Bezár

SZTEhírek

allasborze_2015_kiemelt_nagy

Középpontban a karrier az SZTE Tavaszi Állásbörzéjén

Középpontban a karrier az SZTE Tavaszi Állásbörzéjén

2015. március 31.
6 perc

Közel ötven kiállító várta a frissdiplomásokat és munkakeresőket az SZTE Tanulmányi és Információs Központ átriumában. A XX. SZTE Tavaszi Állásbörzén helyi, regionális és országos cégek, munkaerő-közvetítők és civil szervezetek toboroztak munkaerőt, kínálták gyakornoki helyeiket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Dél-Alföld legnagyobb álláskeresési fóruma, az SZTE állásbörzéje 2015. március 31-én nyitotta meg kapuit. A munkaerő-piaci mustrán a legkülönbözőbb egyetemi szakokon végző fiatalok találkozhattak számukra érdekes kiállítókkal.



Mindenki nyertes


„Meggyőződésem, hogy a Szegedi Tudományegyetemen jó diplomákat szereznek a hallgatók. Az eddigi tapasztalataim szerint a nálunk végzettek megállják a helyüket a munkaerőpiacon. Azok a vállalatok, amelyek ma itt vannak, jó vásárt csinálnak, ha a végzett hallgatóink közül toboroznak munkaerőt” – mondta megnyitójában Szabó Gábor. Az SZTE rektora hangsúlyozta: az állásbörze „win-win” helyzet, mivel aki munkatársat talál, az éppúgy nyer, mint aki munkát. Egy egyetem értékét – más paraméterek mellet – az elhelyezkedési esélyekkel szokás mérni. Ebben az erő-sorrendben a Szegedi Tudományegyetemnek az élen kell állni. Ennek egyik tényezője, hogy olyan segítséget kell adni a hallgatóknak, hogy az elhelyezkedésükben sikeresebbek legyenek. Ezekkel részben a hallgatóink képzését tudjuk erősíteni, részben pedig az elhelyezkedési lehetőségeiket – fogalmazott a rektor. A szegedi universitas saját diplomás pályakövetési rendszere szerint az itt végzett hallgatók 93%- a átlagosan fél éven belül munkát talál, de az informatikusok elhelyezkedési ideje „mínusz három hónap”. Kifejezetten jók az egyes bölcsész szakon végzett hallgatók elhelyezkedési lehetőségei is. „Általában kijelenthető, hogy az itteni diplomáknak van értéke” – összegzett Szabó Gábor.



A MOL Group az „Alma Mater Díj 2015” nyertese


Tízedik alkalommal adták át az Alma Mater Díjat az állásbörze megnyitóján. Az elismerést a Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben annak a cégnek ítél oda, amely kimagasló létszámban foglalkoztat a szegedi egyetemen végzett hallgatókat, szoros kapcsolatot ápol az intézménnyel és támogatja céljainak megvalósítását. „Nyertesek a partnerek, nyertesek a hallgatóink, de legnagyobb nyertes mégis az a céges partnere a Szegedi Tudományegyetemnek, amely elnyeri az SZTE Alma Mater Díjat. A díj szimbolizálja az elköteleződést, az egyetem hallgatóiba és az egyetem tudományos munkájába vetett bizalmat” – fogalmazott Görög Márta, az SZTE Alma Mater vezetője. A presztízsdíjat Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Görög Márta, az SZTE Alma Mater vezetője adta át Szakál Tamásnak, a MOL kutatás-termelési igazgatónak.


Allasborze_2015_tavasz_galeria
Középpontban a karrier az SZTE Tavaszi Állásbörzéjén - GALÉRIA


Az SZTE-n végzett hallgatók kiemelt foglalkoztatója


A MOL Group kiemelt foglalkoztatója a Szegeden végzett hallgatóknak. A csoport jelenleg 105 olyan személyt foglalkoztat, aki egykor a szegedi universitas hallgatója volt. A cég egyetemmel kialakított K+F együttműködéseinek száma 2013-ban 13 volt. E szám 2014-re 20-ra emelkedett. A két év alatt a szervezet összesen 341 millió forint összegről kötött tudományos együttműködési szerződést az SZTE tanszékeivel. 2013-ban és 2014-ben a MOL Csoport az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának oktatási programjához összesen 25 millió forinttal járult hozzá.

Kötelező szakmai gyakorlaton 2013-ban 24, 2014-ben 18 hallgatót fogadott a MOL különböző telephelyein, üzemlátogatási lehetőséget pedig 148 hallgató vehetett igénybe a cégnél. A szervezet 2013 óta támogatja a Szegedi TTIK Öregdiák Alapítványt, melynek köszönhetően az előző tanévben öten vehették át a MOL Fiatal Kutató Ösztöndíjat. A MOL Growww Frissdiplomás programján keresztül 2010 óta 3 vegyész és 3 földtudományi szakon végzett pályakezdő munkatárs csatlakozott a MOL Nyrt.-hez.



Sikeres együttműködés


„Ez a díj a MOL Nyrt. és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésének szép jelképe. Támogatásunkkal a MOL biztosítja a Szegedi Tudományegyetem képzési színvonalának növelését, a hallgatói képzési eszközök szinten tartását, az oktatói utánpótlást” – érvelt Szakál Tamás. A MOL Nyrt. kutatás-termelés igazgatója kiemelte: a több tíz évre visszanyúló K+F együttműködés jegyében az SZTE kimagasló partner abban, hogy a cég elérje stratégiai céljait. A szegedi egyetemben a MOL partnerére talált: megfelelő szakképzetséggel felvértezett munkavállalókat toborozhat itt. Jelenleg több mint 100 egykori SZTE-s hallgató dolgozik a MOL-nál. „Úgy gondolom, ez egy jó példája annak, hogy elismerjük az egyetem képzési színvonalát, módszertanait. A MOL Csoportnál nemcsak reál végzettségű mérnököket, fizikusokat vagy matematikusokat foglalkoztatunk. Fontosak számunkra a humán végzettséggel rendelkező hallgatók is. Amit az egyetem hallgatói képzésben tud nyújtani, arra nekünk szükségünk van. Célunk, hogy ez az együttműködés a jövőben még gyümölcsözőbbé és sokkal hatékonyabbá váljon” – vélekedett Szakál Tamás.

 


Informatikai, gazdasági és egészségügyi cégek kínálták a munkalehetőségeket


Az állásbörzén – többek között – az informatikai, a gazdasági és műszaki végzettségű hallgatókat kereső cégek jelennek meg.

Standdal várta az érdeklődőket – mások mellett – a Bonafarm Csoport, a ContiTech Rubber Industrial Kft., az Unilever Magyarország, a Red Steed Gruop, a CAS Software, az IBV Hungary. Álláslehetőségeit kínálta a Robert Bosch Elektronika Kft., a Goodwill Pharma Kft., a Budapest Bank, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft és a Nokia Networks. A jelentkezők leadhatták önéletrajzukat az ELI lézerkutató központ, az NNG Kft., a Szent Borbála Kórház, és az Océ Software Research Hungary Kft. képviselőinek is.


A munkaerő-piaci mustrán a vállalkozói szféra lehetőségei is fókuszba kerülnek; a Forbes, a PwC, a Bridge Budapest és az Informatikai Vállalkozások Szövetségének munkatársai tartottak előadásokat.

Az érdeklődők tippeket kaptak az eredményes bértárgyaláshoz, a tökéletes önéletrajz és motivációs levél elkészítéséhez is.



Nemzetközi lehetőségek


A XX. SZTE Tavaszi Állásbörzén – a magyar cégek mellett – a külföldi egyetemek és továbbtanulási lehetőségek is megjelentek.

A Hágeni Távegyetemen jogi, bölcsész, matematika- informatika és közgazdasági karon lehet alap és mesterdiplomát szerezni- ismertette Germán Györgyi. A Távtanulási Központ vezetőjétől megtudtuk: a közgazdasági kar és a szegedi egyetem között olyan együttműködés készül, ami alapján a szegedi közgazdász hallgatók párhuzamosan tudnak német diplomát szerezni. Ehhez pedig a hágeni egyetem képzésének egy részét is elegendő elvégezni. Emellett a hágeni egyetem olyan ösztöndíj rendszert biztosít az alapdiplomával rendelkező hallgatóknak, mely fedezi a fizetendő térítési költséget. Jelenleg 153 magyar hallgató tanul az egyetemen, köztük szegedi és Szeged környéki diákok is – sorolta Germán Györgyi.



Jogászok, bölcsészek és informatikusok is keresik az állást


Csanádi Henrietta az Európai Unióval kapcsolatos intézmények iránt érdeklődött. A szegedi jogi kar hallgatója elmondta: külföldi és magyarországi munkalehetőségek egyaránt érdeklik és bízik benne, hogy talál megfelelő munkalehetőségeket.


Szép számban érkeztek a börzére az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói. Kenyeres Kristóf, Kiss Péter és Horváth János elsősorban a szegedi munkalehetőségek iránt érdeklődött, de nem zárkóztak volna el egy budapesti álláskínálattól sem. A végzős informatikusok nagyon eredményesnek értékelték a börzét, mivel a rengeteg kiállítónál számos, végzettségüknek megfelelő állást és gyakornoki lehetőséget kínáltak.


„Tavaly és 2013-ban is ellátogattam az állásbörzére. Hasznosnak találom a rendezvényt, hiszen így pozícionálni tudom magam a karrier lehetőségek terén” – fogalmazott Illés Réka. A kommunikáció szakos hallgató úgy véli, a börzén fel tudja mérni, hogy milyen igények jelentkeznek a munkaerő-piacon, hogy miben tudna fejlődni, milyen ismeretek kell még elsajátítania. A végzős bölcsész diák szakmai gyakorlati helyeket és álláslehetőségeket egyaránt keres, ám azt tapasztalja, hogy főként mérnökökre, programozókra is informatikusokra van igény.


Berényi Krisztina és Molnár Alexandra földrajz szakos érdeklődőként érkeztek a rendezvényre. „Bízunk abban, hogy találunk a végzettségünknek megfelelő lehetőségeket, akár Szegeden, akár más városban” – fogalmaztak a lányok. Ők elsősorban szakmai gyakorlati helyet kerestek az SZTE XX. Tavaszi Állásbörzéjén.


SZTEinfo

Szöveg és kép: Gajzer Erzsébet

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek