-i kvalifikáció után május 9-én két kategóriában – normál és senior –, három versenyszámban – azaz hosszú távú, ügyességi és gyorsulási futamon – indulnak.


A normál kategóriába nevezéskor valamennyi csapattagnak, a verseny napján pedig a benevezett csapattagok közül minimum 2 főnek hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie, míg senior kategóriába azok a végzett hallgatók nevezhetnek, akik az előző évi versenyek valamelyikén részt vettek, és egykori alma materük biztosítja részükre a korábbi kész járművet. A hosszú távú kategóriában a léghajtányoknak egy sűrített levegővel feltöltött palackkal kell a lehető legnagyobb távolságot megtenniük, míg az ügyességi futam célja, hogy a versenyzők a pneumobillal a lehető leggyorsabban teljesítsék az előre megépített pályakört. A gyorsulási versenyszámban a járműveknek egy feltöltött palackkal előre meghatározott hosszúságú pályaszakaszt kell a lehető legrövidebb idő alatt megtenniük.



Bajnoki cím birtokosa az SZTE


A Szegedi Tudományegyetem 2010 óta szerepel eredményesen a sűrített levegővel hajtott járművek versenyén. A hallgatók által tervezett, gyártott és vezetett pneumobilok mezőnyében a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara az eddigi eredményei alapján nagy névnek számít.


Bajnoki címmel csupán három hazai egyetem rendelkezik: az SZTE mellett a Debreceni Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A szegedi egyetem mérnök hallgatói által tervezett és épített léghajtányok rendre dobogós helyezést értek el az egri megmérettetéseken: 2010-ben második díjat nyerte el az SZTE EMTIK csapata távolsági versenyszámban, különdíjas lett az SZTE EMKÁ csapata. 2011-ben gyorsulási versenyszámban harmadik díjat szerzett a MKLaren csapat. 2013-ban és 2014-ben senior kategóriában első helyezést ért el a MKLaren járgány, 2014-ben Autopro különdíjat kapott a szegedi egyetem Pepp-Air csapata – csak hogy néhányat említsünk a sikerek közül.



13 hallgató versenyez 4 pneumobillal


2015-ben az önálló tervezésű és építésű, sűrített levegővel hajtott járgányok seregszemléjén a Szegedi Tudományegyetem négy különböző versenyautóval jelenik meg. A hallgatók felkészülését Péter Szabó István az SZTE MK Folyamatmérnöki Intézet adjunktusa és Tóth István Tibor, az SZTE MK Műszaki Intézet főiskola adjunktusa segíti – tájékoztatott Kéri Tamás, a szegedi egyetem gépészmérnök szakos hallgatója. „Bizakodunk a jó helyezés elérésében. Reméljük, hogy az elsők csatájába bekapcsolódhatunk” – fogalmazott Tóth István Tibor.


„Nyugalom. A hosszú löket ritka” ezzel a jelmondattal száll versenybe normál kategóriában az SZTE Airrari csapata: Purcsi Tamás, Benedek Dávid Dániel, Kóczi Dávid és Hajdú Dávid gépészmérnök szakos hallgató. Az SZTE MK színeiben indul, normál kategóriában Diff-Air nevű léghajtányukkal Asztalos Tamás és Kéri Tamás. Jelmondatuk: „Az élet 40 fölött kezdődik.” Normál kategóriában áll rajthoz Dobos Péter Levente, Csamangó Dávid, Zakupszki Richárd Zoltán mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök és Módra László gépészmérnök szakos diák. „Nincs megoldhatatlan műszaki gond, ha elég nagy a kalapács!” – vallják a Pepp-Air Team tagjai. Negyedik csapatként We Need Fresh Air!” jelmondattal indul a Pepp-Air Senior Team: Bene Sándor, Ádám László és Virág Kristóf mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök hallgató munkája nyomán.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek