Bezár

Hírarchívum

Kiemelt_fotos_j

Fényképeken: „Minden, ami C-vitamin”

Fényképeken: „Minden, ami C-vitamin”

2017. december 12.
4 perc

Fotópályázattal is tisztelgett a Szegedi Tudományegyetem egykori kutatója, oktatója és rektora, Szent-Györgyi Albert munkássága előtt. Az SZTE 2017-es Szent-Györgyi emlékév egyik záró programjaként 2017. december 5-én nyílt meg a „Minden, ami C-vitamin” fotókiállítás. Az ötletes és kísérletező kedvű szegedi egyetemisták fényképeinek tárlata 2017. december 15-ig tekinthető meg az SZTE Rektori Épület átriumában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„… Uram! Azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a Teremtés rám eső zugát,
Hogy fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel
Töltöm meg világomat. …”
– Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanus című versének sorai is felcsendültek a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak fotóit fölvonultató tárlat megnyitóján. A Minden, ami C-vitamin című pályázati fölhívásra készült alkotások kiállításán Szent-Györgyi versbe öntött gondolatait Kosztolányi József, az SZTE Bolyai Intézet oktatója tolmácsolta. Mintha az SZTE egykori Nobel-díjas rektora ajánlotta volna az érdeklődők figyelmébe a mai egyetemistáknak a C-vitaminnal kapcsolatos, képpé formált gondolatait.


Fotos_vers

 

A tudományos előadástól kezdve a tenisz bajnokságon át a fotópályázatig – változatos programokkal emlékezett a Szegedi Tudományegyetem 2017-ben a C-vitamin születése 85. és az intézmény világhíressé lett kutatója, Szent-Györgyi Albert Nobel-díja 80. évfordulójára. Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda – többek között – úgy kapcsolódott az emlékév rendezvény-sorozatához, hogy hallgatói fotópályázatot hirdetett Minden, ami C-vitamin címmel.


Fotos_megnyito

 

– A kevés néha több – fogalmazott a fotópályázatra jelentkezők munkáját is értékelve megnyitó beszédében a zsűri elnöke. Dr. Datki Zsolt szerint közép- és felsőkategóriás fényképek kerültek az SZTE Rektori Épület átriumának kiállítási terébe. A legjobb fotók kiválasztásában a döntnökök elsőszámú szempontként azt vették figyelembe, hogy a pályázó miként követte a kiírásban szereplő tematikát, a közismert C-vitamin-történetet milyen ötlettel helyezte új megvilágításba.

 

Paprika, citrom, narancs… C-vitamint tartalmazó gyümölcsök alkotta képlet, sárga és piros, zöld és fekete színek a fotókon. – Letisztult, egyszerű, mégis nagyszerű! – jellemezte az I. díjas fotográfiát, Kisvárdai Míra alkotását a zsűri elnöke.


Fotos_1

– A szegedi Mars téri piacon vettem a paprikát, a fotós tanárom segítségével sok-sok próbálgatással a paprika-metszetek fénynyomatát készítettem el. Körülbelül 15-20 felvétel közül választottam ki azt a hatot, amelyet egymás mellé helyeztem, így jött létre ez a fekete-fehér kompozíció. – árulta el az aranyérmes fotográfus. Kisvárda Míra a szegedi Tömörkény gimnáziumból érkezett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol a képzőművészettel és médiával kapcsolatos ismereteit mélyíti el, hogy a mesterszak elvégzése után taníthasson. Kisvárda Míra a példaképei között elsőként említette Yves Kleint, a francia képző- és fotóművészt.


Fotos_2

Gyakorlott „fényíró” és pályázó a II. és III: helyezett fényképek gazdája is. Természetfotóival önálló kiállításon is bemutatkozott már Vadász Anna. A szegedi Radnóti gimnáziumból lett az SZTE fogorvos-hallgatójává. Fényképezéssel foglalkozó édesapja, Vadász Sándor támogatásával kezdett fotózni. Fő témája a természet, ugyanakkor választott hivatása gyakorlásához is föl tudja majd használni hobbiját: Vadász Anna tudományos publikációit illusztrálja a saját maga által a fogakról és a szájüregről készített fényképeivel.


Fotos_3

– Az üveglapon, víz és glicerincseppeken át fényképeztem a C-vitamint tartalmazó gyümölcsöket – árulta el különleges látványvilágú alkotásai születéstörténetét Domonkos Sándor Balázs. Az egyetemi gyakorló iskola egykori diákja ma az SZTE doktorandusza, aki a fényképezésben is előre lépeget. A hazai pályázatokon kívül nemzetközi porondon, például a franciaországi FIAP mezőnyében is sikeresen szerepelt már. Az egyik szegedi fotóstúdió csapatához tartozva doktorjelölt ösztöndíját is fényképezéssel egészíti ki, miközben az SZTE Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak angolul az algoritmusok rejtelmeiről tart órákat. – Nem a fényképezőgép árán és „tudásán”, hanem a mögötte lévő ember előismeretein és kreativitásán múlik, egy adott témáról milyen üzenetű és értékű alkotás születik – véli Domonkos Sándor Balázs, aki örömmel látta volna a külföldről a szegedi egyetemre érkező hallgatók a C-vitaminnal kapcsolatos gondolatainak képi formáját.

 

Az SZTE NKI Kulturális Iroda felhívására beérkezett fényképeket Szentgyörgyi Anna fotográfus (SZTE BTK Angol-Amerikai Intézet), Dr. Datki Zsolt László neurobilógus (az MTA SZAB Fotóművészeti Munkabizottság tagja, az SZTE Általános orvostudományi Kar kutatója) és Rómer János fotográfus bírálta el. A dobogós alkotásokért az elismerést az SZTE díjátadó ünnepségén Prof. Dr. Szabó Gábor rektor és Dr. Datki Zsolt László, a zsűri elnöke adta át a III. helyezett Domonkos Sándor Balázsnak (SZTE TTIK Phd. II.), a II. helyezett Vadász Annának (SZTE FOK V.) és az I. helyezett Kisvárdai Mírának (SZTE BTK rajz-média tanári II. szak).


Fotos_kozonseg

 

A Minden, ami C-vitamin fotópályázat és a kiállítás az SZTE Szent-Györgyi Emlékév keretében szerveződött, a kamarakiállítás 2017. december 15-ig megtekinthető az SZTE Rektori Épület földszinti átriumában, ahol elhangzott Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanus című imája:

„…Uram! Legyünk társak az alkotásban
Dolgozzunk tovább műved nyomán,
Hogy bolygónk a bőség, a boldogság
És az összhang erős otthona legyen….”

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek