SZTE Info

szinhazi_nyilt_nap_kiemelt_nagy

Kulisszatúrán a Szegedi Nemzeti Színházban

A Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthattak azok az egyetemisták, akik szeptember 13-án ellátogattak a teátrum, az SZTE Kulturális Iroda és az SZTE EHÖK által szervezett nyílt napra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Folyosók, öltözők, raktárak, hidak, lépcsők tárultak fel azok előtt az egyetemisták előtt, akik részt vettek a Szegedi Nemzeti Színház nyílt napján. Idegenvezetők segítségével olyan helyekre juthattak el, ahova néző egyébként nem teheti be a lábát.


A vendégek bemutatón csodálhatták meg, és fel is próbálhatták a színház jelmezeit Papp Janó jelmeztervező közreműködésével. Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével mutatta be, hogyan készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphattak.


szinhazi_nyilt_nap_2015._oktober_13_BA
Kulisszatúrán a Szegedi Nemzeti Színházban - GALÉRIA


Szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatták tudásukat, de a díszletépítés, hangosítás, világosítás műhelytitkairól is lehullott a lepel. Két nyilvános próbára is beleshettek az érdeklődők: a színészek Barnák László Rózsa és Ibolya, valamint Tóth Miklós Szimpla szerda című darabját próbálták.


A rendezvényen az SZTE Kulturális Iroda által kiírt drámaíró pályázat díját is átadták: Porkoláb Gergő első éves biológus hallgató vehette át.


SZTEinfó

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2018. július 19.

Kiemelt_rektori

Napjainkban a nemzetköziesítés a felsőoktatási fokozatváltás központi eleme. Ez az átfogó program a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatrendszerének erősítésére és nemzetközi láthatóságának növelésére fókuszál. Mi történt ezen a területen az elmúlt négy évben? Az SZTE kapu a világra? – kérdeztük az SZTE négy rektorhelyettesét.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 19.
    10:00 - 11:00
    Program: 10.00 – Görög Márta: Köszöntő 10.10 – Farkas Csaba: Megnyitó 10.20 – Duxné Velcsov Katalin: A cégformák változásai 10.40 – Czene Klára: Gondolatok a cégjog fejlődéséről a cégbírósági eljárás tükrében 11.00 – Miskolczi Bodnár Péter: Társaság alapítás 1988-2018 11.20 – Nochta Tibor: A magánjogi felelősség újabb útjairól a társasági jogban 11.40 – Pázmándi Kinga: Az üzletrész, mint eszmei dolog 12.00 – Szegedi András: Gondolatok a gazdasági társaságok tőkevédelmének fejlődéséről 13.30 – Bodzási Balázs: A társasági szerződés jogi jellege, különös tekintettel az érvénytelenségre 13.50 – Szabó Gabriella: Társasági jogi változások az ügyvéd szemével 14.10 – Farkas Csaba: Az üzletrész történeti megközelítésben
  • szeptember 19.
    17:00 - 18:00
    Az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor Program létrehozásával a Szegedi Tudomány-egyetem elsődleges célja, hogy a vállalkozói szemléletet és a vállalkozói kedvet népszerűsítse az egyetemisták és a kutatók körében. A Program keretein belül szakértői háttértámogatást biztosít az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság a vállalkozó kedvű fiataloknak. A rendezvényen szakmai előadást tart Ville Kairamo a Demola vezetője. Előadása címe: Regional and international dimensions of university-industry collaborations. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    Vajda Tamás történész (SZTE Egyetemi Levéltár) előadása: A szegedi egyetem díszdoktora: Glattfelder Gyula csanádi püspök
  • szeptember 19.
    18:00 - 19:00
    A kiállítást megnyitja Kecskés László, közreműködik Kosztándi István Liszt-díjas hegedűművész.
  • szeptember 19.
    19:00 - 20:00