SZTE Info

Egészségtudatos egyetemek hálózata alakul

Az egészség, az egészségfejlesztés elvei és az egészségtudatos magatartás váljon a felsőoktatási intézményi és hallgatói kultúra részévé! Ez a célja annak a három részből álló programnak, melyet 2015. október 14-én a Szegedi Tudományegyetem ún. központi épületében is bemutatnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet – együttműködve a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel – a felsőoktatási intézmények dolgozóit és hallgatóit is be kívánja vonni a TÁMOP-6.1.1-12/1 „Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása” kiemelt projekt Felsőoktatási alprojektjébe. Ennek célja, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók egészségtudatos, a maguk és a környezetükben élő, tevékenykedő személyek egészségét szem előtt tartó, a napi tevékenységüknek környezetükre és a társadalom egészségre gyakorolt hatását ismerő, felelősségük tudatában tevékenykedő szakemberekké és vezetőkké váljanak.


A 2015. júniusában induló projekt megvalósulásához 3 úton kívánnak eljutni a szervezők.


Az Egészségfejlesztő Egyetemek koncepciójának kidolgozása az egyik irány. Mert a hallgatók egészsége mellett a társadalom szempontjából is kiemelten fontos, hogy a majdani diplomás szakemberek, vezetők tudatában legyenek a saját és a társadalom egészsége iránti felelősségüknek, ismerjék a szakmájuk egészségre gyakorolt hatását.


A Képzési és kimeneti követelmények módosítására is kidolgoznak javaslatokat a szakemberek. Így az egészséghatás szempontjából a legjelentősebbnek ítélt szakterületeken az egészségfejlesztés szempontjai hangsúlyosan is megjelenjenek a képzésekben.


A tananyagfejlesztés, a felsőoktatási képzési programokban illeszthető minta modulok kidolgozása a harmadik irány. A kiválasztott felsőoktatási szakterületek képzési programjaiba illeszthető modulok és tananyagok készülnek.


Minderről regionális tájékoztató napokat szerveznek. E „roadshow” – Debrecen és Győr után a – harmadik állomása 2015. október 14-én (szerdán) 10-13 óra között a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE ún. központi épülete (Szeged, Dugonics tér 13.) 5. termébe szervezett Bemutató és műhely programja itt elérhető:


A projekt eredményeit, az Egészségtudatos Egyetemek rendszerét – például az Egészségfejlesztő Egyetem Díjat – a budapesti záró konferencián mutatják be. Ott tekintik át az intézményekben adódó feladatokat.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 02.

nyito

6 ezer oldalnyi dokumentum, 4 órán át tartó megbeszélés – ez a Szegedi Tudományegyetem vezérkarában az átadás – átvétel mérlege. Dr. Rovó László orvosprofesszor az SZTE 2018. július 1-jétől kinevezett rektora sajtótájékoztatón mutatta be az SZTE 4 új rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *