Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_Pelle_P_granit

Gránitdiploma a 100 éves Pelle Pálnak, a szegedi egyetem volt hallgatójának

Gránitdiploma a 100 éves Pelle Pálnak, a szegedi egyetem volt hallgatójának

2016. július 11.
2 perc

Örök időre szóló emléket állít a gránitdiploma, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar adományozott egykori hallgatójának, Pelle Pálnak a 100. születésnapján.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Példátlan a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar történetében, hogy egy 100 évet megélt alumnusának állítson ki díszdiplomát.

 

Pelle Pál 1940. március 13-án szerzett latin-görög szakos tanári oklevelet a szegedi Ferencz József Tudományegyetemen. Az 1948-ban görög irodalom és filozófia témakörből bölcsészdoktori oklevelet szerző ifjú orosz szakos diplomáját 1950-ben ugyancsak a szegedi egyetem adta ki.

 

Tanári pályafutását 1943-ban Kaposvárott kezdte meg Pelle Pál. 1953-tól Szegeden a Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd 1956-tól 1976-ig a volt Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában tanított. Mindemellett 1953-tól a szegedi József Attila Tudományegyetem megbízott óraadójaként bölcsészhallgatóknak tartott latin órákat. Majd 1988-tól 1996-ig a szegedi egyetem jogtudományi kari Római Jogi Tanszékén megbízott előadóként oktatta a latin nyelvet.

 

Középiskolai tanári és egyetemi oktatói tevékenysége mellett Pelle Pál elkészítette és katalogizálta a kiadásra tervezett újgörög-magyar kéziszótár magyar-újgörög részét. Számos fordítása, több tanulmánya, és cikke is kivívta a szakma elismerését.


Pelle_P_Pelle_A

 

Ezt az elismerést fejezi ki a Gránitdiploma is, amelyet Prof. Dr. Szajbély Mihály, az SZTE BTK dékánja látott el kézjegyével. Az oklevél szövege: „A nagy tiszteletre érdemes Dr. Pelle Pál tanár úrnak, aki 1940. március 13-án szerzett latin és görög szakos, majd utóbb orosz szakos tanári diplomát, és aki az ókori bölcsesség évezredes kultúrkincsének avatott ismerőjeként s nyelveinek tanáraként tisztes tudását a magyarság szellemi közösségének, valamint tanítvány-nemzedékek sorának szellemi épülésére önzetlenül, fáradhatatlanul és nagy elhivatottsággal munkálkodva folyamatosan a közjó gyarapítására fordította, miközben kultúrák kincseit közvetítve ismereteinket régi írások sorának nyelvünkre átültetett örök érvényű tartalmával gazdagította, illetve a magyar középkorra vonatkozó krónikákba foglalt összegző tudását latinra fordítva a maradandóság köntösébe öltöztette, számos és sokrétű érdemes elismeréséül Alma Matere

gránitdiploma

adományozásával kíván tanúbizonyságot szolgáltatni és örök időkre szóló emléket állítani.”


A Gránitdiploma itt megtekinthető.


A különleges, 2016. június 30-án kelt oklevelet a 100. születésnapján vette át Pelle Pál. A gránitdiplomával Alma Matere, a szegedi egyetem bölcsészkara ismeri el Pelle Pál munkásságát.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek