SZTE Info

Kiemelt_matek

Szórakoztató matematika - az SZTE Bolyai Intézet Egyetemi Tavasz-programot szervez a diákoknak

Vonzóvá tenni a matematikát. Ez a célja a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetében az Egyetemi Tavasz fesztivál időszakában, 2017. április 22-én szombaton tartott előadás-sorozatnak. A számok világának érdekességeitől, a szegedi matematikai iskola középiskolásokat vonzó programjairól a véletlenekkel foglalkozó Pap Gyula professzort is kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Létezik Szórakoztató matematika? Igen! Százötvennél több kiadvány foglalkozik például a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézet szakkönyvtárában is a matematikán belüli önálló területtel, a „szórakoztató” matematikával. Ez ugyanis az Amerikai Matematikai Társaság háromlépcsős osztályozása szerint is önálló területet jelent a tudományon belül. Mi is az a recreational matematics?



PapGyula


– Szeretem a matematikát! Sőt: intellektuális gyönyört képes okozni számomra egy-egy matematikai probléma megoldása – jelentette ki Pap Gyula. Az SZTE Bolyai Intézetet és a Sztochasztika Tanszéket vezető professzor másokkal is meg szeretné szerettetni a matematikát, ezért vállalkozott arra, hogy Szórakoztató matematika címmel tart előadást. – Az SZTE Egyetemi Tavasz fesztiválja időszakában évek óta – 2017-ben április 22-én, szombaton – megrendezett tudománynépszerűsítő programon, az SZTE Bolyai Intézetében tudósok bizonyítják a megjelenteknek: a matematika akár örömforrás is lehet.

 

A matematikai játékok révén is megszerethető a matematika. Például a kockajátékos az esélyeit valószínűség-számítással „kalkulálhatja”. Tudománytörténeti anekdota, hogy a kockázással szerencsét próbáló francia lovag kérdezte egykor: hány kockát dobva növekszik az esélye ahhoz, hogy „hatosa” legyen… A játékok nagyszerűségét igazolja, hogy – mondjuk a kockázás közben felmerülő problémák firtatásával – hozzájárultak a matematika fejlődéséhez is.


HE_PGY_VP


– Celebek és okos emberek vallják büszkén: utálják, sosem értették a matematikát. Miért találta vonzónak diákkorában a matematikát a professzor? – kérdeztük Pap Gyulát. – Sikerélményt az általános iskola vége felé hozott a matematika. Vonzott a természettudomány, a fantasztikum világa, és olyan problémákra bukkantam még az olvasmányaimban is, amelyek megoldásához kellett a matematika. Emlékszem: elbűvölt, amikor kiderült számomra, hogy megmérhető egy torony magassága az egyszerű matematikai „eszköz”, a hasonló háromszögek módszerét alkalmazva… - mesélte a matematika professzor. Elárulta: Németország legmagasabb templomtornyát Ulmban lefényképezte, és ezt a fotót bemutatja majd az SZTE Bolyai Intézetébe látogató középiskolásoknak, akikkel megbeszélik, miként lehet napsütésben egy rúd és a templomtorony árnyékának a mérete alapján kiszámítani a torony valós magasságát.

 

Nem mindegy a tálalás a matematikában sem. Melyik a nagyobb: a kétharmad vagy a háromötöd? Ugyanezt például egy kocsmában kérdezve nem számíthatunk érdeklődésre. Ám válaszra számíthatunk, ha a pub közönségétől azt kérdezzük, hogy „Melyiket választaná: hárman kapjanak 2 liter pálinkát vagy öten 3 liter pálinkát?”

 

– Meggyőződésem, hogy mindenki számára tálalható egy-egy olyan matematikai probléma, amelyen keresztül megmutatható és bizonyítható: gyönyörű a számok világa, amely átszövi az életünket – válaszolt a professzor. Pap Gyula szerint e téren is döntő a tanár szerepe: lényeges, hogy milyen példába csomagolja a matematikai problémát – magyarázta. Példaként említette Szindbád történetét. Milyen stratégiát alkalmazva választhatja ki a szultán háremhölgyei közül a legszebbet, ha az előtte elvonuló nőket nem hívhatja vissza? Az egyszerű matematikai szabály szerint a háremhölgyek egyharmadát el kell engednie, majd az azt követő legszebbre mutatva biztos lehet abban Szindbád, hogy megtalálta szíve hölgyét…

 

A matematikai problémához ne úgy közelítsen a diák, hogy a megadott paraméterek alapján először azt a képletet keresse, amelybe szerinte a válasz reményében „belegyömöszölhető” a feltett kérdés. A sok közül egy lehetséges módszer, ha a bonyolult problémát előbb egyszerűsítjük – a feltételekre, a speciális esetekre koncentrálva, majd a részválaszok alapján általánosítunk. A matematikával modellezhetjük a valóságot. A további ötletekre kíváncsi diákoknak a véletlen világával, azaz a sztochasztikával foglalkozó Pap Gyula professzor azt ajánlja, olvassák el Pólya György könyvét: A gondolkodás iskoláját!

 

– A matematika nem csak tudományág, hanem egy olyan nyelv, amellyel nagyon bonyolult dolgok is kifejezhetőek – hangsúlyozta Pap Gyula. A professzor emlékeztetőül elmondta: fizikai problémák inspiráltak matematikai feladványok megoldását, és viszont. Sőt: a természettudományokon kívül például a közgazdászok, a pszichológusok, a szociológusok, a nyelvészek is kérdéseikre a matematika eszközeivel keresnek és találnak válaszokat.

 

*

VP_PGY_HE

 

Hatókörébe vonzza az SZTE Bolyai Intézet a matematika iránt érdeklődő középiskolásokat. Évtizedek óta sikeresen mutatja meg a szegedi matematikai iskola erősségeit: az analízistől kezdve a differenciálegyenleteken át egészen a járványkutatásban is hasznosítható alkalmazott matematikáig. A Debrecenből az SZTE-re érkező Pap Gyula professzor büszke a Bolyai Intézet sikereire. A különlegességek közül az európai egyetemekkel összehasonlítva is versenyképes könyvtár gazdagságát említette a bibliotéka vezetője, Varga Ferencné, aki ugyancsak a szegedi egyetem matematika tanári szakján diplomázott. Az SZTE TTIK Matematika Tanszékcsoport Algebra és Számelmélet Tanszék adjunktusa, Katonáné Horváth Eszter a középiskolások tanulmányíró versenye, a nagy hagyományú szakkörük mellett a diákok figyelmébe ajánlotta az évek óta sikeres Egyetemi Tavasz a Bolyai Intézetben című rendezvényt is. A 2017. április 22-i program itt elolvasható. Ekkor az SZTE Bolyai Intézet épületében (Szeged, Aradi vértanúk tere 1.) szó esik – többek között – a Fermat-Torricelli ponttól kezdve a Radar alapú vezetéstámogató rendszerek matematikáján és a bolyongásokon át a Szórakoztató matematikáig.

 

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotók: Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 07.

Kiemelt_Bojte_Cs_JGYPK

25 éves létezése óta több mint 6 ezer nehéz sorsú magyar származású gyereknek nyújtott menedéket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az erdélyi szervezet alapítójával, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel a Hátrányos helyzetű társadalmi és csoportok és gyermekek címmel az SZTE JGYPK-n tartott szemeszternyitó előadása előtt, illetve az alapítvány és az SZTE JGYPK közötti együttműködéséről szóló megállapodás aláírását követően beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 24.
    17:00 - 18:00
    Looking for someone to speak English to? In need of improving your speaking? Come practice your communication skills in a relaxed atmosphere by joining Conversation Club at American Corner Szeged! :) Sessions involve short presentations, Q and A, and small-group discussions on different topics and their American aspect.
    Facilitator: John Strauss
  • szeptember 24.
    18:00 - 19:30
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is.
    „A szorongás korunk legjellemzőbb érzelme" - írja Tari Annamária.
    Tari Annamária nagyszerű, "fejbevágó" előadása szorongásról, online térről - szerintünk nagy kár lenne lemaradni róla...
  • szeptember 25.
    09:00 - 20:00
    Az online jogi szaklap, az Arsboni csapata meglátogatja Szeged jogász közösségét is, hogy választ keressenek olyan kérdésekre, mint például: Milyenek lesznek a “jövő jogászai”? Milyen jövő vár a jogászokra? A robot ügyvédeké, vagy a robotoló ügyvédeké a jövő? Érdemes szoftvert fejleszteni a jogászoknak? Milyen innovatív megoldások alakítják a jogászok munkáját? Milyen lesz a 21. század a munkajoga? Hogyan tudod megtalálni álmaid munkáját? Mit várnak el a jelen munkáltatói egy kezdő jogásztól? Milyen trendek vannak jelenleg a magyar jogi piacon? Regisztráció: https://karrier.arsboni.hu/szegeden-az-arsboni/#kavezz
  • szeptember 25.
    18:00 - 19:00
    Napóleontól a szabadságharcig
    Előadó: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, egyetemi tanár, a Hadtudományi Doktori Iskola vezetője (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
  • szeptember 26.
    17:00 - 18:00
    Tájékoztató előadás a FLEX Hungary programról, mely az USA Kormánya által biztosított teljeskörű ösztöndíj középiskolások számára. A program keretében a diákok egy évet tölthetnek az USA-ban egy középiskola tanulójaként, miközben önkéntes vendéglátó családoknál élnek.
    Pályázati feltételek:
    • Magyar állampolgárság
    • 2002. július 15. és 2005. július 15. között született
    • A pályázat beadásakor középfokú oktatásban vesz részt a 9. vagy 10. évfolyamon
    • Iskolai eredménye legalább jó (4)
    Jelentkezési határidő a FLEX-ösztöndíjra: 2019. október 17. Jelentkezni 2019. szeptember 1-től lehetséges az alábbi linken: https://ais.americancouncils.org/flex