Bezár

Hírarchívum

uj_egyetemvezetes_kiemelt

Új személyek és új tervek a Szegedi Tudományegyetem vezetésében

Új személyek és új tervek a Szegedi Tudományegyetem vezetésében

2015. január 14.
4 perc

Sajtótájékoztatón mutatkozott be a Szegedi Tudományegyetem megújult vezetése. A rektor tájékoztatóját követően az új rektorhelyettesek ismertették terveiket, majd az újonnan kinevezett kancellár vázolta elképzeléseit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal dísztermében 2014. január 14-én tartott sajtótájékoztatón mutatkozott be a Tisza-parti universitas újjászervezett vezetése.



  A rektor szerint szükség van megújulásra


Az SZTE vezérkarában bekövetkezett változásokat Szabó Gábor rektor ismertette. „A Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesi gárdája teljesen kicserélődött. Szükség van a megújulásra, a friss ötletekre, hiszen mindig van hova fejlődni – jelentette ki bevezetőjében a rektor. Megköszönve az előző rektori ciklus rektorhelyetteseinek a munkáját kifejezte örömét, hogy vezetőtársai között a fiatalok megjelenésével javult a korátlag, új lendülettel indulhat a munka.

A 2014-2015. tanévben megújuló rektorhelyettesi kör tagjai röviden szóltak feladatukról és elképzeléseikről.





  Az SZTE rangjának erősítésért dolgoznak


Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes a képzéshez kapcsolódó ügyeken és a fejlesztési stratégián túl nagy figyelmet szán a nemzetközi portfólió kiteljesítésére, valamint a hallgatók külföldi tanulmányainak támogatására is. – Segítenünk kell a karokat a szinergiák kialakulásában, hogy minél teljesebbé váljon az SZTE oktatási portfóliója – fogalmazta meg a tudásátadás zálogát Karsai Krisztina, aki azt is hozzátette: oktatási rektorhelyettesként nagy figyelmet fordít a felnőttképzés támogatására, a társadalmi felelősségvállalás missziójára.

A tudományos tanácsok, doktori intézetek, habilitációs bizottságok felügyelete, valamint a kutatóegyetemi rang erősítéséhez tartozó munka támogatása tartozik Kemény Lajos tudományos és innovációs rektorhelyettes feladatkörébe. – Rektorhelyettesként nem az a feladatom, hogy új kutatási területeket találjak ki, hanem hogy megteremtsem azt a környezetet, amiben az egyetemen dolgozó kutatóknak a lehető legtöbb lehetőségük van kibontakoztatni elképzeléseiket – jelentette ki, utalva arra, hogy mindez csakis a kutatási pályázatok összehangolásával lehetséges. Kemény Lajos emellett arra is kitért, hogy a Szegedi Tudományegyetem az innováció terén is élen jár, hiszen a kutatók által előállított tudás számtalan szabadalmat szült már.

- A Szegedi Tudományegyetem az egyetemek világszintű rangsorában rendre a legjobb húsz százalékban szerepel. Ez a pozíció a magas szintű kutatásfejlesztésnek, a kiemelkedő gyógyító tevékenységnek és a nemzetközi léptékű oktatásnak köszönhető. Az egyetem és maga a város tudományos és kulturális szempontból is vonzó célpont. Ezt az egyszerű és világos üzenetet kell eljuttatnunk a beiskolázásra váró fiatalokhoz és a közkapcsolati hálóban résztvevő cégekhez – foglalta össze frappánsan a feladatának a lényegét Martinek Tamás nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes.

Nagy Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős rektori megbízottként azt a feladatot kapta, hogy támogassa a nemzetközi képzés fejlesztését, erősítse a külföldi kapcsolatokat és segítse a külföldi hallgatók toborzását. – A Szegedi Tudományegyetemre nem olyan nehéz csábítani a hallgatókat, hiszen Oxforddal és Bolognával versengve a legjobb tíz európai egyetemi város közé választották Szegedet – jegyezte meg büszkén Nagy Katalin, aki igen nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, hiszen az SZTE Fogorvostudományi Kar dékánjaként is részt vett a nemzetközi képzés elindításán.


SZTE_uj_vezetoseg_bemutatkozo_sajtotajekoztato_2015._januar_14_RH
Új személyek és új tervek a Szegedi Tudományegyetem vezetésében, Sajtótájékoztató - galéria


  A kancellár szerint újszerű felsőoktatáshoz újszerű finanszírozási forma kell


– Nagy kihívásnak és megtiszteltetésnek érzem a Szegedi Tudományegyetemen meghirdetett kancellári poszt betöltését, amelyet a munkásságom megkoronázásaként élek meg – jelentette ki Devecz Miklós. A Szegedi Tudományegyetem 2015 elejéről hivatalba lépő kancellárja szerint az intézmény „vonzó célponttá” vált az elmúlt években külföldön és belföldön egyaránt. E hagyományra a kancellár is épít. Szólt a régió számára nagyszerű lehetőségeket teremtő, az egyetemmel szorosan együttműködő ELI kutatóközpontról, a köré épülő tudásparkról, amely beláthatatlan jelentőségű tudományos és gazdasági eredményeket hozhat. Mindezek az elképzelések, az egyetem fejlődésének lehetőségei összhangban állnak azokkal a feladatokkal, amelyekhez az új kancellári rendszer kapcsolódik.

– Az újszerű felsőoktatáshoz elengedhetetlen az újszerű finanszírozási forma, amely a kancellári rendszeren keresztül fog megvalósulni. A fő feladat, hogy megtaláljuk az összhangot oktatás és finanszírozás között, és hogy a forrásokat minél költséghatékonyabb módon használjuk fel, valódi értéket hozva így létre – hangsúlyozta az SZTE kancellárja. Ez teheti még sikeresebbé a Szegedi Tudományegyetemet.

A gazdaságba ki kell vinni a tudományos eredményeket – véli a kancellár, aki fontosnak tartja, hogy a 2020-ig tartó uniós pályázati ciklusra felkészüljön az SZTE, maximálisan kiaknázza a lehetőségeket. – A 78 milliárdos költségvetésű, 7 ezer munkavállalót foglalkoztató, 27 ezer egyetemistát oktató Szegedi Tudományegyetem hosszú távú fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges az a szigorú struktúra és új gazdálkodási rendszer kialakítása, ami a kancellár feladata – hangsúlyozta Devecz Miklós. Kiemelte: az egyetemek fejlődését azzal is támogatja a kormányzat, hogy 2015-től az ipari szférából juttatott támogatás fele leírható a társasági adóból. Kijelentette: – Mindenkivel együtt szeretnék dolgozni, aki a kancellári célokat magáénak vallja, de csak azokkal szeretnék együtt dolgozni, akik ezeket a célokat magukénak vallják.

 

Az SZTE vezetőinek életútja itt olvasható, részletes önéletrajza megtalálható az egyetem honlapján.


SZTEinfo – Ő. T., Ú. I.

Fotók: Herner Donát

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek