SZTE Info

kiemelt_interdiszciplinaris_projekt

Az élettudományokat a középpontba állító interdiszciplináris kutatási program indul Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola együttműködésével megvalósuló EFOP-3.6.1-16 - Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések intelligens élettudományi technológiák, módszertanok, alkalmazások fejlesztése és innovatív folyamatok, szolgáltatások kialakítása a szegedi tudásbázisra építve című projekt nyitó rendezvényét 2017. június 6-án 11 órától rendezik meg az SZTE Rektori Hivatalban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A projekt átfogó célkitűzése a szegedi felsőoktatás tudásbázisának bővítése, kutatási folyamatainak komplex fejlesztése az élettudományokra fókuszálva. Cél a helyi és regionális igényekhez kapcsolódó K+F+I, tudástranszfer és tudásmenedzsment szolgáltatások kidolgozása és bővítése, versenyképes szolgáltatási, tanácsadási kapacitások azonosítása.


Emellett a projektben a K+F ökoszisztéma fejlesztése érdekében az egyetemi aktivitási szerepvállalás növelését tűzték ki célul, valamint az intelligens élettudományok területen a doktori iskolákat érintő kutatói kapacitások bővítését.


A projekt pilot K+F témái a fogantatás és gyermekkor, a felnőtt és időskor egészségállapotára irányuló kutatásokat, valamint az egészségfejlesztésre vonatkozó vizsgálatokat mutatják be.

 

Széchenyi 2020 - Európai Szociális Alap - Magyarország KormányaA konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük részvételi szándékát a czako.kata@rekt.szte.hu czako.kata@rekt.szte.hu címen jelezze.

A részletes program itt letölthető.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. október 03.

Kiemelt_Antalicz_B

Első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, és egyedül épített a lézerfényt mérni képes szenzort. Felsőfokon beszél németül, angolul olvas szakcikkeket, miközben kínaiul tanul. A kollégiumában segíti az önképzőkör munkáját, s emellett egy új kutatási projekthez számítógépes szoftvert ír. Ő Antalicz Balázs, a Szegedi Tudományegyetem MSc-képzéses fizika szakos hallgatója, akitől leckét kaptunk lendületből és szakmai elhivatottságból.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 6. 08:00 - december 20. 08:00
    A szegedi szecessziós épületeket szokatlan szemszögbôl mutatja meg a tárlat. Az épületekre jellemzô szecessziós részleteket láthatjuk viszont fotókon. Olyan perspektívából, madártávlatból, ahogy az utca embere nem láthatja ôket. A kiállítás megtekinthetô december 20-ig.
  • október 7. 14:00 - november 10. 08:00
    A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületével karöltve, szalonjelleggel a MAOE teljes képzômûvészeti tagságát megszólaltató tárlatot mutat be a REÖK. Ennek a kiállításnak a korábbi években különbözô, nagyhírû intézmények, mint például a szentendrei MûvészetMalom adott helyet. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a szegedi kiállítóházba is 6-800 mûvész alkotását várjuk. A kiállítás megtekinthetô november 10-ig. Belépôjegy 500 Ft.
  • október 9. 15:00 - november 10. 20:00
    A fényképeket a szerző Juhász Antalnak az 1960-as évek óta végzett néprajzi terepmunkáin készítette. Az idő tájt a tanyai emberek a gazdasági, társadalmi változások időszakát élték. Évtizedek múltán látjuk, hogy a felvételek többnyire egy még paraszti életformában élt nemzedék hétköznapi munkáját, ünnepeit dokumentálják.
  • október 13. 17:00 - december 31. 18:00
    Gyenes Kálmán a Délmagyarország fotósaként hosszú éveken keresztül örökítette meg nemcsak Szeged, hanem Csongrád megye mindennapjait is, emellett számtalan felvételt készített szeretett Erdélyérôl is. A tárlaton a nem régen elhunyt fotómûvész alkotásaiból mutatunk be egy olyan válogatást, melyen megjelennek a sportversenyek izgalmai, a rendszerváltás legendás pillanatai vagy éppen Tarján panelépületeinek szépségei is. A kiállítás megtekinthetô december 31-ig, naponta 10.00–18.00 óráig.
  • október 17. 16:00 - november 17. 20:00
    Az 1956-ra, a szegedi egyetemen megalakult MEFESZ-re emlékező kiállítást az SZTE Klebelsberg Könyvtár szervezi.