SZTE Info

Horvátországban turnézott az SZTE ZMK vonós kamarazenekara

Háromnapos koncertkörúton vett részt 2015. októberében a szegedi Zeneművészeti Kar vonós kamarazenekara a Juraj Dubrila University of Pula Academy of Music meghívására. A látogatás a számos szakmai tapasztalat mellett megalapozta a két egyetem közötti jövőbeli sikeres együttműködést is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

pulai_turne01A horvátországi utazás a kamarazenekar több koncertből álló sorozatunk része, mely az újvidéki zsinagógába kezdődött és Nagyváradon ért véget október végén. A turné a különböző egyetemek közötti együttműködéseket hivatott elősegíteni.


„A pulai utazás volt a turné legemlékezetesebb állomása, egyrészt mert három helyszínen is felléphettünk, másrészt mert csodálatos helyeken koncertezhettünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy a diákok a próbatermekben megtanultakat minél többször tudják a pódiumon is megmutatni, hiszen az előadó művészeti rutint csak a színpadon lehet megszerezni. Erre egy nagyon jó alkalom volt a koncertsorozat” –fogalmazott Kosztándi István. A kamaracsoport vezetője elmondta: „a visszajelzésekből ítélve igazán sikeresnek mondható a sorozat, olyannyira, hogy már tárgyalásban vagyunk egy nyári pulai kéthetes koncertsorozatról. Nagyon remélem, hogy az utazás hozzájárult ahhoz is, hogy az egyetemek között szorosabbra fűzhessük a kapcsolatot. Az első koncert után látták meg hogy érdemes velünk foglalkozni, hogy színvonalas munka folyik a szegedi egyetemen. Remélem, hogy gyümölcsöző lesz a jövőbeli együttműködés.”


Kosztandi_IstvanA hangversenyek helyszínei az adriai tengerpart egzotikus városai voltak: Rovinj, Pula és Ladin. A műsor fő tematikáját kortárs magyar zeneszerzők alkotásai adták: Tóth Péter: Téli rege; Veress Sándor: Négy erdélyi népdal, Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48, C-dúr. Nyitányként hangzott el Laura Mjeda Čuperjani, a Pulai Zeneakadémia dékánhelyettes asszonya Strinx című vonós kvartett kompozíciója.


„Nagyon hasznos volt a turné, reméljük, hogy ez az út egy jó kezdet a két zenei felsőoktatási intézmény hosszú távú kapcsolatának létrejöttéhez, és ezáltal a karunkról mások is kijuthatnak majd oda, például tanulni az Erasmus-ösztöndíj segítségével. A pulai zeneakadémia épülete gyönyörű, gyakorlási lehetőség is akad bőven a házon belül. A nagyméretű szép hangversenytermeiben biztos óriási élmény lehet koncertet adni. Sajnálatos, hogy a szegedi épület ehhez képest mennyire rossz állapotban van –fogalmazott Farkas Erzsébet. A kamarazenekar tagja hozzátette: a turné során, három helyszínen adtak koncertet, megfelelő akusztikájú szép templomokban zenélhettek. „Úgy láttam, hogy az előadásunkat mindenhol nagy örömmel fogadták” – mondta.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *