SZTE Info

goncz_arpad_kituntetes_kiemelt_nagy

Elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök, az SZTE díszdoktora

Göncz Árpád politikus, író, műfordító, Magyarország 1990-2000 közötti államfője 2015. október 6-án, életének 94. évében hunyt el. Göncz Árpád több szállal is kötődött a szegedi egyetemhez.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Életének 94. évében, családja körében meghalt Göncz Árpád politikus, író, műfordító, a rendszerváltáskor létrejött harmadik magyar köztársaság első államfője, első évtizedének egyik legfontosabb politikusa” – adták hírül 2015. október 6-án a médiumok.


A nekrológok megemlítik: „Göncz Árpád 1922-ben született Budapesten. Kitűnő érettségi után 1944-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. (…)


Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott. (…) 1957-ben letartóztatták: a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a Bibó-per másodrendű vádlottjaként 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. (…) 1963-ban szabadult amnesztiával. (…)

A börtönévek alatt tanult meg angolul, először szakfordítóként, majd íróként, műfordítóként dolgozott.”

 

 

Szegedi kapcsolat


Ebben az időszakban, 1963 után a szegedi egyetem angol szakos hallgatóinak Göncz Árpád is tanított műfordítást, óraadóként.

 

A szegedi egyetemhez Bibó István révén is kötődve Göncz Árpád 1989 májusában részt vett a szegedi egyetem aulájában, a Nemzet és demokrácia című Bibó István emlékkonferencián. Ezt a programot hallgatók szervezték, azon először vettek részt a rendszerváltás előtt ellenzékinek számító politikusok, így Göncz Árpád is – emlékezett Laczkó Sándor, az egyik főszervező, aki ma az SZTE Klebelsberg Könyvtár Különgyűjteményi Osztály osztályvezetője.

 

 

Államfői látogatások


Göncz Árpád a Magyar Köztársaság államfői tisztét 1990 májusától 2000 augusztusáig töltötte be. Ezekben az években is többször járt Szegeden, a szegedi egyetemen.


Elvállalta az 1991. augusztus 12-16. között megrendezett III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus fővédnökségét – tudtuk meg az SZTE Klebelsberg Könyvtár egyetemi gyűjteményével foglalkozó főkönyvtárostól, Gausz Ildikótól.


A „75 éves a szegedi felsőoktatás” jubileumi rendezvény-sorozat részeként, 1996. október 12-én részt vett a Honoris Causa Doctor avatással egybekötött Ünnepi Egyetemi Tanácsülésen – olvashatjuk a Szegedi Egyetemi Tudástár 8. kötete, az Egyetemtörténeti fotóalbum 251. oldalán közzétett fénykép alatt. Ekkor nyújtotta át Göncz Árpádnak az október 11-én megalakult Egyetem Barátainak Köre tiszteletbeli tagságát igazoló oklevelet Mészáros Rezső, a József Attila Tudományegyetem rektora.


Államfőként Göncz Árpád a szegedi egyetem több olyan hallgatójának is átnyújtotta a köztársasági aranygyűrűt, aki csupa jeles eredménnyel végezte tanulmányait és zárta a doktori iskolát. Így például 1997-ben Geretovszky Zsolt, aki jelenleg az SZTE TTIK Fizikus Tanszékcsoport Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék egyetemi docense.


Arról is őriz fotót Mészáros Rezső, mikor a szegedi román főkonzulátus épületét 1998. január 27-én Göncz Árpád és Emil Contstantinescu, Románia államelnöke együtt avatta fel, majd tárgyalásaikon részt vett a szegedi egyetem rektoraként.

 

 

Kitüntető cím


2001. május 14-én Göncz Árpádot, Magyarország korábbi köztársasági elnökét díszdoktorrá avatta a Szegedi Tudományegyetem” – láthatjuk a Szegedi Egyetemi Tudástár 8. kötetének 256. oldalán.


Az SZTE kiadványában is közölt két egyetemi eseménnyel kapcsolatos fényképek letölthetők innen:

http://posta.bibl.u-szeged.hu/20303702585613d5e23ccf6

http://posta.bibl.u-szeged.hu/3773858635613d5ee9dd9f

http://posta.bibl.u-szeged.hu/18825648915613d604bfd69

http://posta.bibl.u-szeged.hu/11833772435613d610dc73b

http://posta.bibl.u-szeged.hu/592057705613d61eec4f9

http://posta.bibl.u-szeged.hu/4561230215613d6282d845

http://posta.bibl.u-szeged.hu/10570431445613d635b0b60

http://posta.bibl.u-szeged.hu/17300756255613d63fe002a

http://posta.bibl.u-szeged.hu/2523198255613d64b66d34

 

Az elhunyt Göncz Árpád családjának együttérzését fejezi ki a Szegedi Tudományegyetem.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. június 17.

Kiemelt_Kheten_TL

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

SZTEtelevízió

2018. május 30.

kiemelt_SZG_diszpolgar

Idén a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Szabó Gábor lett Szeged díszpolgára. Az elismerést május 18-án a díszközgyűlésen adta át Botka László polgármester. A Szeged Televízió ebből az alkalomból készített vele egy életútinterjút.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 25. 08:00 - 27. 16:00
  • június 28.
    10:00 - 15:00
    A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet – mintegy 700 ezer diákot - tömörítő Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities (ABRUEM) múlt novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció látogatásának célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások során feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket. Részt vesznek találkozókon és egyeztetéseken, amelyek megalapozhatják a hosszútávú szakmai együttműködést a magyar felsőoktatási intézményekkel. A szervezet weboldala az alábbi linken érhető el: http://www2.abruem.org.br/international-relations/
  • *
    június 29.
    09:00 - 11:00
    Rendkívüli Fogorvosdoktor Avató Ünnepi Szenátus Ülés
  • június 29.
    09:00 - 11:00