SZTE Info

_MG_7573

Az ország második legjobb egyeteme az SZTE

A HVG rangsora alapján az ország második legjobb felsőoktatási intézménye a Szegedi Tudományegyetem. A tíz legjobb között szerepel egyetemünk két kara is: a Bölcsészettudományi Kar (4. helyen) és az Általános Orvostudományi Kar (7. helyen).

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A HVG idén is elkészítette a felsőoktatási intézmények rangsorát. Tavalyhoz képest egyetemünk két helyet javított: negyedikről a második helyre került az országos listán. Már csak az Eötvös Loránd Tudományegyetem előzi meg.

 

A HVG friss felsőoktatási rangsorában a karokat is értékelték. A szegedi bölcsészettudományi kar a 4. helyen szerepel úgy, hogy az első három kart megosztott első helyen jegyezték. Az orvosi kar pedig a 7. helyen végzett.



Az oktatói kiválóságot tekintve az SZTE BTK az előkelő 2. helyen végzett, az SZTE ÁOK a 10. helyen szerepel. Hallgatói kiválóságban az SZTE karai közül az Általános Orvostudományi Kar a legjobb, amely országosan is a tizedik helyet szerezte meg ebben a kategóriában.

 

Az összesített intézményi és kari rangsor az idén is a hallgatói és az oktatói rangsorokból áll össze. A rangsor készítői figyelembe vették a hallgatók számát, a tudományos fokozatot szerzett oktatók számát és arányát, a tudományos fokozattal bíró oktatókra jutó hallgatók számát és az MTA-címeket szerzett oktatók arányát. Felhasználták az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, illetve a középiskolai versenyen helyezettek számát.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. március 24.

_MG_6309-001

Félszáz vetélkedővel a háta mögött 3 alkalommal is résztvevője volt az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenynek Árva Hédi. A debreceni középiskolásból e vetélkedő hatására biológia szakos hallgatóvá lett szegedi egyetemistát a versenyszellem kialakulásáról és hatásairól, a tudományterületek kapcsolatairól is kérdeztük.

SZTEtelevízió

2016. december 15.

potfelvetelihez4

Szeretnél valamire egész életedben emlékezni? Szeged! Ahol a Város összeforr az Egyetemmel! Nézd meg új, beiskolázást segítő kisfilmünket!

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • március 29.
    09:00 - 17:00
    2017. március 29-én ismét megnyitja kapuit az SZTE Tavaszi Állásbörze a TIK-ben, ahol rekordszámú, közel 70 kiállító várja a látogatókat. Az Állásbörze Felkészítő Napok próbainterjúkkal, egyéni tanácsadásokkal nyújtanak segítséget a sikeres gyakornoki hely és állás megtalálásában. A megnyitón adják át az SZTE Alma Mater presztízsdíjat azon cégnek, amely kimagasló létszámban foglalkoztat SZTE-n végzett hallgatókat és szoros kapcsolatot ápol az intézménnyel.
  • március 29.
    16:00 - 18:00
    PÉTER RÓBERT– SZENTPÉTERI MÁRTON (szerk.): Szabadkőművesség: új irányok a 18. századi európai maszonéria kutatásában című művét bemutatja :professzor Dr. Penke Olga (SZTEBTK Francia Tanszék). PÉTER, RÓBERT (General Editor): British Freemasonry, 1717–1813. című könyvét bemutatja: Dr. hab. Szentpéteri Márton (MOME Design- és Művészettörténet). BRANDL GERGELY–TÓTH G. PÉTER (szerk.): Szegedi boszorkányperek 1726–1744. című munkáját bemutatjaProfesszor Dr. Pócs Éva (MTA-BTK Néprajztudományi Int.). A vitaülés levezető elnöke: Prof. Dr. Papp Sándor (SZTE-BTK Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék). A program szervezője: SZAB Filozófiai és Történettudományi Szakbizottság Egyetemes Történeti Munkabizottság.
  • március 29.
    18:00 - 19:30
    Innováció és nemzetközi segélyezés: az innovációs segély szükségessége és visszásságai
    2017. március 29. szerda 18:00 óra
    Dr. Udvari Beáta
    egyetemi adjunktus
    SZTE GTK
  • március 29.
    19:00 - 20:30
    Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium "Mórások a médiában" sorozat vendégei – így például M. Szabó István, újságíró (HVG.hu) is – tapasztalataikkal, történeteikkel bizonyára felkeltik majd a kül- és belpolitika, a történelem, a sport és közélet iránt fogékony hallgatók érdeklődését. További információ: https://mora-kollegium-szeged.hu/2017/02/morasok-a-mediaban/
  • március 30.
    17:00 - 19:00