Bezár

Hírarchívum

Megbízásokat, kinevezéseket, okleveleket adták át a Szegedi Tudományegyetemen

Megbízásokat, kinevezéseket, okleveleket adták át a Szegedi Tudományegyetemen

2016. július 08.
18 perc

Ünnepélyes keretek között adta át Szabó Gábor rektor 2016. július 8-án az egyetemi vezetői megbízásokat, kinevezéseket, habilitációs okleveleket, kitüntetéseket, díszokleveleket és a Magyar Felsőoktatásért Emlékplaketteket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében adták át 2016. július 8-án a vezetői megbízásokat, kinevezéseket, habilitációs okleveleket, díszokleveleket és kitüntetéseket. Az ünnepségen részt vett a Szegedi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, Prof. Dr. Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes, Prof. Dr. Nagy Katalin nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes és a karok dékánjai.


A Himnusz közös eléneklését követően Szabó Gábor rektor köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: az egyetem három legfontosabb ünnepe az Egyetem Napja, a PhD avató és a mostani oklevél átadó ünnepség. – A rendezvény fontossága abban rejlik, hogy olyan kollégákat köszönthetünk, akik életművükkel hozzájárultak a Szegedi Tudományegyetem nevének öregbítéséhez. Olyan kollégákat is köszönthetünk, akik pályafutásuk során most kapnak kitüntetést, előléptetést, elismerést munkájukért, ők a jövő letéteményesei. Mellettük olyan személyeket is ünnepelünk, akik az egyetem támogatásával érdemelték ki az elismerést. Itt van most az az alkotó közösség, akik eddig, most és a jövőben is sokat tettek és tesznek az egyetemért akár belső, akár külső támogatóként – fogalmazott.


Hozzátette: az ünnep egyfajta leltárkészítés is az intézmény jelenlegi és jövőbeni helyzetéről.– Van mire büszkének lenni. A szegedi egyetem nagyon sok olyan eredményt tudott felmutatni, amely jelzi, hogy a megkezdett út világos cél felé vezet. Az infrastrukturális fejlődés mellett szakmailag is nagyon fontos eredmények születtek az oktatástól kezdve a kutatáson és betegellátáson át egészen a nemzetközi ügyekig. – Önöket, mint az egyetemi élet kulcsszereplőit, kérem, hogy az eddigihez hasonló munkát végezzenek, támogassák az intézményt és vezetését, hogy minél jobbak lehessünk – zárta köszöntőjét a rektor.


Dékáni, főigazgatói és igazgatói megbízások


2016. július 1-től dékáni, magasabb vezetői megbízást kapott az Állam- és Jogtudományi Karra Dr. Balogh Elemér, az Európai Jogtörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. A Mezőgazdasági Karra szóló dékáni, magasabb vezetői megbízást kapott Dr. Horváth József, a Kar jelenlegi dékánja, a Gazdálkodás és Vidékfejlesztési Intézet egyetemi docense. A Zeneművészeti Karra szóló dékáni, magasabb vezetői megbízást kapott Dr. Tóth Péter, a Kar jelenlegi dékánja, a Zeneelmélet Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, aki megbízását – elfoglaltsága miatt – korábban, az egyetem Szenátusának ülésén vette át.


2016. július 18-tól a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája vezetésére szóló igazgatói, magasabb vezetői megbízást kap Bácsi János, a köznevelési intézmény jelenlegi igazgatója.


2016. augusztus 1-től a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola vezetésére szóló igazgatói, magasabb vezetői megbízást kap Dr. Dobi János, a köznevelési intézmény jelenlegi igazgatója.


2016. július 1-től a Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központ vezetésére szóló főigazgatói megbízást kapott Dr. Forgács Tamás, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.


2016. július 1-től a Szegedi Tudományegyetem Doktori Intézetének vezetésére szóló igazgatói megbízást kapott Dr. Gingl Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, aki elfoglaltsága miatt megbízását későbbi időpontban veszi át.


Igazgatói megbízást kapott 2016. július 1-től az Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetébe Dr. Trócsányi László egyetemi tanár.


Képgaléria rendezvényről.


Az Állam- és Jogtudományi Karra szóló megbízások


Intézetvezetői megbízást kap 2016. szeptember 1-től az Állam- és Jogtudományi Karra Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár a Bűnügyi Tudományok Intézetbe, Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára egyetemi docens az Üzleti Jogi Intézetbe és Dr. Törőcsikné Dr. Görög Márta egyetemi docens a Civilisztikai Tudományok Intézetbe. Elfoglaltsága miatt Dr. Hajdú József egyetemi tanár a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézet vezetésére szóló intézetvezetői megbízását, valamint Dr. Badó Attila egyetemi tanár az Összehasonlító Jogi Intézet vezetésére szóló intézetvezetői megbízását későbbi időpontban veszi át.


2016. július 1-től az Állam- és Jogtudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást vett át az ünnepségen Dr. Blutman László egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője - a Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszékre és Dr. Kovács Péter egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője - a Statisztikai és Demográfiai Tanszékre.


Az Általános Orvostudományi Karra szóló megbízások


2016. július 1-től az Általános Orvostudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kapott Dr. Facskó Andrea egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Szemészeti Klinikára, Dr. Kahán Zsuzsanna egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – az Onkoterápiás Klinikára, Dr. Pávics László egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Nukleáris Medicina Intézetbe, Dr. Rovó László egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikára, Dr. Varró András egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetbe és Dr. Kovács László egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője - a Reumatológiai Klinikára. Elfoglaltsága miatt Dr. Bari Ferenc egyetemi tanár az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását későbbi időpontban veszi át.


Az Általános Orvostudományi Karra szóló osztályvezetői megbízást kapott 2016. július 1-től Dr. Pető Zoltán egyetemi docens a Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályra. Az Általános Orvostudományi Karra szóló csoportvezetői megbízást kapott 2016. július 1-től Dr. Demeter Éva egyetemi docens az Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Szakfordítóképző Csoportba.


A Bölcsészettudományi Kar megbízottjai


Intézetvezetői megbízást kapott 2016. július 1-től a Bölcsészettudományi Karon a Germán Filológiai Intézetbe Dr. Katona Tünde, a Német Irodalomtudományi Tanszék egyetemi docense. A Bölcsészettudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kapott 2016. július 1-től Dr. Bibokné Dr. Németh T. Enikő egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – az Általános Nyelvészeti Tanszékre, Dr. Gyenge Zoltán egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Filozófia Tanszékre, Dr. Kocsis Mihály egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Szláv Filológiai Tanszékre, Dr. Marjanucz László egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Modernkori Magyar Történeti Tanszékre. Tanszékvezetői megbízást kapott Dr. Nagyillés János egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője a Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékre, Dr. Szabó Éva egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszékre, Dr. Révész László egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Régészeti Tanszékre, Dr. Papp Sándor egyetemi tanár, a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékre és Dr. Hárs Endre egyetemi docens, a Német Irodalomtudományi Tanszékre. Elfoglaltságai miatt Dr. Szokolszky Ágnes – a tanszék jelenlegi vezetője – a Kognitív- és Neuropszichológiai Tanszékre szóló megbízását, Dr. Tomka Béla egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Jelenkortörténeti Tanszékre szóló megbízását, Dr. Csabai Márta egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Személyiség- Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékre szóló megbízását más időpontban veszi át.


A Gyógyszerésztudományi Kar és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar megbízottjai


2016. július 1-től intézetvezetői megbízást kapott a Gyógyszerésztudományi Karon a Gyógyszerterchnológiai Intézetbe Pannonhalminé Dr. Csóka Ildikó, a Gyógyszerfelügyeleti Intézet intézetvezető egyetemi docense, a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon az Alkalmazott Természettudományi Intézetbe Dr. Benkő Zsolt főiskolai tanár, az intézet jelenlegi vezetője.


Tanszékvezetői megbízást kapott 2016. július 1-től a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra Dr. Bakti Mária főiskolai docens a Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszékre, Dr. Bucin Mihaela Geni főiskolai docens a Román Nyelv és Irodalom Tanszékre, Dr. Farkas Zsuzsanna főiskolai tanár az Általános és Környezetfizika Tanszékre, Gál Lehel főiskolai docens a Rajz-művészettörténet Tanszékre, Dr. Győri Ferenc főiskolai docens a Rekreáció és Sportegészségügyi Tanszékre, Jójárt Balázs főiskolai docens a Kémiai Informatika Tanszékre és Dr. Tuska Tünde főiskolai docens a Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszékre. Dr. Tarkó Klára főiskolai tanár az Egészségszociológia és Egészségpedagógiai Tanszékre szóló megbízását egy későbbi időpontban veszi át.


Képgaléria a rendezvényről.


A Gazdaságtudományi, a Mérnöki valamint az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karra szóló megbízások


2016. szeptember 1-től a Gazdaságtudományi Karra szóló intézetvezetői megbízást kap Dr. Farkas Beáta egyetemi tanár – az intézet jelenlegi vezetője – a Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézetébe. Dr. Hetesi Erzsébet egyetemi tanár – az intézet jelenlegi vezetője – az Üzleti Tudományok Intézetébe szóló megbízását egy későbbi időpontban veszi át.


Intézetvezetői megbízást kapott a Mérnöki Kar Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézetébe 2016. július 1-től Dr. Gál József egyetemi docens, az intézet jelenlegi vezetője.


Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karra szóló tanszékvezetői megbízást kapott 2016. július 1-től Dr. Tulkán Ibolya főiskolai docens az Ápolási Tanszékre.


A Természettudományi és Informatikai Kar megbízottjai


2016. július 1-től intézetvezetői megbízást kapott a Természettudományi és Informatikai Karon a Biológia Intézetbe Dr. Boros Imre egyetemi tanár, a Fizikai Intézetbe Dr. Szatmári Sándor egyetemi tanár.


Tanszékvezetői megbízást kapott 2016. július 1-től a Természettudományi és Informatikai Karra Dr. Fülöp Zoltán egyetemi tanár a Számítástudomány Alapjai Tanszékre, Dr. Hajnal Péter egyetemi docens a Halmazelmélet és Matematikai Logika Tanszékre, Dr. Hopp Béla egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékre, Dr. Nyúl László egyetemi docens – a tanszék jelenlegi vezetője – a Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszékre, Dr. Tóth Ágota egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékre és Dr. Wölfling János egyetemi tanár – a tanszék jelenlegi vezetője – a Szerves Kémiai Tanszékre. Elfoglaltságai miatt Dr. Gyimóthy Tibor egyetemi tanár a Szoftverfejlesztés Tanszék vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását, Dr. Fehér László egyetemi tanár az Elméleti Fizikai Tanszék vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását, valamint Dr. Rákhely Gábor egyetemi docens a Biotechnológiai Tanszék vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását későbbi időpontban veszi át.


Főiskolai tanár, egyetemi docens kinevezések


A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézetébe szóló főiskolai tanár kinevezést kap 2016. szeptember 1-től a Dr. Tóth Sándor Attila főiskolai tanár.


Egyetemi docens kinevezést kapott 2016. július 1-től az Általános Orvostudományi Karon Dr. Márton János egyetemi docens a Sportorvostani Tanszékre, Dr. Csonka Csaba tudományos főmunkatárs a Biokémiai Intézetbe, Dr. Baltás Eszter adjunktus a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikára, Dr. Farkas András adjunktus – aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette az ünnepségen – a II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központba, Dr. Gellén Balázs adjunktus – aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette – a Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központba. Szintén egyetemi docens kinevezést kapott Dr. Kapornai Krisztina adjunktus – aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette – a Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központba, Dr. Róka Richárd adjunktus az I. sz. Belgyógyászati Klinikára, Dr. Rosztóczy András adjunktus az I. sz. Belgyógyászati Klinikára és Dr. Tálosiné Dr. Tóth-Molnár Edit adjunktus a Szemészeti Klinikára. Más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Kopniczky Zsolt egyetemi docens a Sebészeti Műtéttani Intézetbe szóló kinevezését későbbi időpontban veszi át.


Egyetemi docens kinevezést kapott a Gyógyszerésztudományi Karon Dr. Csupor Dezső adjunktus a Farmakognóziai Intézetbe, Dr. Hunyadi Attila adjunktus a Farmakognóziai Intézetbe és Dr. Szatmári István adjunktus a Gyógyszerkémiai Intézetbe, aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette.


A Természettudományi és Informatikai Karon egyetemi docens kinevezést kapott Dr. Csaba Béla adjunktus – aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette – a Halmazelmélet és Matematikai Logika Tanszékre, Dr. Ferenc Rudolf adjunktus a Szoftverfejlesztés Tanszékre, Pál Viktor adjunktus – aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette – a Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékre és Dr. Pusztai Béla Gábor adjunktus – aki egyúttal habilitációs oklevelét is átvette – az Analízis Tanszékre. Elfoglaltsága miatt Waldhauser Tamás adjunktus egyetemi docens munkakörre szóló kinevezését valamint habilitációs oklevelét későbbi időpontban veszi át.


2016. szeptember 1-től kap egyetemi docens kinevezést a Bölcsészettudományi Karra Dr. Balázs Péter adjunktus a Francia Nyelvi és irodalmi Tanszékre, Dr. Kasza Péter adjunktus a Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékre és Dr. Pihurik Judit adjunktus a Történeti Segédtudományok Tanszékre.


Tudományos főmunkatársak és főiskolai docensek


Tudományos főmunkatárs munkakörre szóló kinevezést kapott 2016. július 1-től a Természettudományi és Informatikai Karon Dr. Molnár Gábor tudományos munkatárs az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékre és Kedvesné Dr. Kupai Krisztina tudományos munkatárs az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékre.


2016. szeptember 1-től tudományos főmunkatárs munkakörre szóló kinevezést kap Dr. Ritz Szilvia Mercédesz a Bölcsészettudományi Kar Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszékre.


Főiskolai docens kinevezést kapott 2016. július 1-től az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karra Dr. Vida Anikó adjunktus a Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékre. A Zeneművészeti Kar Zeneelmélet Tanszékre szóló főiskolai docensi kinevezését elfoglaltságai miatt Dr. Uhereczky Eszter meghívott oktatóként foglalkoztatott főiskolai docens későbbi időpontban veszi át.


Főiskolai docens kinevezést kap 2016. szeptember 1-től a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra Dr. Döbör András adjunktus a Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központba, Kiss Gábor Ferenc adjunktus a Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézetbe, Dr. Szűcs Norbert adjunktus a Felnőttképzési Intézetbe és Dr. Varjasi Gyula adjunktus az Ének-zene Tanszékre.


Sikeresen habilitáltak


Ebben a tanévben sikeresen habilitáltak a Szegedi Tudományegyetemen egyetemünk oktatói közül Dr. Ambrus Rita, a Gyógyszertechnológiai Intézet adjunktusa, Dr. Beszédes Árpád, a Szoftverfejlesztés Tanszék adjunktusa, Dr. Bitó Tamás, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika adjunktusa, Dr. Görbe Anikó, a Biokémiai Intézet adjunktusa, Dr. Hetényi Anasztázia, az Orvosi Vegytani Intézet adjunktusa, Kele Zoltán, az Orvosi Vegytani Intézet adjunktusa, Dr. Sándor Klára, a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet főiskolai tanára, Dr. Schrantz Krisztina, a Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék adjunktusa, Dr. Szomora Zsolt, a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék egyetemi docense és Dr. Thury Attila, a II. sz. Belgyógyászati Klinika adjunktusa. Elfoglaltsága miatt Dr. Bajmócy Zoltán Gergely, a GTK Kutatóközpont egyetemi docense, Dr. Farkas Éva Andrea, a Felnőttképzési Intézet egyetemi docense és Dr. László Zsuzsanna, a Gépészeti és Folyamatmérnöki Intézet egyetemi docense habilitációs oklevelét más alkalommal veszi át.


Egyetemünkön sikeresen habilitált, de más intézmény dolgozója Dr. Kun Attila Sándor egyetemi docens a Károli Gáspár Református Egyetem ÁJTK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékről és Dr. Oberna Ferenc osztályvezető főorvos, a Bács-Kiskun-Megyei Önkormányzat Kórházából. Elfoglaltsága miatt Dr. Nagy Erika az MTA Regionális Kutatások Központja, Alföldi Tudományos Intézet tudományos főmunkatársa, Dr. Szabó Tünde a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, Dr. Hartvig Gabriella a PTE BTK Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék egyetemi docense valamint Dr. Krizbai István Adorján az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója oklevelét nem tudta személyesen átvenni.


Képgaléria a rendezvényről.


Professor Emerita és Professor Emeritus kitüntető címek


A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Professor Emerita és Professor Emeritus kitüntető címet adományozott az oktatásban és kutatásban odaadó felelősségérzettel tevékenykedő oktatóinak, akik maradandó eredményeikkel, valamint a fiatal oktatók támogatásával és a tehetséggondozásban végzett tevékenységükkel nemzedékek számára szolgálnak példaként.


Professor Emerita oklevelet vett át Dr. Penke Olga, a BTK Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára és Dr. Helembai Kornélia, az ETSZK Ápolási Tanszék nyugalmazott főiskolai tanára. Professor Emerita oklevelét Dr. Soós Gyöngyvér, a GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet nyugalmazott egyetemi tanára későbbi időpontban veszi át.


Az ünnepségen Professor Emeritus oklevelet vett át Dr. Csirik János, a TTIK Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Kolozsvári Lajos, az ÁOK Szemészeti Klinika nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Szabad János, az ÁOK Orvosi Biológiai Intézet nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Járdánházy Tamás, az ÁOK Neurológiai Klinika egyetemi tanára és Dr. Nagy János, a JGYPK Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára. Elfoglaltsága, illetve külföldi tartózkodása miatt professor emeritus oklevelét későbbi időpontban veszi át Dr. Czúcz Ottó, az ÁJTK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Csúri Károly a BTK Osztrák irodalom és Kultúra Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Thurzó László, az ÁOK Onkoterápiás Klinika nyugalmazott egyetemi tanára, valamint Dr. Bor Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára.


Címzetes egyetemi és főiskolai tanárok


A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozott az Általános Orvostudományi Karon Dr. Bihari Katalinnak, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Neurológiai és Stroke Osztály osztályvezető főorvosának és Dr. Szalai Zsuzsannának, a Heim Pál Gyermekkórház Bőrgyógyászati Osztály osztályvezetői főorvosának. Elfoglaltsága miatt címzetes egyetemi tanár kitüntető oklevelét a Mérnöki Karon Dr. Mester Gyula, a Műszaki Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa valamint a Bölcsészettudományi Karon Dr. Bánréti Zoltán, az MTA Nyelvtudományi Intézet Pszicho- Neuro és Szociolingvisztikai Osztály osztályvezető tudományos tanácsadója egy későbbi időpontban veszi át.


Címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozott a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a Természettudományi és Informatikai Karon Dr. Deli Máriának, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézete tudományos tanácsadójának, Dr. Kiss Antalnak, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézete tudományos tanácsadójának és Dr. Zsigmond Ágnesnek, a Szerves Kémiai Tanszék nyugalmazott egyetemi docensének.


A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa címzetes főiskolai tanár kitüntető címet adományozott a Mezőgazdasági Karon Dr. Hódi Lászlónak, a Syntech Research Hungary Kft. senior fejlesztőmérnökének.


Címzetes egyetemi és főiskolai docensek


Címzetes egyetemi docens kitüntető címet kapott az Egyetem Szenátusától az Állam- és Jogtudományi Karon Dr. Gyengéné Dr. Nagy Márta Mária, a Szegedi Járásbíróság címzetes törvényszéki bírója, Dr. Ilia Péter, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fellebbviteli főügyészhelyettese, Dr. Mezőlaki Erik, a Szegedi Ítélőtábla büntető ügyszakos bírója és Dr. Katona Tibor, a Szegedi Ítélőtábla ítélőtáblai bírója.


Az Általános Orvostudományi Karon Dr. Gurzó Zoltán, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Endoszkópos Laboratóriuma laboratóriumvezető főorvosa, Dr. Hudák János, az Orosházi Kórház Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa, Dr. Nagy Erzsébet, a Budai Irgalmasrendi Kórház laboratóriumvezető főorvosa és Dr. Sohajda Zoltán, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Szemészeti Osztály osztályvezető főorvosa.


A Gyógyszerésztudományi Karon Dr. Ana Sofia Fernandes Martins, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézet tudományos munkatársa, a Természettudományi Karon Dr. Dányi Gábor, a Lambda-Com Kft. technológiai igazgatója kapott címzetes egyetemi docens kitüntető címet.


Címzetes egyetemi docens kitüntető címét kari ünnepség keretében vette át Pál Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház első karmestere és Felletár Melinda DLA hárfaművész.


Címzetes főiskolai docens kitüntető címet adományozott a Szenátus az Állam- és Jogtudományi Karon Dr. Strihó Krisztinának, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Integrált Ügyfélszolgálati Osztály osztályvezetőjének, a Mezőgazdasági Karon Égető Gábor nyugalmazott erdőmérnök-tanárnak.


Vendégprofesszorok és mestertanárok


A Szegedi Tudományegyetem Vendégprofesszora kitüntető címet adományozott a Szenátus Konrád György brácsaművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi docensének, aki oklevelét a Zeneművészeti Kar ünnepségén vette át.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa kiemelkedő gyakorlati oktatómunkájáért Mestertanár kitüntető címet adományozott Gönczy Lászlónak, a Zeneelmélet Tanszék főiskolai docensének, aki oklevelét a Zeneművészeti Kar ünnepségén vette át.


A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa kiemelkedő gyakorlati oktatómunkájáért Mesteroktató kitüntető címet adományozott óraadó oktatóinak. Az Állam- és Jogtudományi Karon Bodrogközyné Harmati Andreának, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága Illetmény-számfejtési Iroda irodavezetőjének, Dura Mirjamnak, a Dura Stúdió Kft. ügyvezetőjének, Sápiné Dr. Török Magdolnának, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály osztályvezetőjének és Dr. Maszong Attila egyéni ügyvédnek.


Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon kari ünnepség keretében veszi át Mesteroktató kitüntető címét Gyarmati Ibolya területi védőnő, Komáromi Katalin szociális munkás, Nagymihály Tünde gyógytornász és Szabados Ferencné intézeti főnővér.


Rektori Elismerő Oklevélben részesültek


Kiemelkedően eredményes egyetemi közéleti, szakmai munkájuk elismeréséül Rektori Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek az Állam-és Jogtudományi Karon Engi Erika ügyvivő szakértő az Állam- és Jogtudományi Karon közel 15 éven keresztül végzett, az oktatást és kutatást segítő, példaértékűen magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréséül.


Az Általános Orvostudományi Karon Ábrahám Hajnalka titkárságvezető az Általános Orvostudományi Kar Dékáni Hivatalában több mint 20 éven keresztül végzett magas színvonalú szakmai munkájának elismeréséül.


A Természettudományi és Informatikai Karon Dr. Farsang Andrea egyetemi docens a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken az oktatás és kutatás területén több mint két évtizeden keresztül nagy odaadással végzett kiemelkedő munkájának elismeréséül.


Az Idegennyelvi Kommunikációs Intézetben Szilárd Ildikó nyelvtanár az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet munkatársaként végzett lelkiismeretes, magas színvonalú szakmai munkájának elismeréséül.


A Közkapcsolati Igazgatóságon Tajti Gabriella ügyvivő szakértő, a Szegedi Tudományegyetem kulturális életének szervezésében, az elmúlt 25 évben számtalan közéleti rendezvény koordinálásában és népszerűsítésében végzett fáradhatatlan és lelkiismeretes, példaértékű munkájának elismeréséül.


Az Igazgatásszervezési és Szolgáltatási Központ Humánpolitikai Szolgáltató Irodájában Gáspár Istvánné irodavezető-helyettes, a bér- és társadalombiztosítási ellátások számfejtése valamint a munkaügyi feladatok területén több mint két évtizeden keresztül végzett példaértékűen magas színvonalú munkájának, példás szorgalmának elismeréséül.


Hajdú Pálné ügyintéző, az egyetem személyügyi adminisztrációjában közel 40 éven keresztül végzett lelkiismeretes munkájának elismeréséül és nyugdíjba vonulása alkalmából.


A Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék munkatársaként az oktatást és kutatást segítő fáradhatatlan, lelkiismeretes és odaadó tevékenységének elismeréséül adományozott Rektori Elismerő Oklevelét egy későbbi időpontban veszi át Nagy Zoltánné nyugalmazott vegyésztechnikus, laboráns.


Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetésben részesültek


Balog Zoltán miniszter úr Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Dr. Blutman Lászlónak, az Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának a magas színvonalú egyetemi oktatás, kutatás érdekében végzett kiemelkedő szakmai és közéleti munkájának elismeréseként. Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Balog Zoltán miniszter úr Dr. Bakró-Nagy Mariannénak, a Bölcsészettudományi Kar Finnugor Nyelvtudományi Tanszék egyetemi tanárának, magas színvonalú oktatói és kutatói tevékenysége elismeréséül.


Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet kitüntetésben részesült Igazné Dr. Prónai Borbála, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék nyugalmazott főiskolai docense a magas színvonalú oktatási, oktatásfejlesztési munkássága, a Kar hazai és nemzetközi kapcsolatainak megerősítéséért végzett munkája valamint közéleti tevékenységének elismeréséül.


Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet adományozott Balog Zoltán miniszter úr Dr. Maróti Miklósnak, a Természettudományi és Informatikai Kar Algebra és Számelmélet Tanszék egyetemi docensének az elméleti matematika és az informatika kutatási területen elért, igényes és kimagasló színvonalú oktató- és témavezetői munkájának, valamint szakmai közéleti tevékenységének elismeréséül. Elfoglaltsága miatt Docens Úr a kitüntetést későbbi időpontban veszi át.


Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetésben részesült Dr. Tóth László a Farmakognóziai Intézet nyugalmazott egyetemi docense a gyógyszerészképzésben, a gyógynövényekkel kapcsolatos szakszerű ismeretek oktatása terén kifejtett, kiemelkedő munkássága elismeréséül, nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Tóth László tanár úr kitüntetését a Gyógyszerésztudományi Kar ünnepségén vette át.


A Szegedi Tudományegyetem oklevél átadó ünnepsége a Szózat eléneklésével zárult.


 

SZTEinfo

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek