SZTE_HVG

Előkelő helyen az SZTE a Figyelő és a HVG felsőoktatási rangsorán

A legjobb vidéki egyetem a Szegedi Tudományegyetem, és a felmérésekben vizsgált szempontok alapján országosan is csupán az ELTE előzi meg - ezt támasztja alá a Figyelő és a HVG legújabb felsőoktatási rangsora is. A szegedi egyetem mind az intézményi, mind a képzési területi rangsorokban dobogós helyeken szerepel.

Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes hangsúlyozta, a közelmúltban megjelent hazai felsőoktatási rangsorokban a Szegedi Tudományegyetem a képzési területek felén dobogós helyezést ért el. A felmérések szerint pedig minden képzési területen vannak olyan szakok, melyeknél az SZTE országosan a három legjobb közé került.

Mindkét gazdasági hetilap rangsora szerint a több tudományterületen működő hazai felsőoktatási intézmények közül az SZTE a legjobb vidéki egyetem és a fővárosiak közül is csupán az ELTE előzi meg a szegedi képzőhelyet.

 

A Figyelő – amely első ízben készítette el felsőoktatási rangsorát – a lista összeállításakor olyan indikátorokat vett figyelembe, mint az első helyes jelentkezők, a felvettek száma, az első helyes jelentkezők közül felvettek aránya, a felvettek pontátlaga és a 400-nál magasabb pontszámmal felvettek aránya. Az intézmények oktatási minőségét a tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránya alapján, elismertségét a külföldi hallgatók aránya és a végzettek havi bruttó átlagjövedelme alapján értékelték.

A lap klasszikus egyetemek rangsoroló listáján – az érintett négy intézmény közül – a második helyezést ért el az SZTE.

 

A HVG felsőoktatási rangsorán is kiemelkedően teljesít a Szegedi Tudományegyetem. Az elmúlt évhez hasonlóan a második helyet érte el a Szegedi Tudományegyetem. Ezen a listán is csak az ELTE előzi meg az SZTE-t, vagyis a vidéki egyetemek rangsorában a szegedi intézmény a legjobb.

 

A HVG listáját a hallgatói és az oktatói kiválóság alapján állították össze. Figyelembe vették például a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát és a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát. Az oktató kiválóságot a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya, az egy – tudományos fokozattal rendelkező – oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók száma, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók aránya alapján állapították meg. Oktatói kiválóság alapján az SZTE a 2., hallgatói kiválóság alapján az 5. helyen szerepel.

A gazdasági hetilap az intézmények értékelése mellett a karok és képzési területek ranglistáját is felállította. Ebben a 4. helyet szerezte meg a szegedi bölcsészkar, 12. lett az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara, 15. az Általános Orvostudományi Kar.

 

A Szegedi Tudományegyetem a tudományos kiválóságot, elismertséget mérő nemzetközi rangsorokban is dobogós helyen szerepel a hazai intézmények között. A Quacquarelli Symonds (QS) a legjobb feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai felsőoktatási intézményeket összegyűjtő listáján például a 27. helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem. Ezzel a hazai egyetemek között első helyet elérve a vizsgált intézmények legjobb egy százalékába került.


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Horvath_FiorellaHorváth Fiorella - MK, műszaki menedzser

Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek.


vecseri-zitaVecseri Zita – MGK: környezetgazdálkodási agrármérnök

Továbbtanulásnál meg se fordult más egyetem a fejemben, csak az SZTE. A tanárok szakmailag jól felkészültek, a sok gyakorlati óra és a tanulmányi kirándulások pedig remek gyakorlatszerzési lehetőséget biztosítanak. Szeretek Szegeden egyetemista lenni, sok lehetőséget és kedvezményt kapnak a hallgatók. Kedvenc helyem a partfürdő, itt tartják a SZIN-t és az Összegyetemi gólyatábor, ami gólyáknak kötelező.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *