Bezár

Hírarchívum

Dobogós az SZTE az új egyetemi rangsorban

Dobogós az SZTE az új egyetemi rangsorban

2015. február 07.
2 perc

Harmadik helyével egyedüli vidéki egyetemként állhatott fel a Szegedi Tudományegyetem a HVG összesített rangsorának dobogójára. E toplistán csak két fővárosi intézmény, a Semmelweis Egyetem és az ELTE előzte meg a Tisza-parti universitast.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ismét előkelő helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem a HVG hazai felsőoktatási toplistáján. A 2015-ös rangsorban „Abszolút rangsorban”, dobogós helyezést ért el az SZTE, a Semmelweis Egyetem és az ELTE mellett.


  Szegedi kiválóságok


A kiemelkedő helyezés annak köszönhető, hogy az egyetem mind a „Hallgatók kiválósága”, mind pedig az „Oktatók kiválósága” rangsorban igen erős pozíciót tudhat magáénak.

A Hallgatók kiválóságának összesített rangsorában ötödik helyen végzett, amely a nagy számban beadott első helyes jelentkezéseknek (4822 fő) köszönhető. Az így döntő fiatalok közt sok nyelvvizsgás és középiskolai versenyen jó helyezést elért tanuló szerepel. Ez a múlt évhez képest két helyes előrelépést jelent.

Hasonlóan jó eredményt ért el az SZTE az Oktatók kiválósága címet viselő rangsorban, ahol az ELTE-vel megosztva a negyedik helyre került. Az egyetem oktatóinak sorait egyébként 977 tudományos fokozattal rendelkező tag erősíti (az összes oktató 68,5%-a), amely nagyban meghatározta a negyedik helyezést. Az eddigi évekhez képest ez egy-két helyes visszaesést jelent.


  Topon a karok


Abszolút kari rangsorban a legmagasabb helyezést az SZTE Általános Orvostudományi Kara érte el. Kiemelendő még sikerek terén a Természettudományi és Informatikai Kar, amely az informatikai képzésen belül megosztott első helyen szerepel a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karával, a természettudományi képzésben pedig a harmadik helyet ítélték neki.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek