SZTE Info

Nemzetközi felülettudományi konferencia a TIK-ben

A felületttudományi kutatások legújabb eredményeiről tanácskoznak augusztus 28. és szeptember 1. között a Tanulmányi és Információs Központban. A 33. Európai Felülettudományi Konferenciára közel 400 résztvevő érkezett, többek között Európából, Amerikából és Kínából.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A „European Conference on Surface Science”, röviden ECOSS, nagy hagyományú, 1978-tól szinte minden évben megrendezett európai konferenciasorozat, amely tematikájában átöleli az elméleti szilárdtestfizikától az alkalmazás-orientált nanotechnológiáig a legfrissebb tudományos eredményeket az „intelligens” felületek atomi léptékű kutatásában. Az ECOSS konferenciasorozat nemzetközi szakmai hátterét az Európai Fizikai Társaság (EPS) és a Nemzetközi Vákuumtársaság (IUVSTA), illetve a két szervezet által közösen felállított „ECOSS-Board” testület adja. A 2017. augusztus 27. és szeptember 1. között megtartandó hatnapos konferencia a szegedi és a magyarországi tudományos élet kiemelkedő eseményének ígérkezik, amelynek védnökei a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia elnökei.


- A nanotechnológia alapjai a felülettudománynál kezdődnek, minden kémiai kutatást le lehet fordítani a felülettudomány nyelvére. Az alapkutatások során a szakemberek az anyagok felületén zajló atomi szintű folyamatokat vizsgálják, gyakorlati hasznosítása az energiatárolás új módszereinek kidolgozásakor, a nanoelektronika és a katalitikus folyamatok tervezésénél alkalmazható - magyarázta Prof. Dr. Berkó András, az SZTE-MTA Reakciókinetikai és Felületkémiai Kutatócsoport tudományos tanácsadója.


A Solymosi Frigyes akadémikus nevével fémjelzett szegedi felülettudományi iskola több évtizedes nemzetközi kapcsolatait is kihasználva, számos jeles előadót sikerült megnyerni az SZTE TIK-ben rendezett ECOSS-33 konferenciára. A tudományos tanácskozás hivatalos nyelve angol. A 7 plenáris és 28 meghívott előadó, az eredményeiről a szekcióüléseken és posztereken beszámoló mintegy 280 szakember, valamint a 350-400 résztvevő nem csak majdnem minden európai, de várhatóan jó néhány tengerentúli (USA, Kína, Japán, Korea) országot is képviselni fog. A jelentős tradícióval rendelkező ECOSS konferenciasorozatnak már Európa számos városa, illetve egyetemi központja helyet adott, de most első ízben rendezik Magyarországon.


A 15 nemzetközi kiállító az úgynevezett vákuum-technikai, illetve a mérőműszer-iparból érkezik, és a folytonosan megújuló technikai és tudományos lehetőségeket mutatja be. A konferencián lehetőséget kap a szegedi ELI-ALPS is a bemutatkozásra, és a tudományos program is érint olyan területeket, amelyek az ott tervezett kutatásokra is ösztönző hatással lehet.


A konferencia lehetőséget teremt a fiatal tehetséges kutatók eredményeinek bemutatására mind Magyarországról, mind külföldről. emellett alkalom nyílik a különböző kutatói korosztályok tagjainak a személyes kapcsolatfelvételére.


A konferencia részletes programja itt elérhető.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. augusztus 02.

nyito_PB

Hogyan változik a lakosság véleménye egy sportesemény alatt? Milyen társadalmi hozadéka van egy nemzetközi sporteseménynek? Polcsik Balázs, az SZTE JGYPK Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa többek között ezeket a kérdéseket járta körül nyertes pályázatában. A fiatal kutatót tapasztalatairól és eredményeiről kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 17.
    15:00 - 16:00
  • szeptember 17.
    17:00 - 18:00
    A szerzővel Prof. Dr. Gallé László emeritus professzor (TTIK Ökológiai Tanszék) beszélget. A könyv az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg 2019. szeptember 10-én, a helyszínen lehetőség lesz a kötet megvásárlására.
    A hangyák világa számunkra idegen világ. Nehéz megérteni az önfeláldozásukat, kérlelhetetlenségüket. Ezek az apró lények jéghideg logika mentén működnek. A szeretet, önzés, becsvágy, szégyen számukra üres fogalmak. Nem az egyed szintjén kell őket vizsgálni: a hangyafészek minden egyes egyede egy szuperorganizmus részét képezi. A kolónia az, ami él, növekszik, szaporodik, sőt gondolkozik és döntéseket is hoz. Minél nagyobb a hálózat, annál összetettebb döntéseket képes meghozni. A hangyák világa talán az evolúció egy következő lépcsőfoka lehet, a szuperorganizmusé, ahol az egyed, hasonlóan a soksejtes élőlények sejtjeihez, már egy nagy egész része, ami önállóan már életképtelen. Gyakran azért olyan nehéz számunkra megérteni a hangyák társadalmát, mert félreértjük a motivációikat. Számunkra ők a földi idegenek.
    Csősz Sándor 1971-ben született Gyulán. Biológusként végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma Debreceni Egyetem), PhD-fokozatát 2007-ben Szegeden szerezte meg. 2002 és 2012 között a Magyar Természettudomány Múzeum hártyásszárnyú gyűjteményének vezetője, 2013-tól az MTA-ELTE-MTM Ökológiai kutatócsoport munkatársa. 2014-2017 között a California Academy of Sciences ösztöndíjával a madagaszkári hangyákat kutatta. Hazatérése óta ismét az Ökológiai kutatócsoportban dolgozik. Fő érdeklődési területe a hangyák, emellett kutatta a boglárkalepkék és a hangyák kapcsolatát, valamint a hazai gyepek hangyaközösségeit. A biológiai sokféleség kutatói között szaktekintélynek számít. Számos nemzetközi együttműködésben vesz részt, rangos tudományos közlemények szerzője. Munkássága során közel hetven addig ismeretlen fajt fedezett fel Európában és trópusi területeken. Évekig tanított a Szegedi Tudományegyetemen, valamint a Szent István Egyetemen.
    Az esemény ingyenes, és nem feltétele a könyvtári tagság.
  • szeptember 17.
    17:00 - 18:00
    Looking for someone to speak English to? In need of improving your speaking? Come practice your communication skills in a relaxed atmosphere by joining Conversation Club at American Corner Szeged! :) Sessions involve short presentations, Q and A, and small-group discussions on different topics and their American aspect.
    Facilitator: John Strauss
  • szeptember 17.
    18:00 - 19:00
    Az MTA SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság Germán Filológiai Munkabizottság szervezésében
  • szeptember 18.
    10:00 - 11:00
    Az MTA SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság Néprajzi Munkabizottság szervezésében