A legújabb Bolyai-ösztöndíjasok között 18 SZTE-kutató

18. esztendeje osztja ki az MTA a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat. Idén több mint 800 pályázó közül választották ki a legjobb 200 ösztöndíjast, közöttük 18 a szegedi egyetem, 3 az SZBK PhD-fokozatú kutatója.

Bolyai-napot tartottak a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában. A 2015. július 2-i rendezvényen adták át a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj elnyerését igazoló oklevelet.

 

 

„Az egyetemek jelentik a kulcsot”


„Egyre többen szeretnének a tudomány világában érvényesülni” – mondta Lovász László, az MTA elnöke. Idén rekordszámú, összesen 824 pályázó közül választották ki a legjobb 200 ösztöndíjast. „A legtöbb pályázat az egyetemekről érkezett, amihez az Akadémia és az egyetemek közötti élő és szoros kapcsolat is hozzájárult” – olvasható a rendezvényről.


„Nyilvánvaló számunkra: ahhoz, hogy húsz év múlva Magyarországon színvonalas – ha lehetséges, a jelenleginél is színvonalasabb, világméretekben is eredményesebb – kutatás folyjon, az egyetemek jelentik a kulcsot” – mondta az MTA elnöke.

 

 

A humántudományoké az egyharmad


A Bolyai-pályázatok 57 százaléka érkezett egyetemről. Idén a bírálók száma is nőtt: összesen 451-en vettek részt a folyamatban, és ismerkedhettek meg fiatalabb pályatársaik kutatási témájával, munkájával.


A három fő tudományterület között a következőképpen oszlanak meg a nyertes pályázatok: matematikai és természettudományok – 34,5%, élettudományok – 32%, humán- és társadalomtudományok – 33,5%. Lovász László beszédében kiemelte, fontos jellemzője az ösztöndíjrendszernek, hogy a humán tudományok művelői megfelelő, arányos módon vannak képviselve a nyertesek között” – írja az mta.hu

 

 

A szegedi jelenlét


A legújabb Bolyai-ösztöndíjasok több mint 10 százaléka Szegeden dolgozik. A 21 ifjú kutató közöl 18 az SZTE, 3 az SZBK m unkatársa.

A Bolyai János Kutatási ösztöndíjra 2015-ben felvettek közül az SZTE polgára:


Almásiné Csona Zsanett Renáta, Balog Attila, Németh István Balázs, Spengler Gabriella, Szabó Nikoletta, Tombácz Dóra – orvosi tudományok;

Beszédes Sándor – agrárműszaki tudomány;

Enyedi Éva Anna, Ötvös Sándor Balázs, Szőri Milán – kémiai tudomány;

Farkas Richárd József – számítástudomány;

Józsa Krisztián, Kasik László – pedagógia;

Kovács Ferenc – földrajz;

Kovács Szilvia – történettudomány;

Papp Tamás – biológiai tudományok;

Rédei Dóra Judit – gyógyszerészet;

Vígh Viktor – matematika.

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Bolyai-ösztöndíjasai:

Borics Attila – kémiatudomány;

Burkovics Péter, Zsigmond Laura Alexandra – bilógiai tudományok;,

 


Elkötelezettségnövelő


„A Magyar Tudományos Akadémia 1996-ban hozta létre azt a kiszámítható ösztöndíjrendszert, amely a PhD-fokozat megszerzése utáni kutatói pályaszakaszban támogatja a tudományos pálya iránt valóban elkötelezetteket – írja az mta.hu. – A legkiválóbbak bármely tudományterületről pályázhatnak a határozott idejű, egy, két vagy három évre szóló, havi bruttó 124 500 forintos ösztöndíjra.”

A tudományos karrierjüket építőket 2013-tól már az MTA posztdoktori programja is támogatja.

SZTE-info

Forrás: mta.hu