SZTE Info

ajtk_nyilt_nap_kiemelt

„JOG-os jövő - Neked is jár!”

Jogász professzorok és egyetemi hallgatók is kivették részüket a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara nyílt napi programjaiból. A továbbtanulást tervező diákok számára az SZTE ÁJTK dékánja, Hajdú József foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat és újdonságokat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE ÁJTK szlogenje nem változott, idén is a „JOG-os jövő- Neked is jár!” gondolat jegyében várják a leendő elsős hallgatókat.

"Minden felvételi időszakban szélesre tárja kapuit a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara" - fogalmaz a dékán. Hajdú József kiemeli: "Szeretettel várjuk az érdeklődő középiskolásokat, hogy intézményünk falai között interaktív programok keretében ismerkedhessenek meg képzési kínálatunkkal. Így a diákok és az őket kísérő szülők közvetlenül karunk vezetőitől, oktatóitól, volt és jelenlegi hallgatóitól szerezhetik be a döntésükhöz legfontosabb információkat."


 

  Az osztatlan-, az alap- és a mesterképzésről


A 2015. január 8-i SZTE ÁJTK katri nyílt napon - az elmúlt évekhez hasonlóan - minden program nagy érdeklődés mellett, vendégeink aktív részvételével zajlott.

"Intézményünk jogász képzése mellett népszerűek az alap- és mesterképzésben meghirdetett munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási, nemzetközi tanulmányok, politológia szakjai is, emellett jogi felsőoktatási szakképzésben is tanulhatnak a hozzánk jelentkezők. Ezekre a képzésekre állami ösztöndíjas és önköltséges formában is lehet jelentkezni" - sorolja dékán.

Képzési kínálatát tovább szélesíti az SZTE ÁJTK Doktori Iskolájának a programja. Népszerűek a szakirányú továbbképzések és a speciális nyelvi program is.


 

  Tutori rendszer a hallgatóknak


"Valamennyi beiskolázási programunkon részletes tanácsadással segítjük az érdeklődőket, ez a személyes kapcsolat végig kíséri karunk hallgatóit. A tanévkezdést követően a karunkra beiratkozó első éves hallgatóink számra Tutori rendszerrel segítjük a beilleszkedést: a tanulmányaik megkezdésekor oktatók, másodéves hallgatók és a Doktori Iskola hallgatói kísérik az első éveseket" - hívja fel a figyelmet egyik újításukra az ÁJTK-dékán.

Ez a törődés az oktatók és hallgatók közötti kapcsolatban is jelen van. Az SZTE ÁJTK oktatói figyelemmel kísérik és támogatják a hallgatók tanulmányi előmenetelét. E kar hallgatói - a tehetséggondozás eredményességének köszönhetően - az Országos Tudományos Diákköri Konferencián kiváló eredményekkel szerepelne. Ebben a tanévben a szegedi hallgatók képviselték Magyarországot az Oxfordi Egyetem versenyén, részt vettek az ENSZ Akadémia konferenciáján, Athéni per rekonstrukciót adtak elő a Kutatók Éjszakáján.

 


  Idegen nyelven 70 egyetemmel


Nagy hangsúlyt kapnak az idegen nyelvű képzések és a külföldi részképzés is: az SZTE ÁJTK 70 egyetemmel áll szerződéses kapcsolatban az Erasmus program keretében.

A szegediek partnere - többek között -: a Paris Sorbonne, az Université Lyon III. Jean Moulin (Franciaország), az University of Exeter (Anglia), az Universität Potsdam, a Technische Univeristät Dresden (Németország), az University of Turku (Finnország). E jó hírű intézményekben fejleszthetik szakmai és nyelvi tudásukat a szegedi ÁJTK hallgatói.

"A külföldön megszerzett tudás angol és német nyelvű kiegészítő képzéseinken, valamint angol, német és francia nyelvű szaknyelvi kurzusainkon tovább bővíthető. A jogászképzésben a nemzetközi jog/idegen nyelvi modulban angol, német és francia nyelvű kurzusokat kínálunk. Nemzetközi tanulmányok mesterképzésünk a magyar mellett angol és francia nyelven is meghirdetjük. Doktori Iskolánk is egyre növekvő számban fogad külföldi hallgatókat" - hívta föl a figyelmet az ÁJTK dékánja.

 


hajdu jozsef  Szakmai specializáció és adatbázis


Az idegen nyelvi tanulmányok mellett a jogászképzésben a modul rendszer bevezetése a szakmai specializáció lehetőségét nyújtja.

"Általános jogi, bűnügyi tudományok, gazdasági jogi és a már említett nemzetközi jogi/idegen nyelvi modulban szerezhetnek speciális ismereteket hallgatóink, melynek elvégzéséről az oklevél mellé tanúsítványt kapnak" - példázódik Hajdú József. - Emellett jogi adatbázis kezelési ismereteket is oktatnak karunkon a Complex Kiadó szakemberei."

A jogi kar egyik legfontosabb szerepe, hogy felkészítse hallgatóit a hivatás gyakorlására, az elméleti és gyakorlati tudás együttes átadásával.

A kiemelt tudományos előmenetellel rendelkező oktatói kar és magas állami és szakmai funkciót betöltő szakemberek jelentik erre a garanciát: igazságügyi miniszter, alkotmánybíró, EU bírósági bíró oktat a szegedi képzésben.

 


Gyakorlat és ösztöndíj


Az SZTE ÁJTK szakmai kapcsolatai is kiváló lehetőségeket biztosítanak a hallgatóknak. A kar szakmai partnereinél végezhető el a fél éves gyakornoki program és a jogklinika.

"A jogászi munkát végző intézmények szoros együttműködésben állnak karunkkal" - jelenti ki a dékán, példaként megemlítve a Szegedi Járásbíróságot, a Szegedi Törvényszéket, a Szegedi Ítélőtáblát.

A szakmai együttműködéseik keretében a szegedi hallgatókat támogató – a kar által alapított - ösztöndíj rendszerük bővítésén dolgoznak külső szakmai partereink támogatásával.

"Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói élvezhetik annak előnyeit, hogy Szeged Európa nyolcadik legjobb egyetemi városa, mely híres pezsgő kulturális életéről, minden egyetemista találhat kedvére való kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget, melyeket a fiatalok igényei szerint szerveznek. Nagy előny az egyetemi épületek egymáshoz közeli elhelyezkedése, a sokféle és megfizethető lakhatási, étkezési és kulturális rendezvények lehetősége, melyek segítik a kedvező megélhetési költség kialakítását" - hangsúlyozza a dékán.

Az SZTE ÁJTK szlogenje nem változott, idén is a „JOG-os jövő- Neked is jár!” gondolat jegyében várják a leendő elsős hallgatókat. Az SZTE ÁJTK hitvallása sem változott: Vitam impedere vero - Szenteld az életed az igazságnak! .


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 13. 17:00 - december 31. 18:00
    Gyenes Kálmán a Délmagyarország fotósaként hosszú éveken keresztül örökítette meg nemcsak Szeged, hanem Csongrád megye mindennapjait is, emellett számtalan felvételt készített szeretett Erdélyérôl is. A tárlaton a nem régen elhunyt fotómûvész alkotásaiból mutatunk be egy olyan válogatást, melyen megjelennek a sportversenyek izgalmai, a rendszerváltás legendás pillanatai vagy éppen Tarján panelépületeinek szépségei is. A kiállítás megtekinthetô december 31-ig, naponta 10.00–18.00 óráig.
  • október 17. 16:00 - november 17. 20:00
    Az 1956-ra, a szegedi egyetemen megalakult MEFESZ-re emlékező kiállítást az SZTE Klebelsberg Könyvtár szervezi.