SZTE Info

levendula

Levendula Napok a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében

Negyedik alkalommal szervez Levendula Napokat a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje és az SZTE Kulturális Iroda. Július 1-én és 2-án kézműves termékekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, bemutatókkal, koncertekkel és színházi műsorral várják az érdeklődőket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Tízféle levendulát csodálhatnak meg a látogatók a Kolostorkertben, vagyis a gyógynövény- és fűszerkertünkben. A fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi levenduláig tart a repertoárunk – tudtuk meg Németh Anikótól. A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének igazgatója elmondta: kifejezetten arra törekednek, hogy mindig új, a látogatók számára is jól megkülönböztethető fajokat szerezzenek be.

A IV. Szegedi Levendula Napok résztvevői a fűszerkerti szépségeket csak megcsodálhatják, a növényárudákból azonban haza is vihetik a levendulatöveket. Termesztők és kézművesek portékáiból válogathatnak az érdeklődők: lesz többek között levendulás szappan, szörp, illatos párnák, kézműves ékszerek, természetes alapanyagú kozmetikumok és élelmiszerek – csak néhányat említve a termékekből.

A kétnapos rendezvényen minden korosztály számára színvonalas és színes színházi előadásokkal, koncertekkel, ismeretterjesztő-, egészségmegőrző előadásokkal és bemutatókkal várják a levendula szerelmeseit és az érdeklődőket. Szó lesz például a levendula termesztés fortélyairól, a szappankészítés mikéntjéről, nőknek és férfiaknak hasznos gyógynövényekről. Méhészeti bemutatón és egy „időutazáson” is részt vehetünk egy középkori kolostorkertbe.

Koncertezik többek között a Terebes zenekar, Szirtes Edina Mókus, a Meszecsinka Duó. Szondi Tamás musical csokorral készül. Fellép a Szegedi Egyetemi Színház és a Grimm-Busz Színház. Sőt, a látogatók is szerkesztővé válhatnak egy különleges verses programon: a Füvészkert trópusi üvegháza előtt álló idős szecsuáni ősfenyő alatt ki-ki elmondhatja, felolvashatja kedvenc versét, majd feltűzheti a versfára. A rendezvényt követően az előadott versekből egy virtuális kötetet állítanak össze a szervezők a Levendula Napok honlapján.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. június 15.

Kiemelt_Konyvhet_2019

„Amelyik város nincs megírva, nem létezik” – jelentette ki a József Attila-díjas, egykor a szegedi egyetemen tanuló író, Grecsó Krisztián a 90. Ünnepi Könyvhét nyitányán. A szegedi könyvünnep 2019-ben is korábban kezdődött és tovább tart, mint más városokban. A közel 150 program harmadát az SZTE NKI szervezte, minden második rendezvény főszereplője vagy közreműködője kötődik a szegedi universitashoz.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 17.
    14:00 - 15:30
    Jogtudósok titkai. Történetek a titkosszolgálatok és a jogtudományok neves művelőinek XX. századi kapcsolataiból címmel jelent meg a Iurisperitus Kiadó gondozásában dr. Révész Béla (egyetemi docens, SZTE ÁJTK) kötete. A szerzővel Laczkó Sándor (osztályvezető, SZTE Klebelsberg Könyvtár, Különgyűjteményi Osztály) beszélget. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.
  • június 17.
    14:00 - 16:00
    Innovatív, saját fejlesztésű történelmi társasjátékaikat mutatják be az SZTE BTK Történettudományi Doktori Iskola hallgatói, Szegedi Történészhallgatók Egyesületének tagjai: Lengyel Ádám, Mezey Bence, Szabó Levente.
  • június 17.
    16:00 - 17:30
    Legtisztább boldogság – Művelődéstörténeti kalandozás Bolyai Farkas és Bolyai János világában. Vekerdi László Bolyai-színművével és Dávid Lajos két matematikai kéziratával című művét – képekkel illusztrálva – bemutatja a szerző, dr. Szabó Péter Gábor (adjunktus, SZTE TTIK Informatikai Intézet, Számítógépes Optimalizálási Tanszék) Újszászi Ilona újságíró (SZTE NKI) kérdései nyomán. Az SZTE NKI Szegedi Egyetemi Kiadó szervezésében.
  • június 17.
    18:00 - 19:00
    Pejin Leával, az SZTE szociológia szakos hallgatójával a Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című könyvéről Bene Zoltán író, szerkesztő beszélget. Az SZTE NKI Kulturális Iroda szervezésében Ha most nem ölök meg senkit, akkor soha – mondja tiszta szívvel ez a 21 éves vajdasági lány, aki történetesen a Szegedi Egyetem diákja… Pejin Lea egyik nagy erénye, hogy nem próbál meg koraérett verseket – pardon, leákat – írni. Jól is teszi, mert ilyen mélyen, érzelmesen és színesen csak a húszas éveink elején tudunk alkotni. Nyugati csiga körfűrésszel álmodik – micsoda pompás és hátborzongató cím! Pontosan jellemzi a kényelmetlen dolgokat feszegető, érzelmes, de egyben karcos, gyakran kegyetlen szövegeket, melyek nemcsak a szerelem és a magány regiszterében mozognak, hanem gyakran politikai töltetük is van. Hiába, ha valakinek éppen a mezítlábas Szerbia fekszik az ágyában, az másképpen magyar, és másképpen szerelmes. Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem szociológia szakos hallgatója. A Nyugati csiga körfűrésszel álmodik az első verseskötete. Publikált a Magyar Naplóban, az Irodalmi jelenben, az Előretolt Helyőrség magyarországi és vajdasági mellékletében és a Bárka folyóiratban. Az írás mellett saját dalok szerzésével és versmegzenésítéssel foglalkozik.
  • június 20.
    16:30 - 17:30
    Az előadás címe: Gondolatok a magasvérnyomás-betegségről (DR. ÁBRAHÁM GYÖRGY)