Bezár

Hírarchívum

KÉK táborozók ismerkednek a kutatómunkával az SZBK és az SZTE laborjaiban

KÉK táborozók ismerkednek a kutatómunkával az SZBK és az SZTE laborjaiban

2016. július 01.
2 perc

A női és a férfi agy különbözőségéről is szó esik a 9. Középiskolás Élettudományi Kutatótáborban. A 27 KÉK táborozó az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban és az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar laboratóriumaiban ismerkedik a biológia sokszínűségével, a szegedi egyetem nyújtotta lehetőségekkel, Szeged és környékének szépségeivel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


– Szuper jó csapat jött össze, az ország minden tájáról vannak résztvevők. Érdekes témákról hallhatunk, neves előadóktól, érthetően tálalva. Nagyon nagy élmény, hogy belelátunk ezekbe a komoly kutatásokba – mondta Boros Roland, aki Orosházáról érkezett a 9. Középiskolás Élettudományi Kutatótáborba. A népszerű nevén KÉK tábort 2016. június 28-július 8. között rendezi meg a Straub Örökség Alapítvány.

 

Két év kihagyás után hívhatta ismét életre a KÉK tábort a Straub Örökség Alapítvány, amely a Richter anyagi támogatását a következő két évre is elnyerte. A KÉK tábor 2002 óta a tehetséggondozás hatékony formája, amit az is bizonyít, hogy több korábbi táborozó mondhat magáénak szép tudományos karriert például a szegedi egyetemen és az SZBK-ban, hazai és külföldi kutatóhelyeken. Ezekről az eredményekről is beszámolnak a Starub Örökség Alapítvány honlapján. Van miről mesélni, hiszen a korábbi KÉK táborozók között akad, aki ma az MTA Lendület pályázat nyerteseként önálló kutatócsoportot vezet, vagy éppen a Szegedi Tudományegyetem szépreményű tudósa, vagy éppen külföldi kutatóintézet megbecsült tagja.


Kek_tabor
Képgaléria a laborlátogatásról.

 

– Idén 50 jelentkező közül választottuk ki a KÉK táborosokat. Előnyt élveztek a 11. évfolyamos és versenyeredménnyel büszkélkedő diákok. Balassagyarmatról, Budapestről, Fábánsebestyénről, Orosházáról, Pécsről, Szeghalomról, Szolnokról, Veszprémből, illetve Erdélyből és a Vajdaságból érkeztek Szegedre fiatalok – sorolta Karcagi Ildikó. A KÉK tábort negyedik éve szervező vezetőtől megtudtuk: a résztvevők most 33 előadást hallgatnak meg, közben laborgyakorlatokon vesznek részt az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában és az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán.

 

Rangos előadógárda ad iránytűt a KÉK tábor tudósjelöltjeinek. A Straub Örökség Alapítvány honlapján ott a KÉK-előadók teljes névsora. Az MTA SZAB vezető kutatói, akadémikusok, jeles egyetemi oktatók tartanak előadást. A 9. KÉK táborban tárgyalt témák között szerepel például: A mikrobák bonyolult egyszerűsége, a génsebészet, a női és a férfi agy különbözősége, valamint a heroin, a marihuána és a kokain világa.

 

A 9. KÉK tábor gazdag programja elérhető itt. A kínálatot már csak azért is érdemes megtekinteni, mert fölhívhatja a jelenlegi 9. és 10. osztályos középiskolások figyelmét, hogy jelentkezzenek a 2017. évi és a 2018. évi KÉK táborba.

 

SZTEinfo – B. A. és Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek