Bezár

Hírarchívum

tehetseg_dijatado_kiemelt_nagy

SZTE: több mint 200 tehetséget díjaztak

SZTE: több mint 200 tehetséget díjaztak

2015. május 27.
10 perc

A Szegedi Tehetséggondozó Tanács által meghirdetett ösztöndíjak átadóját 2015. május 27-én az intézmény központi épülete dísztermében tartották. A több mint 1200 pályázóból 218 tehetséges szegedi hallgató részesült ösztöndíjban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2015. május 27-én köszöntötték az SZTE Tehetséggondozó Tanács által meghirdetett ösztöndíjak nyerteseit. Az SZTE Talent ösztöndíj és Kiválósági lista mellett, az Év Tehetsége díjakat, az Egyetemi Sajtóért Pro Talentis ösztöndíjat, a vállalati ösztöndíjakat, az SZTE Esélyegyenlőségi ösztöndíjakat és a MNB hallgatói ösztöndíjat is átadták.


A tehetség fény az universitasban


 A fény nagyon sok különböző dolgot jelent, ma itt nekünk Önöket jelentik, a tehetséget. Önök fény az egyetem univerzitásában, a felsőoktatás, a tudomány univerzumában” – mondta köszöntőjében Karsai Krisztina. A Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese hozzátette: a fény, amit a tehetséges hallgatók képviselnek nem más, mint tudás, kíváncsiság, a megértés és az igazság keresése. Ezekkel a díjakkal a fiatalok nem egy út végére értek, hanem pont az elején állnak. „Hiszek abban, hogy a későbbi tudományos pályájukon ugyanazt az utat fogják keresni, ami mindannyiunk számára, a magyar felsőoktatás, a magyar értelmiség és a magyar társadalom számára az eljövendő időben nagy segítség és nagy eredmény lehet” – zárta köszöntőjét az SZTE oktatási rektorhelyettese.



1202 pályázatból 218 nyertes


Nagy nap az egyetem életében az ösztöndíjátadó, hiszen az intézmény 24 ezer diákjából 1202 hallgató adott be pályázatot, közülük 218 pályázatot díjaztak – ismertette az arányokat Devecz Miklós. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja elmondta: „Ez egy olyan potenciál az egyetem és a város életében is, amire lehet építeni, amelyet ha meg tudunk erősíteni és tovább tudunk fejleszteni, akkor egyetemünk dobogós lehet.” Hozzátette: az intézmény azon fáradozik, hogy minél több tehetséget tudjon kinevelni, és segíteni, egyrészt azért, hogy a hallgatók megállják a helyüket az életben, másrészt azért, hogy tovább vigyék az egyetem jó hírét. A vállalati ösztöndíjakat megköszönve hangsúlyozta: a vállalati szféra támogatása egy win-win helyzet megteremtését szolgálja, hisz az egyetemnek szüksége van a vállalati partnerek támogatásra, a vállalatoknak pedig az SZTE-n végzett hallgatókra.


Az ösztöndíjak átadásában közreműködött – többek között – az SZTE rektorhelyetteseként Karsai Krisztina, Kemény Lajos és Martinek Tamás; kari vezetőként Bari Ferenc (ÁOK), Hodúr Cecília professzor (MK) Kovács Péter (GTK) és Mucsi László (TTIK).


Tehetseg_osztondijatado_2015._majus_27_HD
SZTE: több mint 200 tehetséget díjaztak - GALÉRIA


Vegyész és bölcsész az Év Tehetsége


Az Év Tehetsége díjat BA/MA/osztatlan kategóriában Hancsákné Dudás Csilla, PhD kategóriában Kovács Tamás kapta.


Hancsákné Dudás Csilla az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar mester szakos, vegyész hallgatója. Számos tudományos cikk fűződik a nevéhez és több itthoni és külföldi konferencia résztvevője. Külföldi tanulmányait Spanyolországban végezte, ahol a kutatómunkából is kapott ízelítőt. Tudományos tevékenységét – többek között – Sófi ösztöndíjjal, Köztársasági ösztöndíjjal és SZTE Talent ösztöndíjjal elismerték már.


Kovács Tamás jelenleg harmadéves doktorandusz hallgató az SZTE Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének Egyetemes Középkori Tanszékén. Egyetemi évei idején több modern és klasszikus nyelvet is elsajátított. Kutatott már az Egyesült Államokban, Angliában és Olaszországban. Tudományos eredményeit hazai- és külföldi szakmai folyóiratokban publikálja. Az Országos Tudományos Diákköri versenyeken több rangos helyezést ért el. Tamás minden erőfeszítésével arra törekszik, hogy megfeleljen a nemzetközi kutatói elvárásoknak.

 


A Kiválósági Lista díjazottjai


A Kiválósági Lista voltaképpen egy dicsőségtabló, melyre négy kategóriában kerülhetnek fel a hallgatók: művész, sportoló, graduális képzésben résztvevők és PhD hallgatók. A jelentkezőket az elért eredményeik alapján három fokozatba sorolják: bronz, ezüst és arany. A kiválósági listára felkerült hallgatók tablója elérhető a Tehetségpont honlapján – ismertette Badó Attila, az SZTE Tehetségpont vezetője.

Művész kategóriában bronz fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Csákány Lóránt, Molnárova Mária, Sóti Erika, Pintér Tünde Kornélia, Olasz Balázs és Lekics Lilián. Sportoló kategóriában bronz fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Lóczi Eszter, Ádász Bence, Mezei Tímea és Seres Imre. Alap-, mester- és osztatlan képzés kategóriában bronz fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Bali Krisztina, Hack Szabolcs, Horváth Alexandra, Laczi Renáta, Balogh Ria, Simkó Katalin, Kóródi Kitti, Simon Emese, Tímár Zita, Kormányos Árpád, Nyerki Emil, Radics Bence, Imre Norbert, Tabajdi Éva, Pintér Tünde, Kovács Ildikó, Ugocsai Melinda, Szabó Katalin, Lajkó Norbert, Németh Dzsenifer, Giricz Zsófia, Flender Roland, Tóth Mónika, Liska Csilla Mariann, Buzás Lili, Bank Éva, Hollós Annamária, Tóth Szabolcs, Nusser Barbara, Balla Viktória, Lengyel Fanni, Zsadányi Zsuzsanna, Mészáros János Péter, Mészáros Rebeka Ildikó, Bordé Ádám, Gules Christina, Kozma Mihály, Hawchar Fatime, Tóth Tünde, Bozóky Benedek, Márok Soma, Spír Anita, Pravecz Beáta, Hegedűs Klára, Csorba Csenge, Gajdac Márió, Kálmán Renáta, Rózsa Katinka, Volford Márta, Bruszel Bella, Horváth Ágnes Judit, Petrovszki Anett, Péter Rita, Szalóki Szilvia, Gyulai Orsolya, Berczeli Orsolya, Gulyás Oldal Lénárd, Gönczi Gergely, Molnárova Mária, Somogyvári Kristóf, Darai Dóra, Szenes András, Kovács Péter, Sánta Máté, Szkalisity Ábel, Pálházi Balázs, Ivanov Levente, Lipták Lilla, Ábrahámi Renáta és Berki Borbála. Doktorandusz kategóriában bronz fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Hajdú Dóra, Tongori Ágota, Vida György, Prievara Dóra Katalin, Bús Enikő, Szakály Zsuzsa, Martus Bettina Szandra, Pongó Tamás, Juhász Andrea Erika, Marton Gellért Ernő, Csábi József, Pálinkás Hajnalka, Gecse Zsanett, Nagy-Grócz Gábor, Marton Lívia, Menyhárt Ákos, Kozák Gábor, Csete Gergő, Balázs Boglárka, Király András, Szél Edit Piroska, Oravecz Kinga, Németh Viola Luca, Balogh Ádám, Cseh Viktória, Pintér Máté Dániel, Tölgyesi Csaba, Pápa Zsuzsanna, Mótyán Gergő, Kotogán Alexandra, Varga Gábor, Kozmér Zsuzsanna, Sipka Gábor, Kutus Bence, Metzinger Anikó, Hegyköziné Veszelka Médea, Kerekes Erika Beáta, Kohut Attila, Tóth Renáta, Bán Attila, Vadai Gergely, Görbe Tamás Ferenc, Szelepcsényi Zoltán és Varga Gergely István.


Művész kategóriában ezüst fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Szombati Julianna, Németh György Attila, Spitzer Jenő és Kelcz Dávid. Sportoló kategóriában ezüst fokozatú tagságot szerzett: Kovács Eszter és Gémes Alexa. Alap-, mester- és osztatlan képzés kategóriában ezüst fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Hursán Dorottya, Kis Katalin, Glasenhardt Katalin, Kis László, Vékony Teodóra, Hercegh Tünde, Diósi Beáta, Horváth Gábor, Molnár Árpád, Varga Viktor, Nagy Attila Gergő, Vígh Edit, Kovács Balázs, Kerekes Zsuzsanna és Lizon Loretta. PhD kategóriában ezüst fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Molnár Judit, Szlávicz Eszter, Grecsó Nóra, Fodor Gergely, Danis Judit, Vígh Imre, Sáriné Zentai Gabriella, Győri-Dani Dóra, Kiss Attila, Dombi Edina, Pásztor-Kovács Anita, Pollák Kitti, Bóner Bíborka, Szabó Renáta, Takács Zoltán, Samu Gergely Ferenc, Karácsonyi Éva és Kovács Attila.


Művész kategóriában arany fokozatú tagságot ért el: Tóth Alisa. Sportoló kategóriában arany fokozatú tagságot érdemelt: Köteles Mária. Alap-, mester- és osztatlan képzés kategóriában arany fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Kecsenovity Egon, Schuszter Tamás, Gubó Richárd és Lukács Adrienn. PhD kategóriában arany fokozatú kiválósági lista tagságot szerzett: Kanizsai Ágnes, Kálmán Sára, Pálóczi János, Szabó Tibor és Berki Péter.


Az év tehetségeinek 150 ezer forint, az arany fokozatú ösztöndíjasoknak 100 ezer, az ezüst fokozatúaknak 50 ezer, a bronz fokozatú díjazottaknak 30 ezer forint jár.



28 hallgató részesült SZTE Esélyegyenlőségi ösztöndíjban


A Tehetséggondozó Tanács az Életvezetési Tanácsadó Központtal és az Esélyegyenlőségi Bizottsággal közösen Esélyegyenlőségi Talent Ösztöndíjat alapított azért, hogy az egyetem valamilyen módon hátrányos helyzetben lévő, egyben tehetséges hallgatóinak támogatást nyújtson. A pályázatokat három kategóriában hirdették meg: speciális képzési igényű, roma származású, valamint hátrányos helyzetű hallgatók. A speciális képzési igényű kategória díjazottjai: Jáger Zoltán, Köteles Mária, Lengyel Fanni, Szelepcsényi Zoltán, Biatovszki Míra, Gál Andor Lászlóné, Hollós Annamária, Monok Kristóf, Szabó Adrienn, Fekete-Szabó Tibor, Vranka Viktor Béla, Lengyel Demeter Tamás és Barczi Ádám. A roma származású hallgatók kategóriájának díjazottjai: Báró-Farkas Margit Chiara, Szverle Szandra, Farkas Marietta, Mezei Tímea Erzsébet, Lakatos András, Dobrea Alex, Vál László és Kovács Adrienn. A hátrányos helyzetű kategória díjazottjai: Korsós Marietta, Hack Szabolcs, Németh Dzsenifer, Túri Zita, Demsa Andrea, Mindák Éva és Váli Krisztina.



Harmadszorra adták át az Egyetemi Sajtóért ösztöndíjat


Az SZTE Tehetséggondozó Tanács figyelmet fordít arra is, hogy különböző partnerekkel együttműködve hirdessen meg ösztöndíjakat. Ilyen az idén harmadjára átadott SZTE Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíj is, amelyet a SZTE Közkapcsolati Igazgatóság Média Centrumával közösen hirdetett meg a Tehetséggondozó Tanács. A díjat Újszászi Ilona az SZTE sajtószóvivője és R. Tóth Gábor, a Délmagyarország, Délvilág főszerkesztője adta át Hegedűs Bianka kommunikáció szakos hallgatónak.


A Sófi József által létrehozott és a nevét viselő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány régóta az egyetemi tehetséggondozás egyik meghatározó szereplője. Az SZTE Sófi Ösztöndíj Kiemelt Kuratóriumi díjban részesült: Boldizsár Mária, Majzinger Lilla, Szabó Anna, Szili Petra és Szondi Tamás.


Az egyetem karai által delegált hallgatók a Kiválóságok konferenciáján bizonyíthatták előadói felkészültségüket. Az ott előadó hallgatók közül a zsűri három előadást emelt ki. A Kiválóságok konferenciáján 1. helyezést ért el Gönczi Gergely, 2. lett Imre Norbert, míg a zsűri a 3. legjobbnak Tabajdi Éva Enikőt értékelte.



Vállalatok és az MNB is támogatja a szegedi tehetségeket


A Szegedi Tehetséggondozó Tanács számos vállalattal együttműködve is ösztöndíjakat hirdetett a szegedi tehetségek támogatásáért.


A Sole-Mizoval történő megállapodás eredményeként jött létre az élelmiszermérnökök számára kiírt ösztöndíj, melyben Dardos Dávid részesült. Szintén élelmiszeripari mérnökök számára hirdették meg a Pick Szeged Zrt.–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat, az elismerést Csizi Péter és Dobó Franciska vehette át. A Givaudan Hungary Kft. 2013-ban ösztöndíjat alapított a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve a Szegedi Tudományegyetem tehetséges hallgatói számára. A Givaudan–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat 2015-ben Sisák Olga, Zalai László Bálint és Nagymihály Norbert Géza nyerte. A Szegedi Vízmű–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Giricz Zsófia, Oravecz Kinga, valamint Tabajdi Éva Enikő kapta. A Te-Di–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Lipták Lilla, a Vitamin szalon–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Frittmann Orsolya, a Bánffi&Bánffi–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Galla Zsolt vehette át. A Transcommers–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Kotogán Alexandra és Szűcs Sándor, a Home&People–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Márok Soma nyerte. Az ESAudio–Pro Talentis Vállalati ösztöndíjat Mótyán Gergő kapta.


A Magyar Nemzeti Bank idén is nagyvonalú támogatást nyújtott az SZTE tehetséges hallgatóinknak, melynek segítségével MNB Hallgatói ösztöndíjat hirdettek. Az MNB Hallgatói ösztöndíjat nyerte: Kis Katalin, Árvai Dávid, Szabó Csaba, Sánta Máté, Martus Bettina-Csovcsics Andrea, Paja Gábor, Kéri Judit, Szakács Kornél, Rácz Tamás, Kálmán Melitta, Kovács Eszter és Czékus Klaudia.



Egyetemi polgárok a tehetséges diákokért


A szegedi tehetséggondozásért kifejtett munkájáért a Pro Talentis Universitatis Alapítvány Görög Mártának és Szalay Istvánnak Pro Talentis Díjat adományozott.


A Szegedi Tehetséggondozó Tanács idén első ízben díjjal ismerte el azok tevékenységét, akik a tehetséggondozó program megvalósítása érdekében komoly erőfeszítéseket tettek. Azok, akik a pályázatok feldolgozásának hálátlan szerepét elvállalták, vagy a szponzor cégek meggyőzésében közreműködtek, a Tanács szerint elismerésre méltóak. Ezért a Tanács döntése alapján Talentis díjban részesült: Patyi Zsófia, Kéri Judit, Gömöri Kamilla, Farkas Tamás, Csikós Tímea, Patkó Gábor, Szeberényi Klára, Tajti Gabriella és Vukovich Katica.



Életforma SZTE-snek lenni


„A Szegedi Tudományegyetem hallgatójának lenni egy életforma és egy fogalom” – mondta a rendezvény zárásán Várkonyi Andrea, aki pszichológia szakon újra hallgatója a szegedi egyetemnek. A Tehetséggondozó Tanács tagja szavaiban sikeres vizsgaidőszakot kívánt a díjazottaknak, melyhez segítséget nyújthat az ünnepségen átvett ösztöndíj is. „Szegeden, az ország és talán Európa egyik legjobb egyetemén a jövő tudósaival találkozunk. Akár itthon akár külföldön, sosem fogják elfeledni, hogy Szegeden tanultak” – fogalmazott Járai Zsigmond. Az MNB egykori elnöke hozzátette: a mostani fiatalság ugyanolyan tehetséges, mint a 20-50 évvel ezelőtti diákok, a kiosztott ösztöndíjak – a tanulmányok mellett – a karrierépítéshez is hozzájárulnak. Az SZTE tehetséggondozói tevékenységét koordináló Badó Attila áldozatos munkáját megköszönve zárta a rendezvényt.


SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotó: Herner Donát

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek