Bezár

Hírarchívum

kiemelt_tehtségpont_osztondijatado

Díjazták az SZTE 200 legtehetségesebb hallgatóját

Díjazták az SZTE 200 legtehetségesebb hallgatóját

2016. május 30.
7 perc

200 tehetséges hallgató részesült közel 10 millió forint értékű ösztöndíjban az SZTE hagyományos díjkiosztóján. A Talent díjak és a Kiválósági lista tagságok mellett az Év Tehetsége, az esélyegyenlőségi, a vállalati és az MNB ösztöndíjait is átadták.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szabó Gábor professzor, az SZTE rektora köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a tehetség definiálása nagyon nehéz, leginkább a szépséghez hasonlítható. – Azt, hogy valami szép-e vagy sem, gyorsan el lehet dönteni, de definiálni annál nehezebben lehet. Nem az a probléma, hogy a bizottság felismeri-e a tehetségeket, hanem az, hogy a rengeteg tehetséges diák közül kiválasszák a díjazottakat. A tehetség-díj hasonló a Nobel-díjhoz, érdemtelenül senki nem kaphatja meg – fogalmazott. Hozzátette: az egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy a tehetséges hallgatókat támogassa, mivel a fiatalokat segíteni, motiválni kell abban, hogy itthon maradjanak. Fontos ugyan, hogy a hallgatók külföldi tapasztalatot szerezzenek, világot lássanak, de még fontosabb, hogy aztán hazatérjenek. – Remélem, ezek a díjak ahhoz is hozzájárulnak, hogy a díjazottak jobban kötődjenek Magyarországhoz, Szegedhez. Ha a hallgatók jól gazdálkodnak a tehetségükkel, akkor az szaporodni fog, és sikeresek lesznek egész pályájuk során – mondta a rektor.


Tanár és fizikus az Év Tehetsége


Az Év Tehetsége díjat BA/MA/osztatlan kategóriában Kovács Balázs, az SZTE tanár szakos hallgatója, PhD kategóriában Szabó Tibor, az SZTE TTIK Phd hallgatója nyerte.


Kovács Balázs első éves mesterszakos bölcsész hallgató német-orosz tanári szakon. Kutatási témája a pragmatika, a történelemi nyelvészet. Publikációi idegen és magyar nyelven is megtalálhatóak, számos magyar és külföldi konferencián vett részt előadóként. A nyelvek szeretete abban is megmutatkozik, hogy több nyelven beszél társalgási és felsőfokú szinten. Munkásságát több rangos ösztöndíjjal is elismerték.


Szabó Tibor a TTIK Phd hallgatója, emellett az orvosi eszközfejlesztésben is részt vesz a Telemedicina projektben. Gyakorlati oktatást tart magyar és angol nyelven az Orvosi Fizikai és az Orvosi Informatikai Intézetben. Publikál, előadásokat tart. Számos díj mellett rangos ösztöndíjak sorát is magáénak tudhatja.


A Kiválósági Lista díjazottjai


Az SZTE Tehetségpont Kiválósági Listája négy kategóriában - művész, sportoló, graduális képzésben résztvevők és PhD hallgatók – díjazta a tehetséges fiatalokat. A jelentkezőket az elért eredményeik alapján bronz, ezüst és arany fokozatba sorolták.


Művész kategóriában arany fokozatú tagságot szerzett Borbás Johanna, Tóth Tamás Sándor, Tóth Alisa és Kelcz Dávid. Ezüst fokozatú tagságot Csákány Lóránt, bronz fokozatút Iván Sára és Szombati Julianna kapott.


Sportoló kategóriában arany tag Köteles Mária és Kovács Eszter, ezüst Bálint Sára és Ádász Bence, bronz Szelepcsényi Zsolt, Gémes Alexa és Mezei Tímea.


A graduális képzésben résztvevő pályázók közül arany fokozatú tagságot szerzett Kovács Balázs, Gehér-Herczegh Tünde és Hawchar Fatime. Ezüst fokozatú tagok: Nyerki Emil, Balogh Gyula, Hollós Annamária, Mészáros Rebeka, Gajdács Márió, Tímár Zita, Kormányos Árpád, Szeredi Ivett Dorina és Gules Christiana. Bronz fokozatú tagok: Giricz Zsófia, Mészáros János Péter, Paluch-Kujáni Éva, Balla Viktória Roxán, Kozma Mihály, Kerekes Zsuzsanna, Gubó Richárd, Vékony Teodóra, M. Tóth Orsolya, Igaz Nóra, Patyi Gábor, Szepes Borbála Éva, Vígh Edit, Szili Petra Éva, Liska Csilla, Lizon Loretta, Bordé Ádám, Pataki Bettina, Hegedűs Klára Mária, Tabajdi Éva Enikő, Nagy Nikolett, Szólik Ivett, Tapodi Péter Ádám, Iván Sára, Rózsa Katinka, Bedő Kitti, Fiedler Szandra, Báló András, Jáger Zoltán, Varga Anikó Eszter, Csikós Nándor, Balogh Dániel, Repisky Máté, Szombati Julianna, Ádám Anna Adél, Kilencz Tünde, Molnár Kinga, Tekeli Tamás, Südy Roberta, Kocsis Réka, Csete Ákos Kristóf, Ziegenheim Szilveszter, Imre Nóra, Nagy Nikolett, Almási Éva Teréz, Dinnyés Katalin Julianna, Balogh Gergő Mihály, Bús Csaba, Drozdik Evelin, Faragó Anikó, Sejben Anita, Molnár Kitti és Czékus Zalán.


Tehetsegpont_dijatado_1
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.


A PhD hallgatók közül a természettudományok területén arany fokozatú tagságot Szabó Tibor és Bohner Bíborka, ezüst fokozatú tagságot Szabó Renáta, Kozmér Zsuzsanna, Samu Gergely Ferenc, Görbe Tamás Ferenc, Varga Gábor, Szabados Márton és Takács Zoltán szerzett. Bronz fokozatú tagok: Varga Erika, Szelepcsényi Zoltán, Tóth-Szeles Eszter, Kutus Bence, Takács Ágnes, Borbély Péter Gábor, Harazin András, Kovács Dávid, Balogh Ria Katalin és Varga Gergely István.


A PhD hallgatók közül a társadalomtudományok területén arany fokozatú tagságot szerzett Zuti Bence. Ezüst fokozatú tagságot Dombi Edina, Kiss Attila és Vida György, bronz fokozatú tagságot Győri-Dani Dóra, dr. Lukács Adrienn, dr. Juhász Andrea Erika, Bús Enikő, dr. Masa Gabriella, Tóth Alisa, Bank Éva, Pintér Tünde, Rausch Attila, Prievara Dóra és dr. Pongó Tamás kapott.


A PhD hallgatók közül az orvostudományok területén arany fokozatú tagságot Fodor Gergely, ezüst fokozatút Danis Judit, Nyúl-Tóth Ádám, Grecsó Nóra Ildikó és Menyhárt Ákos szerzett. Bronz fokozatú tagok: Pálinkás Hajnalka Laura, Nagy-Grócz Gábor, Szél Edit Piroska, Hertelendy Péter, Tripolszki Kornélia, Oravecz Kinga, Lajkó Gyula, Erdei Lilla, Glasenhardt Katalin, Varga Ákos János, Georgiádes Ádám, Chvatal Anita, Bakonyi Mónika, Büki Alexandra és Bóta Judit.


A MNB és hazai nagyvállalatok is támogatják az SZTE tehetséges hallgatóit


A Szegedi Tehetséggondozó Tanács a Magyar Nemzeti Bankkal és számos vállalattal együttműködve is hirdetett ösztöndíjakat a szegedi tehetségek támogatásáért.


A Magyar Nemzeti Bank 100 ezer forintos ösztöndíjában részesült Sebesi Nóra, Kéri Judit, Paja Gábor, Sallai Dóra, Harkai István, Kálmán Melitta, Molnár Mária, Kuruczleki Éva, Szabó Csaba és Árvai Dávid.


A Pick Szeged Zrt. ösztöndíját Zakar Mihály, Márkus Melinda és Jakus Terézia, a Sole Mizo ösztöndíját Tóth Dominik nyerte. A Contitech Rubber Industrial Kft. Harangozó Dórát, a Bánffi&Bánffi Szloszár Alízt, a Givaudan Hungary Kft. Kis Evelynt és Tabjadi Éva Enikőt támogatja. A SZ-Plast ösztöndíját Simon Renáta, a TE-DI Trade támogatását Hollós Annamária, a FERROÉP ösztöndíját Faragó Anikó vehette át. Ziegenheim Szilveszter a Soup port-Pro Talentis vállalati ösztöndíjat, Grama Izabella, Dvorácskó Szabolcs és Flender Roland a Szegedi Vízmű ösztöndíját nyerte. A Printker-Pro Talentis vállalati ösztöndíjat dr. Lukács Adrienn kapta.


A rendezvényen az SZTE Prezentációs technikák verseny díjait is átadták. Az első helyezettnek járó 100 ezer forintos díjat Seylan Musayeva, a GTK hallgatója vehette át. Második helyezést ért el Németh György Attila, harmadik Török Tamás. Különdíjban részesült Szives Márton, a közönségdíjat szintén Seylan Musayeva nyerte.


Ösztöndíjban részesültek a hátrányos helyzetű tehetséges hallgatók is


A Tehetséggondozó Tanács az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központtal és az Esélyegyenlőségi Bizottsággal közösen Esélyegyenlőségi Talent Ösztöndíjat alapított azért, hogy az egyetem valamilyen módon hátrányos helyzetben lévő, egyben tehetséges hallgatóinak támogatást nyújtson. A pályázatokat három kategóriában hirdették meg: speciális képzési igényű, roma származású, valamint hátrányos helyzetű hallgatók.


A speciális képzési igényű kategória díjazottjai: Lévai Tünde, Mező Kornél, Molnár Mária, Paluch-Kujáni Éva Yvett, Szelepcsényi Zoltán, Szelepcsényi Zsolt, Szvoreny Tamara, Ilia Dóra, Jáger Zoltán, Kelemen Zita, Köteles Mária, Hollós Annamária, Vranka Viktor Béla, Fekete-Szabó Tibor és Barczi Ádám.


A roma származású hallgatók kategóriájának díjazottjai: Farkas Marietta Gréta, Dobrea Alex György, Szverle Szandra, Báró-Farkas Csaba László, Vál László, Darvasi Dolores Vivien, Báró-Farkas Margit Chiara, Mezei Tímea, Kovács Adrienn, Briják Dávid, Herfort Károly, Kovács Tamás, Meixner Ádám, Jakab Judit Lilla, Vörös Vivien és Vidó Roland Renátó.


A hátrányos helyzetű kategória díjazottjai: Korsós Marietta Margaréta, Tóth Tamás Sándor, Váli Krisztina Cecília, Nagy Nikolett, Grama Izabella Noémi, Gudmon Eperke, Monok Kristóf és Szilágyi Zsolt.


Tehetsegpont_dijatado_2
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.


A tehetséggondozást segítőket is elismerték


A szegedi tehetséggondozásért kifejtett munkájáért a Pro Talentis Universitatis Alapítvány Pro Talentis Díjat adományozott Járai Zsigmondnak és Prof. Dr. Hatvani Lászlónak.


A Szegedi Tehetséggondozó Tanács idén is díjjal ismerte el azok tevékenységét, akik a tehetséggondozó program megvalósítását segítették. A Tanács döntése alapján Talentis díjban részesült: Tajti Gabriella, Szeberényi Klára, Gömöri Kamilla, Beszédes Viktória, Szilágyi Árpád, Kéri Judit, Csikós Tímea és dr. Patyi Zsófia.


SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek