SZTE Info
tudomanyegyetem1_kiemelt

Nyílt napokon és az Educatio kiállításon is tájékoztat az SZTE

„Továbbtanulnál? A Szegedi Tudományegyetemen a helyed!” A felvételizésre készülő középiskolásokat 2015 januárjában kari nyílt napokon tájékoztatja az SZTE. Az egyetem a 12 karának és Tanárképző Központjának a kínálatát bemutatja a 2015. január 22-24. közötti Educatio Nemzetközi Szakkiállításon is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A felvételizők tájékoztatását a múlt évben elkezdte a Szegedi Tudományegyetem. Az összegyetemi börze és a kari nyílt napok sora 2015-ben folytatódik. Az új év első nyílt napját az SZTE Állam és Jogtudományi Kar tartotta 2015. január 8-án.

 

  Infók a továbbtanulóknak és a szülőknek


Az SZTE Mezőgazdasági Kar két, szülői értekezlettel egybekötött nyílt napot is rendez: 2015. január 9-én (pénteken) és 30-án (pénteken) 11 órától. A helyszín mindkét esetben a kari központ: Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.

Az SZTE Fogorvostudományi Kar nyílt napjára 2015. január 10-én (szombaton) délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket a Tisza Lajos körút 64-66. szám alatt, a II. emeleti tanteremben. E szombaton és január 30-án (pénteken) délelőtt 10 órától rendezi meg kari nyílt napját a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar.

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar 2015. január 25-én (vasárnap) ad tájékoztatást 10 és 12 óra között Szegeden, az Eötvös utca 6. szám alatt.

(Részletes program: a szegedi egyetem adott karának honlapján.)

A Szegedi Tudományegyetem összegyetemi nyílt napra és szülői értekezletre várja 2015. február 7-én (szombaton) délelőtt az érdeklődőket az SZTE úgynevezett központi épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.).

 

  SZTE lézeres kísérlet az oktatási börzén


Magyarország legnagyobb oktatási börzéje, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás sok ezer látogatót vonz.

Az idei Educatio kiállítást 2015. január 22-24. között a budapesti Syma rendezvényközpontban hívják életre.

A 15. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Szegedi Tudományegyetem is megjelenik. Idén is önálló SZTE standon tájékoztatják a felvételizésre készülő diákokat, a szüleiket és tanáraikat a 12 kar és az SZTE Tanárképző Központ szakkínálatáról.

Kiadványokkal és attrakcióval készül minden SZTE-kar. Az érdeklődőknek – többek között – lézeres kísérleteket mutatnak be. Ez is kifejezi: érdemes az SZTE-n tanulni, hiszen több szak diplomásainak is jól fizető munkahelyet kínál majd – többek között – a Szegeden épülő ELI.

 

  Összehasonlítható a kínálat


A középiskolások számára is kiváló tájékozódási lehetőség az ingyen látogatható Educatio kiállítás. Ott több mint 50 hazai felsőoktatási intézmény – közte az ország egyik legrangosabb egyetem, az SZTE – kínálata hasonlítható össze.

Az egyetemek és főiskolák képviselőitől és jelenlegi hallgatóitól megtudhatják a legfrissebb és legfontosabb információkat a képzési rendszerről, a szakokról, a felvételi esélyekről és lehetőségekről, valamint a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről, illetve az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről is kérdezhetnek – olvasható az Edcucatio honlapján.

Jellegzetessége az oktatási szakvásárnak, hogy ott a tankönyvkiadók, taneszközgyártók és -forgalmazók, a külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények és oktatással foglalkozó kutatóintézetek is bemutatják kínálatukat. A felvételizésre készülő középiskolások a Szegedi Tudományegyetemet az F22-es standnál találják. A térkép itt elérhető: térkép.

További információ a 15. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás honlapján.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. december 06.

kiemelt_Dux_Laszlo

Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 18.
    10:00 - 14:30
    A Paál Zoltán díj átadása. A Katalízis Munkabizottság elnökének megválasztása. Sápi András (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Tervezett Katalízis: Nano- és in-situ technológiákkal a nagy aktivitás és szelektivitás felé. Havasi Viktor (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék, PhD munka bemutató) – Ritkaföldfémekkel dópolt stroncium-aluminátok hasznosítása a fotokatalízisben. Ádám Adél (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Nikkel nanorészecskék előállítása, jellemzése és felhasználása katalizátorként SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék). Varga Gábor (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Átmenetifém-aminosav komplex-CaAl-réteges kettős hidroxid kompozitok készítése, szerkezetvizsgálatuk és katalitikus alkalmazásaik. Mészáros Rebeka, Ötvös Sándor Balázs, Varga Gábor, Kocsis Marianna, Pálinkó István, Fülöp Ferenc (SZTE Gyógyszerkémiai Intézet) – Hatékony heterogén ezüst katalizátor fejlesztése terminális alkinek közvetlen nitrillé alakításához. Gyulavári Tamás Zsolt (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) – Látható fénnyel gerjeszthető titán-dioxidok előállítása és jellemzése. Musza Katalin (SZTE Szerves Kémiai Tanszék) – Cu/Cu2O nanorészecskék szintézise, jellemzése és katalitikus aktivitásuk egy kapcsolási reakcióban. Tungler Antal (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) – Gyógyszeripari szennyvizek ártalmatlanítása és hasznosítása.
  • december 19.
    10:00 - 16:47
    Az MTA Elektrokémiai Munkabizottság tudományos ülésének programja: Janáky Csaba (SZTE) – Új eredmények és kutatási irányok a szegedi fotoelektrokémiában. Kormányos Attila (SZTE) – Vezető polimer alapú összetett elektródok fotoelektrokémiája. Samu Gergely Ferenc (SZTE) – Optikailag aktív perovszkit elektródok vizsgálata. Kovács Noémi (ELTE) – Titánötvözetek elektrokémiai stabilitásának vizsgálata kettős potenciodinamikus vezérlést alkalmazó módszerekkel. Szekeres Krisztina Júlia (ELTE) – Vezető polimerfilm elektródok elektrokémiai és morfológiai vizsgálata. Pap Sándor József (MTA Energiakutató) – Réz(II)-peptid komplexek tervezése O2 elektrokatalitikus termeléséhez. Péter László (MTA Wigner) – Cirkónium elektrolitikus hidrogénezése. Tóth Péter Sándor (SZTE) – Grafén és egyéb kétdimenziós nanoszerkezetek (foto)elektrokémiai vizsgálata. Pajkossy Tamás (MTA TTK) – Egyebek. A rendezvény szervezője: SZAB Kémiai Szakbizottság Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság.
  • december 19.
    15:00 - 17:00
    SZAB Orvostudományi Szakbizottság Sprottudományi Munkabizottság.
  • *
    december 19.
    17:00 - 18:30
    Mikszáth Kálmántól kezdve Wass Alberten át Oravecz Imréig több író, illetve számos tanulmány tudós szerzője is foglalkozik az amerikai kontinensen diaszpórában élő magyarok helyzetével. Újszászi Ilona újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora legújabb riportkönyvében családtörténetekkel válaszol a kérdésre: Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? A fotókkal, számokkal, tényekkel illusztrált könyvbemutatón szó esik az amerikai bevándorlási hullámok különbözőségeiről és tanulságairól, ami segítheti a napjainkban Európát érintő migrációs válság értelmezését is.