Bezár

Hírarchívum

Elhunyt Horváth Károly főiskolai tanár, az SZTE MK elődintézménye, a SZÉF volt főigazgatója

Elhunyt Horváth Károly főiskolai tanár, az SZTE MK elődintézménye, a SZÉF volt főigazgatója

2017. április 03.
2 perc

Életének 91. évében elhunyt Horváth Károly főiskolai tanár, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola – ma a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar – volt főigazgatója, számos szakmai és állami kitüntetés, többek között a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatának tulajdonosa.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Horváth Károly 1926. április 14-én született Szegeden, alapképzettsége szerint vegyésztechnikus, majd munka mellett megszerezte a biológia-földrajz szakos végzettséget a szegedi egyetemen. Első munkahelye 1944-ben a Magyar Len- és Jutaipar Rt. szegedi gyára, ahol vegyésztechnikusként dolgozott. 1945-től nyugdíjba vonulásáig különböző beosztásokban tevékenykedett az SZTE Mérnöki Kar Mars téri épületében. 1967-ben summa cum laude minősítéssel védte meg egyetemi doktori címét általános mikrobiológiából. Számos kutatási területen tevékenykedett, de leginkább az élelmiszeripari mikrobiológia volt művelt területe. Tanítványait szerette, tisztelte, akik közül sokan igen szép szakmai karriert futottak be.

 

Intézményirányítási területen legjelentősebb eredménye, amiért mind a mai napig hálásak vagyunk, hogy a felsőfokú élelmiszeripari mérnökképzés Szegedre került és honosodott meg. Az SZTE MK infrastruktúra fejlesztéseiben úgyszintén maradandót alkotott. Az oktatáshoz, a tudományos munkához kedvező légkört teremtett, amely elősegítette a töretlen fejlődést. Minden lehetőséget megadott ahhoz, hogy a fiatalok minél eredményesebben részt vegyenek az oktatásban és a kutatómunkában.

 

Baloldali politikai meggyőződését mindvégig nyíltan és következetesen vállalta és rendkívül jó kapcsolat-teremtő képességének köszönhetően megnyíltak előtte a különböző főhatóságok ajtói. Jó kedélyű ember, szenvedélyes horgász volt, megkerülhetetlen személyisége a Tisza úszóháznak. Tanár Úrban kiváló kollégát, barátot, családszerető embert, hűséges férjet, apát, nagyapát tisztelhettünk. Több mint három vtizedig élt boldog házasságban, azonban kedves felesége, Erzsébet asszony korán eltávozott... Büszke volt aneszteziológus fiára, Gáborra, kedves menyére és természetesen szeme fényeire, a két fiúunokára.

 

Tisztelettel emlékezünk Horváth Károly tanár úrra, emlékét kegyelettel megőrizzük, nyugodjék békében.

 

Búcsúztatása 2017. április 20.-án délután 15:00 órakor lesz a szegedi belvárosi temető ravatalozójában.


Keszthelyi – Szabó Gábor rector emeritus

SZTE MK dékán

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek