Bezár

Hírarchívum

kiemelt_szantoverseny2

VI. Székkutasi Regionális Szántóverseny Hódmezővásárhelyen

VI. Székkutasi Regionális Szántóverseny Hódmezővásárhelyen

2016. augusztus 04.
1 perc

Az idei évben 120 éves hódmezővásárhelyi agrárképzés jubileumi programjainak sorában Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Tudományegyetem Tangazdaságában rendezik a Székkutason már hagyományossá vált regionális szántóversenyt augusztus 6-án.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A rendezvény 2016 augusztus 6-án, szombaton Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának köszöntőjével veszi kezdetét kilenc órakor, ezt követően a szántóverseny következik, az eredményhirdetést délután fél ötkor tartják.


Hazánkban a különböző szintű szántóversenyeket a Magyar Szántóverseny Egyesület szervezi, a versenyeket pedig a Szántó Világszövetség szabályainak hazai adaptációja szerint kell lebonyolítani. Minden versenyzőnek egy tarlón kimért parcellát kell felszántania. A székkutasi regionális szántóversenyen hat kategóriában mérik össze tudásukat a gazdálkodók: rajthoz állnak a 2-3 és 4-5 fejes ágyekét, a 2-3 és 4-5 fejes váltva forgatós ekét húzó traktorok vezetői, valamint a lófogatosok és veterán traktorosok is.


Az érdeklődőket szántóföldi gép- és talajművelési bemutatóval, népművészeti programokkal, hagyományos gazdálkodási eszközök bemutatójával, bálagurító és gumicsizma-hajító versennyel és kirakodóvásárral várják.


Forrás: FM Sajtóiroda

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek