Bezár

Hírarchívum

pneumobil_kiemelt

Pneumobil fejlesztés és jogász karrier az Alma Mater pályázataival

Pneumobil fejlesztés és jogász karrier az Alma Mater pályázataival

2016. január 08.
3 perc

Az öregdiák szervezetünk mellett működő "A Szegedi Univeristasért 2007" Alapítványon keresztül az SZTE Alma Mater ebben a félévben két, tehetséges hallgatók munkáját segítő pályázatot írt ki. Következő cikkünkben a Varinex Zrt. és a JATE ÁJTK 1993-1998-as évfolyama által támogatott hallgatókat és céljaikat mutatjuk be.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kóczi Dávid és az Airrari pneumobil (sűrített levegővel hajtott jármű) csapat

A minden évben szép eredményekkel hazatérő szegedi csapatok legutóbbi büszkesége a második és harmadik hely volt az augusztusi Aventics Pneumobil Gálafutamon. Az Airrari csapat a jövő májusi egri Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyre, az anyarendezvényre készül a szintén a Mérnöki Kar színeiben induló Pepp-Air és Pepp-Air Senior csapatokkal együtt.

koczi_davidKóczi Dávid az Airrari csapat kapitánya elmondta, minden megmérettetés a leadott tervdokumentáció részletes elbírálásával kezdődik, majd a helyszínen az első esemény az ún. gépátvétel, "ahol a zsűri körbejár és megnézi a gépeket az utolsó kis alkatrészig. Pontozzák a technológiát, az elemek megmunkálását, hogy mennyire figyeltünk oda a kivitelezésre".

Tehát a gyorsaság mellett a külcsíny, a tervezés is fontos, és annak ellenére, hogy Dávidék szinte a teljes járművet saját kezűleg gyártják és fejlesztik, "mindennek van valamekkora költsége az utolsó csavaroktól a lézervágott alkatrészekig, amelyeket muszáj mással legyártatnunk, ezért nagy segítség számunkra az elnyert 50.000 forint."

A "Nyugalom, a hosszú löket ritka." mottót birtokló csapat tagja mérnöki pontossággal írta le nekünk, hogy hogyan épül fel egy pneumobil, és hogy pontosan mire fordítják majd a megnyert összeget:

"Egy jármű több komponensből tevődik össze, mint például a hajtás, a felfüggesztés, a kormányzás és maga a pneumatikus hajtású motor. Mindig szeretnénk maximalizálni a pneumobilok teljesítményét, és úgy kialakítani a váz szerkezetét, hogy minél kisebb legyen a tömegük, minél gyorsabban tudjanak menni. Konkretizálva: a járművünkben található tömlőket szeretnénk kiváltani nagyobb keresztmetszetűekre, amelyekhez egyedileg gyártott csatlakozások szükségesek.


Bikár Angéla, harmadéves joghallgató

bikar_angela_atmerAngéla először ebben az évben, Dr. Görög Márta polgárjog kurzusán hallott a "JATE ÁJTK 1993-1998" ösztöndíjpályázatról. Elmondása szerint úgy gondolta, biztosan nem ő nyer majd, de megér egy próbát, és beadta a pályázati anyagot. Teljesen váratlanul érte, hogy a jelentkezők közül éppen rá esett a választás, de azt sejti, hogy tanulmáni eredménye, tudományos aktivitása és a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéken végzett demonstrátori tevékenysége volt mérvadó a választáskor.

"Önköltséges hallgatóként nyertem felvételt az ÁJTK-ra, ami a családunk számára nagyon nagy terhet jelent félévente. Így nagy könnyebbség lesz a következő szemeszter". - válaszolta Angéla arra a kérdésre, hogy mire fogja fordítani az elnyert 220.000 forintot.

Angéla, aki vajdaségi hallgatóként a nemzetközi, az európai jog iránt érdeklődik, így vélekedik, a jogi kari, a szegedi hallgatói életről: "Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy jogra menjek. Nagyon sokan próbáltak eltéríteni, lebeszélni, végül úgy érzem, nagyon jól döntöttem, mert nélkül nem tudtam volna igazán kiteljesedni. Itt tudok leginkább önmagam lenni, azzal foglalkozni, amit szeretek. Azt gondolom, hogy Szeged igazán egyetemistacentrikus város, talán az egyik legélhetőbb város is ezáltal."

Angéla azért is örül a pályázati összegnek mert szerinte egyre nehezebb jogászhallgatónak lenni és a kimagasló tanulmányi eredmény ellenére önerőből, szülői támogatás nélkül megélni.

 

A jubileumi SZTE Alma Mater Magazin további cikkeit itt olvashatja.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek